Én még ekkora anyázással nem zártam le könyvet, mint ezt.
Hogy lehet ilyet csinálni, kedves író úr?

Úgy nézem, az év utolsó napjai csupa jó könyvet adtak a kezembe, amelyeket elvarázsolva olvastam. És csak olvastam, és olvastam. Hogy hajnalig: na és?
Böszörményi Gyula Ambrózy báró esetei témában kiadott előző két könyvét nagyon szívesen faltam, és ahogy lehetett, már előrendeltem is a harmadik részt. Sorszámozott kötet lett az enyém, ezt még szoknom kell, ilyenem sem volt eddig még.

A könyv hazajött, puha fedelest rendeltem, mert ezek a témák nálam egyszer olvasósok, kizárt, hogy még egyszer valaha is elővegyem őket. Ez van, mit csináljak. Nos, nem tudom, kemény kiadásban hogyan néz ki a mű, de puha fedelesben kifejezetten igénytelen. Úgyhogy hahó, emberek, aki meg szeretné tartani, az áldozzon rá több pénzt, szerintem látatlanban érdemes.

Tegnap szépen nekikezdtem, és mára abszolválva lett az a közel 700 oldal. Nem, nem lapoztam át benne oldalakat. Most keresem a szavakat az értékeléshez.
Tetszett.
Nagyon tetszett.
Olyan, mint hőségtől tikkadónak a hűs pohár víz: jó olvasni.
Ugyanakkor sok helyen csóváltam a fejem: hova a Máriába tekergeti ennyire a cselekményt? Ez a csavar most mire volt jó? Hogy nagyobb terjedelmű legyen a mű?
Ambrózy báró a maga korában biztosan kirívó egyéniség volt, nekem abszolút szimpatikus, és saját korunkban semmi baj sincs vele.
De könyörgöm: miért nem lehetett befejezni a trilógiát?
(mert nem trilógia, stimmt?)
(és miért így kellett befejezni?!)
Gondolkodtam az elvarratlan szálakon, Matolcsyt ugye, agyoncsapták, a Mották súlytalanok lettek, legfeljebb Ambrózy báró titokzatos múltbeli nőalakjára nincs magyarázat, meg visszajöhet Emma katonája is esetleg, de mondjuk, ha ez a báró nem azt kéri meg, akit én gondolok, akkor is kész a balhé. Csakhogy ezek a viszályok már messze nem tartanak olyan érdeklődésemre számot, mint az eddigi három rész. Még akkor sem, ha valós helyszíneken, valós emberek a történelem patinájával bevonva jönnek-mennek majd a cselekményben, természetesen az akkori helyi szlenget használva (ami számomra a mű egyik erőssége).

Most aztán nem is tudom. Ha nagyon magamba nézek, inkább várom a mű folytatását, mint nem. Kíváncsi vagyok Márira, Fecskára, talán jobban is, mint a báróra, vagy a Hangay lányokra. De nem 700 oldalon. Mondjuk ötszáz oldalban maximum. Hacsak nem Márit lépteti elő főhősnek, mert ővele mehet a bő lére eresztés:)

Összefoglalva: jópofa lányregény-féle (nem is, de nagyon erre szeretne hajazni) erős krimi beütéssel, valódi helyszíneken, valódi emberekkel, picit túlírva, de feltétlenül emészthető és élvezhető formában. Nem bántam meg, hogy elolvastam, és ez a mű kevés hibáját nagyszerűen ellentételezi.
Félve várom a negyedik részt, és nagyon remélem, hogy nem lesz ötödik.
Az író pedig óvakodjon személyemtől. Nem felejtem el neki ezt az utolsó mondatos húzást!
Kerüjjé' Gyulám, kerüjjé', én mondom neked.
(Gondolom, elolvassa, magába száll, és fél. Hogyne. Világos, nem?)

Szeretnél többet megtudni a műről? Kattints a képre!