Kétségtelenül úgy, ahogy a legtöbb ember elképzeli a verselést: erőltetett kínrímekkel. 

Ica néni körme piros karom,
azzal szokta megmarni a karom.
Szívesebben gondolkozom azon,
hogy a haja vajon milyen fazon.

Például így. Mindenki tudja, hogy a magyar költészet napja 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján van. Az egyik olyan magyar költő, aki szerintem több középszerűt alkotott, mint jót, bár kétségtelenül vannak tényleg jó költeményei. Ekkortájt - főleg a közelgő Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál alkalmából - rengeteg magyar lírai kötet jelenik meg. Jók és rosszak egyaránt. Véleményem szerint több a rossz. De nem kell alapul venni ezt, mert mindig hangsúlyozom, hogy a versek nem nekem valóak. A szabadvers műfaját pl. egy az egyben szinte feleslegesnek és dühítőnek tartom, nem volt ez másképp Térey János: A Legkisebb Jégkorszak című kötetével sem. A történet tetszett, a forma dühített. Időről időre igényem van arra, hogy megismerjem a kortárs szépirodalom résztvevőit. Volt, akinek nagyon érdekelt egy-egy régebbi könyve, de egy hihetetlen rossz élmény hatására lemondtam az összesről. Másik meg nagyon tetszett, és biztos, hogy figyelemmel fogom kísérni a pályáját.

Fotó: Vörös Postakocsi

Na valahogy így van ez a versekkel is, csak szegény versek alapból mínuszból indulnak nálam. Annak ellenére, hogy vannak kedvenceim - Weörestől, Adytól, Vajdától, Kosztolányitól, Vörösmartytól, Rilkétől, Blake-től, Keats-től még Tennysontól, Browningtól és Swinburne-től is -, alapvetően azt szoktam mondani, hogy a vers nem nekem való. Egyszerűen nem nekem találták ki a műfajt.

A - hangsúlyoznám: véleményem szerint - kissé túlértékelt József Attila mellett van egy magyar költő, aki - ismét hangsúlyoznám: véleményszem szerint - nem csak kissé, hanem nagyon, de nagyon túlértékelt. Petőfi Sándornak hívják, és annyira nem szerettem a verseit, amennyire csak lehet. Már az iskolában sem. Most sem szeretem. 

Nos, 1988-ban, hetedik életévében Bognár Péter fogta magát, elkezdett írni egy füzetet, amelynek A fényes rend címet adta. Ebbe a füzetbe kezdett - Petőfi János vitézének hatására - verselni. És milyen verseket írt? Pont, ami elvárható egy gyerektől - vagy éppen Petőfitől. 

December eleje van, január,

Ica néni fel-alá jaguár,

kihozom a hóba a lovamat,

Winnetou, haladok, a poharat.

 

Puskám nevetés, töltve a vállon,

berúgom az ajtót, állok, látom,

éppen kortyol a csöndben a szája,

nyelne, de idenéz, és meglátja.

 

Ahogyan kirepül a lövedék,

beleles a vízbe, a közepét

éri, s az üvegek tisztán csengve

hullnak az üresen fénylő csendbe.

Időről időre felhagyott a verseléssel, mert rájött, hogy azért nem olyan egyszerű az, ahogy ő gondolta. Ilyet mi is csináltunk egyébként általánosban, olyan 9-10 évesen, én voltam az ötletgazda. Bevittem egy kis alakú spirálfüzetet, és elkezdtünk verseket írni, vagyis inkább átírni, parodizálni. Az egész osztály. Félig lett a füzet, és valahol még megvan egyébként, ráadásul elég sokáig tudtam is a verseinkből sorokat, versszakokat. Most akárhogy töröm a fejem, nem jut eszembe egy sor sem, de ha előkerül a füzet, akkor idemásolok egy példát :)

Ezek a versek amellett, hogy telis-tele vannak kínrímekkel, az iskolai életet, élményeket dolgozzák fel elsősorban. Akad köztük pár nagyon erős kép, és nem tudom, hány éves koráig bezárólag írta ezeket a verseket - szerintem van közte egészen új is -, vagy mennyire javított bele felnőtt fejjel, de némelyik rendkívül érzékletes. 

A könyv a Magvető Kiadó jóvoltából került hozzám - melyet ezúton is köszönök -, az Időmérték sorozat 10. része, apró, zsebben is elférő kis verseskötet. Ide kattintva megrendelheted a kiadótól, kedvezményes áron!

Kövess minket Facebookon is!