A legfrissebb Darwin-díjasok, avagy halálos ostobaságok

2017. május 24. 00:05 - GReni

A Darwin-díj azoknak állít emléket, akik hozzájárultak az emberi faj genetikai fejlődéséhez önmaguk megsemmisítésével. Kicsit nyersebben fogalmazva: azoknak ítélik a díjat, akik valami eszméletlen nagy ostobaság következtében vesztették életüket.

darwin_evolve.jpg

1994-ben a Stanford Egyetem diákjai az egyetem szerverén kezdték gyűjteni az ilyen jellegű haláleseteket. A dolog hamar rendkívül népszerűvé vált, így született meg az evolúcióelmélet atyjáról, Charles Darwinról elnevezett díj, s vele együtt a weboldal, ahol évről évre számos díjazottal bővül a lista. Még csak az év felénél járunk, máris heten kerültek ostoba hibájuk okán a Darwin-díjas halhatatlanok közé. Tanuljunk felelőtlenségükből, hogy haláluk ne legyen teljesen hiábavaló!

Az elefántok magánéletre vágynak

Az idei első díjat egy fiatal férfinak ítélték, aki 2017. február 18-án vesztette életét Dél-Nyugat Zimbabwe-ban. Moses Ndlovu két barátjával volt, amikor megláttak három elefántot. Gondolták közelebb mennek, majd egy szebb területre vezetik őket a tökéletes szelfi érdekében. A bikáknak ez nem tetszett és rájuk is támadtak. A férfiak futásnak eredtek, de sajnos Moses nem volt elég gyors és olyan szerencsés, mint társai. A dühös állatok utolérték és halálra taposták. Sajnálatos és felesleges tragédia. De legyen ez példaértékű a többi ember számára: ne szekáld a vadon élő állatokat!

elefant.jpg

Zord tető

2017. márciusában egy pórul járt betörő kapta meg ezt az "elismerést". Egy gyógyszertárat készült kirabolni Queensbury-ben, Angliában. A terv az volt, hogy kibontja egy helyen a tetőt és ott mászik be az üzletbe. Eltávolította a cserepeket és szabaddá tette az útvonalat lefelé, de sajnos hiba csúszott a számításaiba és út közben fennakadt. Ezt követően saját ruhái fojtották halálra. Hetek óta lehetett a tetőtérben, mikor az egyik gyógyszerész esős időben szivárgást észlelt, a kihívott munkások találtak rá a már oszlásnak indult holttestre. 

pri_34374660.jpg

Egyirányú menetjegy

2017. március 21-én Dortmundban, Németországban egy 31 éves férfi ittasan indult haza egy bárból. Felfokozott állapotban, pár száz euró reményében úgy döntött, feltör a vasútállomáson egy jegyautomatát. Egy hajtógázzal működtetett spray flakonjából rögtönzött bombával tervezte lerobbantani a gép elejét, hogy hozzáférjen a pénzhez. Az akció majdnem sikerült, hatalmas zajjal járó robbanás rázta meg a környéket, a probléma csupán az volt, hogy a srapnelként szanaszét repülő fémszilánkok halásos sebeket okoztak. Küzdöttek az életéért, de sajnos nem sikerült megmenteni. Nem véletlenül írják rá a flakonokra, hogy veszélyes... 

ticket-dpa.jpg

Halálos légicsapás

Egy újabb tragédia, amit a tökéletes szelfi utáni vágy okozott. 2017. március 25-én Dupla Darwin-díj került kiosztásra Chínipasban, Mexikóban. A 18 éves Nitzia Mendoza Corral és a 17 éves barátnője, Clarissa Morquecho Miranda egy reptér mellett voltak egy lóversenyen. Gondolták milyen jó buli lenne a szomszédos kifutón készíteni pár tuti képet. Sajnos a nagy zaj miatt nem hallották, hogy egy kisgép épp leszállást hajt végre. Ez a gép okozta a vesztüket: szárnya agyonütötte őket. Szomorú, hogy így kellett véget érnie egy joghallgató és egy végzős gimnazista lány életének, de legyen ez emlékeztető, hogy a mobiltelefon veszélyes figyelemelterelő! 

