Ha valahol meglátok egy világoskék színt fehér szöveggel, akkor rögtön a Windows kékhalála, vagy a DOS kezelőfelülete ugrik be. Ez van, én az a generáció vagyok, aki 386-os IBM-en küszködve osztotta be az 200 megás winchestert. Igaz, akkor nem voltak 20 gigás játékok, az izmosabbak is 15-50 mega között mozogtak. Külön gyönyör volt ki- vagy becsomagolni őket az ARJ-vel, és 3,5-ös floppyn hozni-vinni őket a haveroktól. Volt egy elég erős közösségformáló ereje ezeknek a kluboknak és illegális másoldáknak. Legalább kimozdultunk a négy fal közül, és beszélgettünk, ökörködtünk közben. Aztán persze hazamentünk, lehúztuk a redőnyt és reggelig nyomtuk a játékokat, hogy aztán reggel ájultan zuhanjunk az ágyba, és hullaszerű állapotban heverjünk az ebédig. Aztán újra és újra. Ezt a körforgást esetleg olyan dolgok akaszthatták meg, mint az iskola, meg egyéb zavaró tényezők.

Nos, egy ilyen reggelig nyúzott, „csak még egy kört” típusú játék volt az UFO: Enemy Unknow. Annyira összetett, és annyira hangulatos játék volt, hogy egykettőre ráfüggtem. Annyi mindenre kellett figyelni, annyi mindent kellett észben tartani, koordinálni, hogy konkrétan lezsibbadt aggyal tértem nyugovóra kb. 6 óra játék után. Az ufo-k levadászása, a bázis építése/megvédése, a kutatások, a katonák felszerelése, mind-mind baromira jól ki lett találva. És persze a körökre osztott, taktikus harc, ami annyira addiktív volt, hogy még huszadjára is élvezettel kezdtem bele egy-egy lelőtt roncs felderítésébe.

A játék sikeres lett, és jött is a folytatás, ami igazából egy hatalmas rókabőr volt, szinte egy az egyben lemásolta az első részt, csak átkerült a helyszín a víz alá, meg a kikötőkbe, luxushajókra. Na meg felbukkant az XCOM név a címben. Mégis imádtam azt is, mert a hangulat megmaradt. Aztán jött a harmadik rész, ami az Apocalypse alcímet kapta. Ez már sok mindenben eltért az elődöktől, de azért a lényeg megmaradt. Itt már nem jött át a hangulat, nem voltak reggelig tartó hadakozások, de azért elvittem a végéig, átmentem a másik dimenzióba, és… vége. Lezárult a klasszikus UFO, a folytatások már szinte említésre sem méltóak. Egészen 2012-ig, amikor is megjelent az XCOM: Enemy Unknow. Ez lett volna hivatott visszahozni az első részek hangulatát, stílusát, mindezt modern, ütős grafikával, effektekkel. Jelentem, közel tökéletesen sikerült neki. Ismét visszaköszöntek a reggelig tartó játszmák, amiket suli helyett most a munka akasztott meg kegyetlenül. Ami azonban zavart, és nem csak engem, az nem volt más, mit a gép pofátlan csalásai. Hiába volt 90%-os találati értéken, simán misseltem, míg az idegenek a pálya végéből is szórták a criticalokat... De aki ezen túltette magát, egy remek játékkal nyomulhatott. Aztán jött egy kiegészítő, majd 2016-ban megjelent a folytatás, az egyszerűen csak XCOM 2-nek keresztelt csoda.

A felállás teljesen megváltozott, az idegenek győztek, és agymosással, propagandával, meg persze terrorral irányítják a bolygót. Itt lépünk mi a képbe, és miután kiszabadítottak minket, neki is állhatunk megszervezni és győzelemre vezetni az ellenállást. Azt le kell szögezni, hogy a játék jobb lett, mint az elődje, szinte mindenben felülmúlta, sajnos azonban a csalásban is. Annyira kilátástalanul nehéz a játék, hogy lehetetlen elsőre úgy megcsinálni, hogy optimálisan jöjjünk ki egy csatából. Ha szerencsénk van, csak súlyos, 20 napon túl gyógyuló sérülésekkel vánszorognak haza katonáink, de esélyesebb, hogy egyszerűen szitává lövik őket az idegenek. Ilyenkor nincs más hátra, mit visszatölteni, mert egy fontos, fejlett katona elvesztése bizony komoly érvágás. A feladatokra is nagyon kevés az a 12 kör.

Gyakorlatilag ha nem úgy haladunk a pályán, és nem azt tesszük amit a script előír, akkor buktuk a feladatot. Ez nagyon nem a szabadság érzését adja vissza a játékosnak. Na és persze ott van az Avatar Project, mely ha befejeződik, nagyon gyorsan vége a játéknak, és semmit nem tehetünk. Tehát az XCOM 2 alap nehézségen van olyan nehéz, mint az első rész nehezebb fokozaton. És ez nem jó tendencia. A játékosok zöme nem szívni akar egy játékkal, hanem szórakozni vele. Ez a jelenség egyébként ott van a böngészős játékoknál, és egyéb online játékoknál is. A legtöbb event nem áll másból, mint idegölő farmolásból, napi 10 órában, és talán a szörny dob valami értelmes dolgot. De inkább nem dob semmit, vagy ha igen, akkor egy kalap…

A játék ettől függetlenül nem lett rossz, elképesztően el lehet veszni benne, de persze sok-sok visszatöltéssel és agyalással, hogy akkor most ki lőjön előbb, és melyik idegent szedjük le elsőre.

A konzolos átiratra nem kellett éveket várni, pedig úgy volt, hogy PC exkluzív lesz a game. Egy ismerősömnek van PS4-e, így volt lehetőségem kipróbálni, és összevetni a PC-verzióval.

Amit sikerült átültetni

A játék hangulata megmaradt, a grafika  nagyjából ugyanolyan minőségű, mint PC-n, a zenék, az effektek egy az egyben megmaradtak. És a pofátlanul csaló MI is átverekedte magát konzolra, tehát a szitkozódás itt is garantált lesz. Csak az egér helyett itt a kontrollert vághatjuk a falhoz. Az irányítás hamar kézre áll, még az én egérhez szokott csacska kezeimnek is. Igaz a zoomolás az egérgörgővel könnyebb volt, de ezt túl lehet élni valahogy.

Amit nem sikerült átültetni

A grafika minősége miatt bizonyos dolgokat fel kellett áldozni. A kép néha akad, a változó kameranézet néha szaggat, ahogy az átvezető jelenetek is. De mivel ez egy körökre osztott játék, nem is kell a folyamatos képfrissítés. Ami viszont elég feltűnő, az a rettenetes töltési idő. Ezt PC-n egy tab megnyomásával meg lehetett szakítani, (küldetésből visszatéréskor) ugyanis a program már betöltötte a szükséges adatokat a memóriába. Ez konzolon nincs meg, itt kőkeményen ki kell várni az akár 4 perces töltögetést is. Egy elhibázott lépés miatti visszatöltés, bizony  eléggé meg tudja akasztani a játékot.

Ha leszámítjuk az irreális töltési időket, a néha szaggató képet, megbolonduló kamerát, egész jó port lett az XCOM 2. De csak azoknak ajánlanám konzolra, akik szeretnek sokat szenvedni a kihívásokkal, nem unatkoznak a töltési idők alatt, és szeretnének egy igazi klasszikus feldolgozásával nyomulni a konzoljukon. Mindenki másnak inkább a PC-s verzió javasolnám.

Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon is!