Igen, 2017 valóban a társasjátékok éve lesz!

2017. január 11. 00:04 - Arthur Arthurus

Játékajánló és leírás: Rúnamester

... vagy legalábbis sokkal inkább, mint volt a tavalyi, vagy akár tavalyelőtti év, hiszen még csak két hét telt el belőle, de máris két komolyabb játékkal játszottunk, ami pont kettővel több, mint az elmúlt pár évben volt. És ha már beharangoztuk, hogy lesz még társasjáték a blogon, hát legyen! Most is egy stratégiai játékkal játszottunk, de most nem küszködtünk annyit a fordítással, lévén, hogy ezúttal egy magyar nyelvű játék került elő: nem más, mint a Rúnamester!

 1_2.png

Ez egy 1-6 személyre készült társasjáték, átlagos játékideje 2-4 óra. Egy picikét sikerült ezen túllőnünk, szombat délután 13:30 körül kezdtük el, és 18:30 után végeztünk. Oké, egyszer-kétszer megszakítottuk a játékot némi egészségügyi dolog miatt, és az sem segített, hogy azzal kezdtük, hogy elolvastuk ismét a szabályokat, és persze játék közben is párszor előkerült a szabálykönyv.

Anno elég sokat játszottunk ezzel a játékkal, még pár házi szabályt is bevezettünk hozzá, mert hülyeségnek vagy logikátlannak éreztük az eredetieket. De ezekről majd kicsit később.

 Mi is ez a játék? Nézzük meg, mit mond róla maga a játék szabálykönyve.

A Rúnamester veszélyes, mágikus világát nemes lovagok, nagy tudású varázslók, rettenetes szörnyek, hataloméhes zsarnokok népesítik be. Dicső tetteket hajthatnak végre benne az arra vállalkozó bátrak - mert ez mindenekelőtt a legendás hősök világa. Itt az ideje, hogy te is e hősök egyikévé válj!

 A játéknak sok-sok tartozéka van, ahogy a képen is látható. Vannak itt hőskártyák, kalandkártyák, abból is négyféle: zöld, sárga, kék (ami szerintem és szabály szerint is kék, de páromnak következetesen lila, és mi vagyunk a vakok a szabálykönyvvel együtt), és piros, társkártya, tárgykártya, műanyag figurák a hősöknek, sérülés- és kimerültségjelzők, kalandjelzők ebből is a négyféle kalandkártyának megfelelő színűek, tapasztalatjelzők, kudarcjelzők, aranyjelzők, végzetjelzők, és kétféle dobókocka: két tízoldalú kocka, és öt különleges mozgáskocka. Meg persze egy játéktábla. Szóval tökéletes terep a macskáknak, hogy a sok kis apró alkatrész egyikét egy óvatlan pillanatban ellopják... de nem tették, jó kislányok voltak, csak egyszer-kétszer akartak keresztülmászni az egészen, és méltatlankodva fogadták, amikor ezt meg akartuk akadályozni.

 2_1.png

A cél alapvetően kétféle lehet, a kalandsorozat határozza meg, hogy melyik kerül előtérbe. Vagy Margath nagyúr elpusztítása a cél, vagy három sárkányrúna összegyűjtése. Persze vannak játékváltozatok, ami könnyít vagy nehezít, gyorsít vagy hosszabbít az alap játékmeneten, de mi legtöbbször a sima alapjátékot játsszuk, ahogy most is. 

Véletlenszerűen kiválasztottunk egy-egy hőst magunknak, páromnak a Vörös Skorpiót dobta a sors, egy mindenben egy picit jártas, igen lenge öltözékben és furcsa testhelyzetben lévő nőszemélyt, az én hősöm pedig Varikas, a Halott lett, egy új életre kelt nagydarab, nagy pallossal járó csontvázharcos, ennek megfelelően neki a közelharc fekszik jobban.