hirkep201703291322051796.jpg

Az igazság pisztolya

Az alábbi eset különlegessége, hogy egy még élő férfi kapta a díjat 2017. áprilisában. Ha az illető felelőtlen húzásából kifolyólag nemzésképtelenné válik jogosult lehet a Darwin-díjra, hiszen "selejtes" génállománya nem örökíthető tovább. A nevét tapintatosságból nem teszik közzé a díj mellett, csupán tanulságos történetével ismerkedhet meg a publikum. Két éve történt Argentínában, Buenos Airesben az incidens. Veszélyes város, ezt gondolta a díjazott is, ezért illegálisan tartott magánál egy 45-ös Coltot. Sajnos nem ismerte eléggé a fegyvert, tudatlansága heréibe került, az övébe dugta a pisztolyt és az elsült. Nemcsak férfiasságát vesztette el, hanem feleségét, vagyonát, munkáját, ezért a múlt hónapban zajló tárgyalásán a bíró azzal zárta az esetet, hogy "Felsőbb igazságszolgáltatás történt", ezért szabadlábra helyezte a pórul járt fickót. Nevezzük sorsnak, Istennek vagy karmának, az biztos, hogy egy életre megtanulta, hogy az illegális fegyverviselés szívás.

colt.jpg

503 Server Overload

2017. április 9-én éjjel fél kettőkor Rouen városában, Franciaországban történt a következő kellemetlen eset. Egy 47 éves alkoholista férfin édesanyja próbált segíteni, így bezárta a hálószobájába, hogy megvédje káros szenvedélyétől. Sajnos az ital utáni vágy erősebb volt a józan paraszti észnél, ugyanis az úriember az épület 9. emeletéről az ethernet kábelen próbált lemászni, hogy eljusson egy kis szeszért. Sajnos nem ilyesfajta teherbírásra tervezték a vezetékeket, szörnyű zuhanás és halál lett a vége. Tanulság: az alkohol két másodperc alatt is képes ölni. Néhányan megkérdőjelezik a díj jogosságát, hiszen egy betegség lett szerencsétlen ember veszte.

ugro_reszeges.jpg

 Kövess minket a Facebook-on is!

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr8612526299

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.05.24. 13:55:08

A múlt héten volt hír egy afrikai lelkészről, aki a hívők szeme láttára megpróbált vízen járni, de megették a krokodilok. Tipikus Darwin-díj!
Azóta kiderült, hogy csak álhír... :)

EG0 2017.05.24. 15:13:14

Hát, igen, tudhatta volna az alkesz, hogy több Ethernet kábelt kell összefogni a biztonságos csimpaszkodáshoz. A módszer tesztelve.

eq2 2017.05.24. 16:23:26

@EG0: Aztat híjják trunk-nek :-)

gigabursch 2017.05.24. 16:25:04

Elrettentésképpen a kigolyózott golyók helyéről tehettek volna be képet...

Megjegyzendő ilyen a chopper-fenegyerekeknél is előfordul egy-egy hirtelen megállásnál.
Után már tényleg csak angyalok lesznek...

Kopter Géza · http://koptergeza.blog.hu/ 2017.05.24. 20:45:33

@eq2: Nem, trunk lehet akár egy kábel is, ha több VLAN-t szállít. Amire te gondolsz, az az Etherchannel Cisco zsargonban, vagy LAG - Link AGgregation másoknál.

victor vacendak 2018.10.07. 09:49:51

nem tudom, hogy a fenti képek csak illusztrációk-e, de Delta Elite Colt utánzat a képen nem .45-ös, hanem 10 mm-es.
süti beállítások módosítása