Gyermekkorunk meséi tele vannak gonosztevőkkel, legalábbis ezt állítják róluk. Persze, persze, egy mese attól lesz tanulságos, ha vannak benne jók és rosszak és mi sem természetesebb, hogy a jó győz, a rossz pedig elnyeri méltó büntetését. Ez is egy szemlélet, de néztétek már ezeket a jól ismert villain-eket (magyarul gonosztevőket) más szemszögből? Megpróbáltátok már valaha a helyükbe képzelni magatokat? Nem? Akkor itt az ideje!

"Nincs a világon se jó, se rossz. A gondolkodás teszi azzá." (William Shakespeare)

Kezdjünk egy mindenki által jól ismert Grimm karakterrel, a kegyetlen boszorkány, aki meg akarja enni az ártatlan Jancsit és Juliskát. A történetet mindenki ismeri. A kedves kis testvérpár, akiket szüleik az erdőben magukra hagynak, eltévednek, az erdőben kóricálva rábukkannak egy mézeskalácsból készült házikóba, megdézsmálják, a tulaj, aki boszorkány elfogja és meg akarja sütni őket, de végül a két kis lurkó legyőzi és élve elégeti a kemencében. Vége. Ez az ismert szemlélet, de most vizsgáljuk meg az eseményeket a boszorkány szemszögéből.

Kellemes délután volt, a nap besütött az ablakon. A boszorkány békésen üldögélt a csendes, erdei kis kunyhójában, amikor kaparászásra lett figyelmes. De mi lehet ez a zaj? Ez nem is kaparászás, mintha kis egérfogak rágcsálnák a házat. TE JÓ ÉG! Valaki eszi a házam! – kiáltott fel. Kirohant és meglátta, ahogy két kölyök bőszen falatozik az Ő rengeteg munkával, verejtékkel megépített házából.

Kérdem én, ki ne dühödne fel ezen? Persze, kicsit erős azzal reagálni, hogy meg akarja sütni őket és felfalni vacsorára, de egyes törzsek (például a Pápua Új-Guineaban élő korowai törzs) kultúrájában jelentős szerepet tölt be a kannibalizmus. Sőt, rengeteg államban nem tiltja törvény, nem illegális emberi húst fogyasztani. Számára lehet, hogy ez teljesen természetes dolog. Mégis ő lett a gonosz boszorkány és milyen szerencse, hogy a két ártatlan flótás megúszta. Na azért ne ilyen gyorsan! Ne feledkezzünk meg az ártatlan gyerekekről sem, akik élve elégették szegény asszonyt. Bőven elegendő lett volna bezárni és elfutni, de nem, ők hidegvérrel kivégezték. Ki is akkor a bűnöző?

Most vizsgáljunk meg egy szintén mindenki által ismert történetet: A Piroska és a farkas. Azt gondolom ezt a mesét sem kell nagyon bemutatni, kislány és nagymama farkas eledellé válik, jön a vadász, felvágja a farkast, élve kiszedi belőle a két áldozatot, segítségükkel megtölti kővel az alvó farkas bendőjét, aki aztán felébred, inni megy a patakhoz, beleesik, megfullad. Vége. Nézzünk bele kicsit a Farkas fejébe.

- Hú, nagyon meleg van ma, semmi kedvem még nyulak után is rohangálni. De jó lenne, ha valami finom falat tálcán kínálná magát! – mintha egy jó tündér meghallotta volna az imáját, meglátott közeledni egy piros kabátos lánykát.

- Hmm, de finom falatnak tűnik! De hová mehet? Lehet van ott több ilyen ínycsiklandó jószág is? – gondolta. Aztán beszédbe elegyedett vele és megtudta, hogy a nagymamajához megy, majd a kicsi illatos lány azt is elmesélte neki, hogy merre van a nagyi háza. Ezzel az információval már meg is volt a terv két finom falat becserkészésére.

Lehet az ösztönökért elítélni valakit? Éhes volt, belakmározott és ledőlt aludni.

Aztán jött a vadász, aki élve felkoncolta. Persze, ez az a rész, amikor örülünk, hogy nem halt meg a kedves asszony és ártatlan unokája. De ami ezután következett, azért bármely állatvédő szerv halálsorra küldené mindhármukat. Az ártatlan kislány boldogan gyűjtötte a köveket, amiket aztán belepakoltak a farkas gyomrába, hogy azok aztán a mélybe rántsák a pataknál, ezáltal a legrémesebb halál, a fulladás legyen a veszte. Hol is van itt az ártatlan kislány? Melyik a rémesebb? A túlélési ösztön vagy a kegyetlen brutalitással elkövetett gyilkosság?

Folytatása következik...

A képek forrásai: itt és itt.