A játékban több város van, ott lehet tárgyakat vásárolni és társakat felfogadni, pihenni és gyógyulni. A játékosok nagyjából a tábla közepén, Tamaril városában kezdik kalandjukat. Kockadobással eldöntöttük, ki lesz a kezdőjátékos, és hajrá, retteghetett tőlünk Vorakesh nagyúr és Margath nagyúr! A kezdőjátékos természetesen ismét párom lett. Egy kör öt szakaszból állhat:

  1. Felfrissülési szakasz: a játékban vannak olyan varázstárgyak és egyéb eszközök, amelyeket felhasználáskor aktiválni kell, és körönként csakis egyszer lehet használni. Használat után ezeket a kártyákat lefelé fordítjuk. A következő körünk elején lehet ezeket visszaforgatni.
  1. Mozgási szakasz: ahogy fentebb írtam, a mozgáshoz 5 különleges mozgáskockát kaptunk. Minden hexa a táblán valamilyen terepnek minősül, ez lehet síkság, erdő, mocsár, út, domb, hegy, folyó, vagy város. A mozgási szakasz során (hacsak nem módosít ezen valamilyen tárgy vagy varázslat) maximum ötöt léphetünk, és csak olyan terepen tehetjük ezt, amilyet dobtunk a mozgáskockákkal. A kockák egy-egy oldalán 2 vagy 3 terep látható, ebből tetszőlegesen egyetlen egyet választhatunk ki. A város ilyen szempontból kivétel, városba lehet lépni bármelyik tereppel.
  1. Kalandszakasz: A játék elején a kis kalandjelzőket fel kell rakni a táblára. Ha olyan mezőre érünk, amelyen van kalandjelző, a kalandjelző színének megfelelő kártyapakliból kell húzni. A kártyán lehet harc, ami sikeresség esetén arany vagy egyéb jutalommal jár, vagy lehet egy sima esemény, amikor legtöbbször csak valamilyen próbát kell tenni, esetleg egy egész világot befolyásoló esemény. Ezekből van a legkevesebb, és az ilyen kihúzott esemény mindaddig érvényes minden egyes játékosra, amíg valaki nem húz ki egyet, ami felülírja. A legtöbb esetben ezek negatív dolgok, mivel ez a világ egy elég baljós hely: Vorakesh nagyúr visszatért, és a gonoszságain munkálkodik, mindent ellepnek a gonosz lények és szörnyek, és ébredezik a rettegett sárkány, Margath nagyúr is. Nekünk a játék során három ilyen esemény lett, egy alkalommal pl. minden városbalépési szándéknál diplomáciapróbát kellett dobni, és ha nem sikerült, nem engedtek be a városba. De olyan is volt, hogy minden tárgyat dupla áron tudtunk csak megvásárolni, vagy hogy a meglévő társaknak próbát kellett dobni, mert megrendült a bizalmuk a hősökben. Az én aljas Ezüst Jakab nevű társam hűtlenül elhagyott egy ilyen során.

 

A harc körökre van osztva, minden körben lehet megelőző csapás, akár az ellenfélnek, akár a hősnek vagy egy társának, és lehet háromféle támadás: távolsági harc, közelharc és varázslat. Egyetlen fázisban támadhat a hős, és egy másikban az egyik, a harmadikban a másik társ, vagy egyetlen fázisban támad a hős, és a másik kettőben (ha tud sebezni abban az ellenfél) védekezik. Vörös Skorpió értékei pl. mindhárom harci formánál 4/1, vagyis a két tízoldalú kockával történő dobásához 4-et adunk hozzá, és ha elérte az ellenfél célszámát, ami látható a kártyákon, akkor sebzett egyet. Nála mindegy, mire megy rá. A sebzést csak tárgyakkal lehet módosítani, míg a dobáshoz hozzáadandó szám a játék előrehaladtával nőhet. A harc addig tart, amíg az ellenfél vagy a hős meg nem hal.

