Az iszlám

2017. április 24. 07:56 - Arthur Arthurus

Könyvajánló - Carole Hillenbrand: Az iszlám - Új történeti bevezető

Létezik két világvallás, ami úgy néz ki, kibékíthetetlen egymással, és látszólag több a különbség, mint a hasonlóság. Valóban így van?

Mi, egyszerű emberek itt Európában keveset tudunk az iszlámról. Illetve annyit tudunk, amennyit a tévé és az újságok elénk rak: hogy a muszlimok terroristák. Ez az, amiről már mindenki hallott. És ez az, ami tévedés. Az iszlám vallásnak nagyjából 1,6 milliárd követője van szerte a világban, egyistenhívő, ábrahámi vallás, melynek kezdetét hagyományosan Mohamed próféta Medinába (vagyis Jaszribba) való megérkezésétől számítják.

Carole Hillenbrand professzor könyve, amely Az Iszlám - Új történeti bevezető címet kapta pontosan az, amit a cím ígér: egy történeti bevezető. A tudomány pártatlanságával, tudományos igénnyel, de mégsem szárazon megírt mű betekintést ad a muszlimok sokszínű világába, bemutatja a meglepően sokféle ágazatot, a sokat hangoztatott és kevésbé ismert hagyományokat, amelyek közül sok jóval a Mohamed előtti időkbe nyúlik vissza. Bemutatja azokat a kicsi, régi törzsi hagyományokat, melyeket mi is elítélünk és amelyekről mi is hallottunk már: pl. a női nemi szervek megcsonkítását, de arról már kevésbé hallunk, hogy a muszlimok döntő többsége ugyanúgy elítéli és elborzad ezen. Bemutatja, mi a különbség a szunniták és a síiták között, mi az iszlám öt pillére, mi a saríja, és mi a kis és nagy dzsihád. Kifejti azt, amit mindenkinek tudatosítania kéne magában: hogy a Korán, a valódi Korán egyik legfontosabb alapszabálya az élet tisztelete. Minden élet tisztelete, az állatokét is beleértve, tehát amennyiben nem szükséges, nem öl. A Korán pontosan ellenzi a terrorizmust, és a dzsihád sem azt jelenti, amit hiszünk, vagy amit néhány szélsőséges szervezet tesz a nevében. 

Ahogy a legtöbb jóérzésű keresztény elhatárolódik, és marginális problémának tekinti a fanatikus keresztények által elkövetett mészárlásokat, úgy a legtöbb muszlim ugyanígy tesz a muszlimok által, Allah vagy Mohamed nevében elkövetett mészárlásokkal.

A sajtó mindig a vértől színes és a sikolyoktól hangos, azokról viszont kevésbé hallunk, amikor a két vallás hívei oda-vissza tisztelik egymást, ahogy Egyiptomban volt pár éve általános szokás. Szentmise idején a muszlimok körülállták a keresztény templomot, a keresztények pedig az imák során az imádkozó muszlimokat,  mecseteket, hogy az erőszakos társaiktól védjék egymást. 

Fontos, hogy ismerjük a körülöttünk lévő világot. Fontos, hogy hiteles információkat lássunk. Hiszen csak így tudunk valós véleményeket kialakítani. Ez a könyv egy nagyon jó alap arra, hogy megismerjük az iszlám világát, fogalmazása a laikusok számára is teljesen érthető. A hitet nem lehet megfogalmazni, nem lehet leírni: Carole Hillenbrand nem is erre vállalkozott. Csak arra, hogy megismertesse alapfokon, elfogulatlanul az iszlám történelmét, múltját és jelenét, az átlagos emberek átlagos életét, a szélsőségeket egyaránt. 

A szerző, aki maga is mélyen hívő keresztény

Egy kis kitekintés: én nem vagyok vallásos. Érdekelnek a vallások, mindegyik, mint fontos történelmi és kulturális értékek, olvastam a Bibliát és a Koránt is egyébként (amit három éve a könyvfesztiválon szereztem meg), a hittel alapvetően semmi bajom, az intézményesített vallással inkább, és megvan a nem éppen pozitív véleményem a kereszténységről is, ahogy egyébként az iszlámról is. De ez részletkérdés. Ma, úgy látom, hogy egyre inkább erőre kap a vallás, és ezt némileg szomorúan tapasztalom. Szomorúan azért, mert tapasztalataim szerint a vallás nem azt adja, amit talán kéne. Nem megnyugvást ad legtöbbször, lelki békét, hanem szimplán csak irányítani akar, hatalmat és pénzt akar, és leginkább gyűlöletet kelt és félelmet táplál. Vice-versa. Én azt mondom, hogy ideje lenni félretenni a vallásokat. A papokat, a müezzineket, a rabbikat, és megtalálni az értelmet önmagunkban, a természetben, az alkotásokban, a hobbikban, bármiben. Nyitni az emberek felé, és elfogadni, ha valaki másban hisz, másképp hisz. A hit belső, egyéni kérdés, senkinek semmi köze hozzá: sem az államnak, sem az egyházaknak. Ha valaki hisz Istenben, nem kell hozzá a pap, hogy kapcsolatot teremtsen vele. 

Köszönöm a lehetőséget a Kossuth Kiadónak!

Kattints a könyvre, ha szeretnéd mélyebben megismerni az iszlámot:

Kövess minket Facebookon!

Ha érdekelnek Ferenc pápa gondolatai, kattints ide!

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr4012434949

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tibitron79 2017.04.24. 08:56:48

Egy arab származású ember alaposan utánajárt az iszlámnak, a koránnak,mert érdekelte mi is az igazság. Az tény, hogy két féle korán létezik. A medinai és a mekkai korán. Az egyik szól arról, amit írsz, hogy élet szeretete, állatoké és embereké általánosan. Aztán megszületett a másik Korán, a végső tanítás, az amivel Mohemed lezárja az egészet. És ez viszont egy militáns, agresszív, hódító parancs. Míg a biblia az ószövetséggel valóban egy egresszív példát és utat mutat be, addig az újszövetséggel a szeretetet, a megbocsátást adja végső lezárásnak. Az más kérdés, hogy aztán ennek ellenében cselekedtek bizonyos keresztények, és vallási vezetők, de a végső tanítás, a konklúziója a szeretet. Míg a Koránnak a végső konklúziója a harc, a hódítás, a terjeszkedés. Ez a fő különbség a két vallás között. Egyébként az egész koránban talán 3-4 alkalommal említik Mohamedet, tehát nem róla szól a Korán. Tehát hiába van benne mindaz amit írtál az elfogadásról, ha egy hívő muzulmán a végső könyvet, a végső fejezetet akarja követni, akkor az iszlám államban kéne harcolnia.
süti beállítások módosítása