Ha sikeresen vettük a kalandot, a mezőn lévő kalandjelzőt megtarthatjuk, és a kör végén kapunk érte egy tapasztalatjelzőt, ami ötféle lehet: növeli a hős életerejét, az állóképességét, és a háromféle harci pontjait. Az én hősömnél pl. nem annyira kiegyenlített a helyzet, mint Vörös Skorpiónál volt. Varikas távolsági harcban 1/1, vagyis egy adódik hozzá a dobáshoz, és egyet sebez, közelharcban 4/2, vagyis négy adódik hozzá és kettőt sebez, varázslatban pedig 4/1. Mivel egy harci körben csak egy fázisban lehet támadni, neki mindenképp megéri a közelharciban, mivel ha az sikeres, máris kettőt tud sebezni. Fejleszteni viszont nem árt a tapasztalatjelzőkkel a távolsági pontokon sem, mert ott csak 1 a bónusz, védekezés során könnyebben megsérülhet.

 3.png

A játék egy előrehaladottabb fázisában: látható, hogy a hősnek, Vörös Skorpiónak már több tapasztalatjelzője van, néhány tárgya, és egy társa is. Ilyen szinten a zöld kalandok már a legkevésbé sem számítanak kihívásnak, ahogy a sárgát is túlnőtte már.

Egyik házi szabályunk során a kalandjelzők tapasztalatjelzőkre váltási szabályán változtattunk. A játék szerint minden egyes kalandjelző egy tapasztalati jelzőt ér. Mivel a játék közepére így nagyon egyszerűvé válik az egész - hiszen a zöld, de még a sárga ellenfelek is elég gyengék, ritka, hogy le tudják győzni a hőst, nagyon szerencsétlen dobások kellenek hozzá -, és csak a bónuszokkal gyakorlatilag bőven elérjük a célszámot, dobni sem kell hozzá, itt tettünk egy kis módosítást. A mi változatunkban egyetlen egy tapasztalatjelzőt kaphatsz:

- 3 zöld kalandjelzőért

- 2 zöld, 1 sárga kalandjelzőért

- 2 sárga kalandjelzőért

- 1 kék kalandjelzőért

- 1 piros kalandjelzőért

Így egy picit lelassítottuk és kiegyensúlyozottabbá tettük a játékot.

  1. Piaci szakasz: ha mozgási szakaszunk végén városba érkeztünk, akkor vásárolhatunk, társakat fogadhatunk fel, és gyógyulhatunk, pihenhetünk. Itt tettük a második házi szabályváltoztatást: alapesetben minden városba lépéskor egy tárgykártya kerül a városba, amit meg lehet vásárolni. Mivel egy rakás tárgykártya van, és így szinte alig akad választási lehetőség, a mi változatunkban minden városba lépéskor 3 új tárgykártya kerül a város piacára, viszont azt a hármat abban a körben nem nézhetjük meg, csak egy következő alkalommal, amikor ismét ugyanabba a városba megyünk. A harmadik szabályváltoztatás pedig a tárgyak használatánál volt: a hivatalos szabály nem határozta meg, hogy hány tárgy lehet egy játékosnál, csak annyit, hogy két társa lehet, egy vértezete és egy fegyvere, vagy két fegyvere. Viszont akadnak egyéb tárgyak, medálok, relikviák, rúnák, és logikátlan, hogy ha pl. pajzsa van, nem lehet testpáncélja, stb. Így mi ezen úgy módosítottunk, hogy a hősnek lehet:

- 2 társa

- 2 fegyvere, vagy 2 pajzsa, vagy 1 fegyvere és 1 pajzsa

- 1 testpáncélja

- 1 karvédője

- 3 egyéb tárgya (talizmán, bomba, rúna, relikvia, stb., bármilyen felosztásban)

Így a vértezete lehet egy kicsit erősebb, viszont korlátozva lett az egyéb tárgyak száma, amelyek között bizony jó erősek is akadnak. Van olyan tárgy, ami maradandó, vagyis állandó hatása van, van, amit aktiválni kell (erről feljebb volt szó), és van olyan, ami egyszer használatos, ilyen pl. a bomba. A társak is lehetnek sokfélék, segíthetnek több dologban, nem csak a harcokban. A hozzám hűtlen Ezüst Jakab segítségével pl. olcsóbban tudtam volna vásárolni a piacon, de akadt olyan társ is, aki egy nemes lovag, és azonnal elpártol a hős mellől, ha az egy harc során menekülni próbál.

  1. Tapasztalati szakasz: a kalandszakasznál már ismertetett módon ekkor, a kör legvégén lehet beváltani a kalandjelzőket. Annyi szabály van még, hogy ha életerőt növelő tapasztalatjelzőt választasz, akkor onnantól kezdve nem mehetsz zöld, vagyis a legkönnyebb események irányába, nem húzhatsz fel ilyen kártyát. Ha már két ilyen jelződ van, akkor sem zöldet, sem sárgát, és így tovább. Így életerőt csak akkor éri meg növelni, amikor már tényleg nevetségesen erős vagy az adott színű és szintű eseményekhez, kalandokhoz.

Ha vége a körnek, a következő játékos teheti meg ugyanezeket a lépéseket. Természetesen két hős harcolhat is egymással, kereskedhetnek, és nehezíthetik is egymás dolgát, számos olyan kalandkártya van, melynek jutalma az arany mellett olyan, ami megkönnyíti a mi dolgunkat a továbbiak során, vagy megnehezíti egy játékostársunkét. A játéknak akkor van vége, ha egy piros kalandkártya felhúzása során legyőzted Margath nagyurat, vagy ha összegyűjtöttél három sárkányrúnát, vagyis legyőztél három sárkányurat szintén a piros pakliból.

Jelen esetben a hétvégi játékot nekem sikerült megnyernem: Margath szívét húztam fel elsőnek a piros pakliból, amelynek jutalmaként kikereshettem közülük Margath nagyúr kártyáját, akit sikeresen legyőztem, és így megszabadítottam a világot a gonoszságától.

 4.png

Hősies hősöm, aki hősiesen legyőzte a gonosz Margath nagyurat :) Jobb oldalon látható, hogy pár városban már megfordultunk néhányszor, és nagyobb mennyiségű megvásárolható tárgy gyűlt össze.

A játék végén jöttem rá egyébként, hogy párom rosszul választotta ki az én bábumat: valójában nem is Varikas, a Halott bábujával lépegettem végig, hanem Sir Valadirral, egy nemes lovaggal. Így ő látható a fenti képen is. :)

 

Ahogy elnézem, a játék manapság újonnan nem nagyon kapható, legalábbis magyar nyelven, viszont elérhetőek a kiegészítői, leginkább a kártyásak. Nekünk megvan ezekből 2-3 biztosan, az a gond, hogy már nem tudjuk, melyikek. Morogtam is elpakolás közben, hogy annyi kártya van, hogy el sem férnek a dobozban. Hát ezért :) Maga a játék összetett, sok alkatrészes dolog, ahogy látható is volt, de egy jó, kiegyensúlyozott kis stratégiai-kalandozós játék, aranyos, néhol vicces szövegekkel. Minden kártyán van valami kis szöveg, vagy esetleg párbeszéd, ezeket minden alkalommal felolvastuk, mert nem hosszúak, de egész jól sikerültek :) Az eredeti játék Runebound néven jelent meg a Fantasy Flight Games gondozásában, és a magyar verziója is egy igazi FFG játék: jó minőségű, szép, és szórakoztató. Két játékos is jól elvan vele, de kisebb társaságnak is ugyanúgy jó kikapcsolódás lehet. A játékváltozatok vagy a házi szabályok segítségével pedig lehet villámjáték, vagy egy hosszú, elnyújtott kalandozás is. Tudom ajánlani! :)

Kövess minket Facebookon!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr9712111085

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása