Sötét árnyak ereszkednek - Gondolatok a hegymászásról

2017. augusztus 02. 07:54 - Arthur Arthurus

Könyvajánló - Joe Simpson: Sötét árnyak ereszkednek

1985 májusában két fiatal, Joe Simpson és Simon Yates elindult, hogy megmássza a 6344 méteres Siula Grande nyugati falát, amelyet addig még senki nem mászott meg előttük. Ereszkedés közben Joe balesetet szenvedett, a sípcsontja átfúrta és darabokra törte a térdét, hogy utat találjon magának a combjába. Belecsúszott egy gleccserszakadékba, társa, Simon pedig meghozott egy nehéz döntést: elvágta a kötelet. Biztos volt benne, hogy barátja már halott. De Joe mégis túlélte. Aztán mászott, és több könyvet is írt. Írói stílusa utánozhatatlan, élményeit és gondolatait maradéktalanul át tudja adni. Végül az 1996-os Everest-tragédia és néhány saját élmény arra ösztönözte, hogy leírja a gondolatait.

A hegymászást illetően az emberek - magukat a hegymászókat nem számolva - két részre oszlanak: vagy megértik az egészet, vagy nem. Én azok közé tartozom, akiket csodálattal tölt el a tájak szépsége, akik szeretik a kihívásokkal, megpróbáltatásokkal és veszélyekkel teli történeteket, és akiket megindítanak a hegymászók élményei. Hogy van-e értelme, van-e létjogosultsága a kereskedelmi expedícióknak, főleg, hogy teleszórják szeméttel a Föld legmagasabb hegyét, de erről később. Először egy kis személyes, én hogyan találtam rá erre a világra.

Nagyon szeretem Jeffrey Archer könyveit, majdnem az összes megvan és olvastam is őket, így A dicsőség ösvényein is, amely egy életrajzi regénye George Mallory-nek, aki talán az első volt az Everest csúcsán. Sajnos meghalt, 1999. május elsején találták meg a holttestét a hegyen, így nem tudjuk, hogy ereszkedés vagy még mászás közben érte baleset. Több jel mutat arra, hogy már ereszkedés közben, de bizonyíték nincs rá. Emlékeim szerint ez volt az első, valamennyire hegymászással foglalkozó könyv, amit elolvastam - és tetszett. Fontos, hogy én sosem ítéltem el a hegymászókat pl. Őrültnek tartottam őket, igen, de nem a szó rossz értelmében. Viszont sosem érdekelt annyira az egész - gondoltam én -, hogy vadásszam az ilyen könyveket, filmeket, történeteket. Hát, ez megváltozott, és ez részben A dicsőség ösvényeinnek köszönhető. Aztán megjelent a Park Kiadó Veszélyes övezet sorozatának egy impozáns tagja újabb kiadásban, a Scott és Amundsen című vaskos, gyönyörű kötet, amit hónapokig nézegettem a könyvesboltokban. Aztán valahogy november végén megvettem, karácsonyi ajándékként tőlem magamnak. Jöttek az ünnepek, el is kezdtem olvasni, de a sűrű napokban nem nagyon jutott rá idő... de az ünnepek után egészen "rákattantam" a könyvre, pár nap alatt végeztem vele, és teljesen elvarázsolt. Ahogy maga a sorozat is. Na, ezután döntöttem el, hogy az összes Veszélyes övezet kötet a tulajdonomat fogja képezni valamikor (még folyik a gyűjtés, több régebbi könyvet jóformán sehol nem lehet kapni, de azért már elég szép mennyiség összegyűlt). Ezen sorozat egyik tagja a Joe Simpson által írt Zuhanás a csöndbe c. könyv, amely az 1985-ös balesetének körülményeit írja le. És onnan nem volt megállás: az összes hegymászással foglalkozó könyv kell! Ebből is már igen szép gyűjteményem van :)

A képen Stephan Siegrist, amint az egyik legnehezebb útvonalon, az északi falon át mássza meg az Eiger csúcsát.

Az egyik legjobb döntés volt Joe Simpson könyvét olvasni elsők között a témában. Annyira magával ragadóan tud írni, olyan gyönyörűen fogja meg az általa átélt élmények lényegét, a helyszíneket, olyan színesen látom magam előtt az egészet, hogy szinte csalódom, amikor a képekhez lapozok és a szemcsés, szürkés, rosszabb minőségű képeket látom. Nem csoda, hiszen ezek a képek a 80-as, 90-es években készültek, még sokkal rosszabb minőségben, mint manapság. De mégis egy történetet mesélnek el. Elborzasztanak és magukkal ragadnak.

Ez a könyv is ilyen. Szó van benne az Everest-tragédiáról, és arról, hogy hogyan halt meg az északi oldalon három magára hagyott indiai hegymászó, akiken segíthettek volna, de nem tették. Arról, hogy a déli oldalon milyen összefogás volt a bajba jutott emberekért - kivéve egy csapatot, akik egy rádiót nem voltak hajlandóak kölcsönadni, nemhogy esetleg mozgósítsanak... de mesél Huntsman's Leapről is, egy gyönyörű, és kihívásokkal teli gyöngyszemről, ahol megcsillogtathatta sziklamászói képességeit. Ez egy különleges képződmény Wales partjainál, ahonnan két kiút van, ha lemásztál: Felmászol, vagy kilométereket úszol a veszélyes tengeren.

Joe természetesen egy barátjával, Bruce French-csel együtt felmászott. Mindeközben elmélkedik természetvédelemről, olajkatasztrófákról. Aztán mesél a Pumori-kalandokról, a szadhukról, a serpákról. A szadhuk szerzetesek, akik konkrétan abból élnek, hogy az odalátogató turisták és hegymászók ezreinek mutatnak be különleges gyakorlatokat, vagy ösztönzik őket, hogy fényképezzék csak, természetesen pénzért. Jellemző, hogy a péniszükkel csinálnak ezt-azt, pl. átszúrják, vagy több tíz kg-os köveket emelgetnek vele. A szadhuk egész életüket kábítószeres mámorban töltik szinte.

Miközben olvastam a könyvet, nem egyszer homlokráncolva szembesültem Joe gondolataival. Továbbra is az egyik kedvenc hegymászó-íróm, aki nagyon érzékletesen tudja átadni, miért szereti, amit csinál, viszont egy picit olyan érzésem van vele kapcsolatban, mint Messnerrel. Amit véghezvitt, hatalmas teljesítmény, de... inkább maradjon csak az élményei leírásánál, mert a többi gondolata enyhén szólva is érdekes, és sok esetben ellentmondásos. Legyen szó akár a környezetvédelemről, akár a serpákról. Szerinte a "nyugati" hegymászók kihasználják a serpákat (akiknek több tízezer dollárt fizetnek), de azt közben elfelejti, hogy sok esetben, amikor a "nyugati" (azért az idézőjel, mert egy keleti, tehát pl. japán hegymászókra is épp úgy igaz) hegymászók segítettek a bajba jutottakon, addig a serpák vallási okok miatt meg sem mozdultak. Az is igaz persze, hogy sok hegymászócsapat a sorsára hagyta a rosszul felszerelt serpákat, de ez nem "nyugati" probléma: azok az emberek sorsukra hagytak bajba jutott "nyugati" hegymászókat is, szóval ezt embere válogatja. Persze míg minden más "nyugati" hegymászó csupán kihasználja szegény serpákat, addig akiket ők béreltek fel, gonosz módon eltűntek. Eltűnt pl. a jakokról a sajt, visszaküldtek a faluba két jól megfizetett serpát is, hogy hozzanak ezt vagy azt, és egyik sem tért vissza hozzájuk. Továbbá isteníti a régi korszakot, amikor még nem volt kereskedelmi hegymászás, milyen jó is volt az! Nem volt veszélyes torlódás a hegyeken, és azoknak, akik nem értenek hozzá, eszükbe sem jutott megmászni bármelyik nyolcezrest. Mondja mindezt, mint egy kereskedelmi expedíció egyik vezetője. Elfelejti a tényt, hogy az emberek nem változtak, egyszerűen csak többen vannak. Így szükségképpen több az olyan is, aki ilyen vagy olyan okból magára fog hagyni másokat. 

Elmeséli, hogyan vett észre a Pumorin egy még megmászatlan útvonalat, hogy mennyire káros módon állnak hozzá a kérdéshez a kormányok, hogy mennyire pontosan kell megadni a hegymászó-engedély kikérésekor az útvonalra vonatkozó adatokat, és útvonal-módosítás esetén plusz tízezer dollárokat kell fizetni. Végül szerencsétlenül jártak: pár héttel előttük egy cseh csapat megmászta az általa kinézett útvonalat, így úgy kellett másikat keresniük, hogy az megmászható is legyen, de mindaddig megmászatlan, és megfeleljen az engedélyben szereplő direkt viszonylag homályosan fogalmazott útvonalnak. Végül betegségek miatt nem jutottak fel akkor a csúcsra.

A Pumorin hegymászó-társaival sokat vitatkoznak ezekről a kérdésekről, és én Joe részéről érzékelek némi álszentséget. Becsületére legyen mondva, hogy ezt később belátja, és ennek fényében sem félt leírni ezeket a gondolatokat. Elvégre ő is csak egy ember: vágyakkal, kétségekkel, hibákkal. Annak ellenére, hogy sok gondolatával nem értettem egyet, jó élmény volt olvasni ezt a könyvet. Beszél egy pár szót arról is, hogy '85-ben hogyan élte túl, amit túlélt, egy kicsit más megvilágításba helyezi a történteket. Csak ajánlani tudom e könyvét is, amely sajnos kereskedelmi forgalomban már nem kapható, de könyvtárakban még fellelhető (nekem egy könyvtári leselejtezett példányt sikerült szereznem belőle).

Érdekel, mit és hogyan élt túl 1985-ben? Nézd meg itt!

Kövess minket Facebookon!

10 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr7512667229

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

pamutpamlag 2017.08.03. 22:17:40

Maximálisan egyetértek a posztolóval, A sötét árnyak ereszkednek valóban érdekes könyv. Ahogy a szerző Joe Simpson - a bevezetőben is említett - másik ismert kötete, a Siula Grandén valóban megtörtént balesetről szóló könyv is kifejezetten jó. Ez utóbbi szintén elérhető magyarul, A végtelen érintése címen jelent meg. Film is készült belőle Zuhanás a csendbe címmel (Touching the Void). A film szerintem hasonlóan szép munka, hitelesen adja vissza a kötet tartalmát, drámai hangulatát. Érdemes elolvasni/megnézni, youtube-on is fent van.
.
Aki további hegymászó témájú könyveket szeretne olvasni magyar nyelven, azoknak ajánlom a Csavargás az Alpokban című, önéletrajzi ihletésű könyvet Benedek István tollából, valamint Karl Lukan Hegyek csavargói című könyvét. Ezek vidám hangvételű történetek a múlt század közepének hegymászóiról.
.
Aki a kortárs mászókról/mászásokról szóló történetekre kíváncsi, annak Greg Child Képeslapok a párkányról című könyvét, illetve Jon Krakauer Álmok az Eigerről című könyvét ajánlom.
.
Sajnos a fentiek - a Simpson könyvek kivételével - inkább már csak antikváriumból beszerezhetők, ha egyáltalán.

Arthur Arthurus 2017.08.03. 22:29:59

@pamutpamlag: A Greg Child könyvet régóta vadászom, a Csavargás az Alpokban pedig kellemes olvasmány volt :) A Hegyek csavargói még a polcon várakozik. Mostanság A szörnyet nézegetem Jack Olsentől, sikerült beszereznem belőle egy régi, szakadt példányt :)
Simpson nagyon jó stílusban ír, az biztos. Egyik kedvenc. Krakauer és David Roberts szintén (bár ő azt hiszem csak egy hegymászással foglalkozó könyvet írt, viszont a sarkkutatási könyvei nagyon jók :))
Most a legújabb könyv tetszett nagyon, bár nem erről szól: Erling Kagge: Csend a zaj korában

pamutpamlag 2017.08.04. 13:20:30

Igen, sajnos a Greg Child könyv évek óta nehezen hozzáférhető.
.
A Hegyek csavargói szerintem ugyanolyan kellemes lesz, mint a Csavargás az Alpokban. Hasonló hangvételű, kissé gyermeteg, vidám olvasmány. Ha túl vagy rajta, kíváncsi vagyok a véleményedre.
.
Viszont A szörny szerintem nem kifejezetten jó. Olsen állítólag csak egy írói álnév, egyesek szerint Heinrich Harrer áll mögötte, aki az Eiger északi fal 4 első megmászójának egyike. Harrernek van más ismert története, ő a szerzője - és a való életben főszereplője - a Hét év Tibetben című könyvnek (amiből film is készült). További viszonylag ismert, magyarul is megjelent könyve A Fehér Pók, ami lényegében az Eiger krónikája. Szerintem ez sem kiemelkedő mű, és ugyanúgy nehéz levadászni, mint a Child könyvet.
.
David Robertsnek három könyvét olvastam. Két hegymászó témájút (Mallory nyomában és Kétes dicsőség, az utóbbi jobban tetszett), és az Egyedül a jég ellen című antarktiszi történetet, ami egy kőkemény sztori, ajánlom mindenkinek. Persze a sarkkutatós történetek általában nem rózsaszín leányregények, de így is rendkívüli, mit ki nem bír az ember, ha felkészült, állhatatos és élni akar.
Roberts egyébként maga is komoly hegymászó, figyelemre méltó első megmászásokkal.
.
Kagge könyvét nem olvastam. Utánanéztem és felcsigázott, mihamarabb pótolni fogom. Köszönöm a tippet!
.
Reinhold Messner könyve(ke)t olvastál? Ha igen, mi a véleményed?

pamutpamlag 2017.08.04. 13:20:56

+1 gondolat, általánosan a poszthoz
.
Mindig foglalkoztatott, hogy a nem-hegymászók vajon a mit gondolnak a hegymászó(knak íródott, "szakmai") könyvekről? Vajon mennyire érthetők számukra azok a motivációk, célok, benyomások, dilemmák, döntések, etikai kérdések, félelmek stb., ami a hegymászók számára a napi valóságot jelentik, a nem-hegymászó olvasó számára pedig vélhetően sosem tapasztalt dolgok?
.
A poszt részben megadta a választ: bizony megértik a nem hegymászók is (ha nem is értenek egyet bizonyos dolgokkal). Megértik, ha olyan jó író könyvét olvassák, mint Simpson :-)

pamutpamlag 2017.08.04. 13:20:58

Újraolvasva a postot látom, hogy Messnert is olvasol, illetve a Scott és Amundsen is megvolt. Megvallom, ez utóbbi olvasása előtt nem tudtam, hogy Amundsen ennyire jó hozzáállású, céltudatos, felkészült profi volt, Scott pedig igazából nem egy hős - ahogy ezt a fél világ hiszi -, hanem egy korlátolt, sőt, mondhatni dilettáns vezető, aki tulajdonképpen maga okozta a saját és társai vesztét.

Arthur Arthurus 2017.08.04. 13:39:58

@pamutpamlag: Messnertől egyelőre csak az Én utamat olvastam, az életrajzi jellegű interjú-szerű kötetet. Nagyon sok gondolatával nem értek egyet, sőt, kifejezetten veszélyesnek is tartom némelyiket. Erről itt írtam pár gondolatot:
moly.hu/ertekelesek/1804976

Tényleg, Robertstől a Kétes dicsőség és a Mallory nyomában is ott van! Mindkettő erőteljesen kívánságlistás könyv :) A fehér halál országában olvastam, amit Albanov írt, és a naplóját Krakauer és Roberts dolgozta fel, ami már kis híján elveszett. Hihetetlen erős olvasmány volt, nagyon jó élmény. Ahogy Mawson története is, Roberts is nagyon jól tud írni.

Messnertől egyébként megvan még két vagy három másik könyv, Egy hegymászó hitvallása, és A cél: A Mount Everest címűek biztosan, és most hirtelen nem tudom, hogy A kristályhorizont és A végzet hegye megvan-e, vagy csak kivlistás. De miután Az én utam egy kicsit csalódás volt, egy időre félretettem azokat.

Egyébként nagyon jó élmény volt, és alapjaiban változtatta meg a nézeteimet Bear Grylls-ről az életrajzi könyve, a Tűzön vízen át. A szörnyről én is hallottam már, hogy nem valami jó, többek között ezért is vagyok rá kíváncsi :) Meg Sir John Hunt könyve, A Mount Everest meghódítása is a +közeljövőben olvasandók" listáján van.
Ó, és majd' elfelejtettem! Ami még hihetetlen jó könyv volt, az Tom Whittakertől a Mindig magasabbra.

Szerintem azok, akik "lehüléyzik" és felelőtlennek tartják a hegymászókat, azok kevésbé értenek meg, kevésbé szeretnek egy ilyen könyvet. Nemrégiben olvastam Beck Weathers könyvét is, és volt is róla egy kis vita a családban, a legtöbben azok közé tartoznak, akik tök hülyeségnek tartják az egészet :) Én csodálom, és engem el tud varázsolni. Mondjuk egy dzsungelbeli túlélőtúra leírása picikét kevésbé (de azért azok is érdekelnek), de egy hegymászás vagy a sarkkutatás az igen. Szeretem a hideget :)

Arthur Arthurus 2017.08.04. 13:49:47

És igen, a Scott és Amundsen nekem is alapjaiban rengette meg a világot :) Erről egy hosszabb értékelést is írtam molyon. Amióta van ez a blog, azóta sajnos már nem írok értékeléseket molyra, ide viszont az olvasmányaim töredékéről kerül csak fel bármi is :)

moly.hu/ertekelesek/1627597

pamutpamlag 2017.08.04. 17:19:53

Nézegetem, hogy mi mindent olvastál hegymászás témában, és bizton állíthatom, hogy komolyabb hegymászó témájú könyvtárral, illetve olvasottsággal rendelkezel, mint a magyar hegymászók 99%-a. Ez rájuk nézve szégyen, rád nézve elismerés :)
.
Messner könyvei számomra több szempontból furák. Például sokszor csapongó, ismétli önmagát (könyvön belül is és eltérő könyvekben is ugyanazt írja le, többször éreztem azt, hogy ezt vagy azt a gondolatot már olvastam tőle, ráadásul nem egyszer, nem kétszer). Van a figurában elitizmus, és számomra sem érthető, elfogadható teljesen emberileg (többek közt mert hideg, kompromisszumképtelen, önző, lekezelő ember képét festi magáról). Ugyanakkor vitathatatlanul meghatározó alakja a hegymászásnak, illetve a hegymászás fejlődésének.
A moly.hu-n lévő könyvértékelésedhez annyit, hogy szerintem a "szabad", "tiszta" mászás és a nem etikus megmászások között máshol van a határ, mint ahol te gondolod. Például a magashegyi oxigénhasználat és a hegymászó felszerelések használta között komoly különbség van. Nem lehet azt mondani, hogy aki jégcsákányt használ, az használhat oxigént is, illetve aki az oxigént elutasítja, az a csákányt is utasítsa el. Azzal a hasonlattal tudnám megvilágítani a helyzetet, hogy a bicikliversenyekhez is elengedhetetlen a bicikli (ahogy a hegymászóknak a ruha, a bakancs, a hágóvas, stb.), ami a technika előrehaladtával természetesen fejlődik is, de nem elengedhetetlen, sőt, kerülendő a dopping (ahogy a hegymászóknak nem elengedhetetlen, sőt, kerülendő az oxigén).
.
Sir John Hunt könyve nem rossz, bár rég olvastam. Emlékeim szerint inkább precíz, dokumentarista jellegű. Kvázi kötelező volt megírnia, hisz a nagy, nemzeti expedíció hiteles története meg kellett jelenjen nyomtatásban. Lássad világ, csodáld világ, hogy a britek mekkora teljesítményt értek el, megmászták - a nemzetek versengésében elsőként - a világ legmagasabb hegycsúcsát. Így megy ez...
Becsületére legyen mondva, hogy kiemeli: ez a megelőző expedíciók (a svájciak, stb.) tapasztalai nélkül nem sikerülhetett volna. A könyve alapján a szerző korrekt figurának tűnik.
.
Whittaker könyve megvan, de még nem olvastam el.
.
Bear Grylls számomra egy kicsit fura figura, bár egyáltalán nem ismerem. A mindent túlélő, katona típusú emberektől (lásd még: Rambo ;-P ) kicsit feláll a szőr a hátamon, pláne, ha még körbe is haknizzák a világot :-)
Emiatt aztán nem olvastam el a könyvét sem, de be kell lássam, hogy ez bizony színtiszta előítélet volt, szóval megszerzem, pótolom :)
.
Beck Weathers könyvét nem olvastam, nincs is meg. A magam részéről őt (illetve a hasonszőrűeket) nem tartom hegymászónak (szerintem aki a hegyen a döntéseket nem maga hozza, az nem önálló hegymászó, csak egy vezetett kliens).
Hiába vágyott cél általában a hegymászók között - és nem hegymászó, de nagyravágyó emberek között is - az Everest csúcsa, a cél nem szentesíti az eszközt. Ha egy kereskedelmi expedíció keretében rángatnak oda fel (néha szó szerint kell érteni a felrángatást!), akkor ez nem igazán hegymászás, nem igazán teljesítmény, nem igazán érték (még ha az adott embernek esetleg az is). Ilyen értelemben a kereskedelmi expedíciózást én is hülyeségnek tartom. De ez a tevékenység, illetve ezen emberek tevékenysége nem összekeverendő, nem egy kalap alá veendő a hegymászással, még ha kívülről nem is látszik a (jelentős) eltérés, hisz mind a kettőt ugyanúgy a hegyen művelik :-)
Ettől persze Weathers könyve lehet érdekes és jó.

Arthur Arthurus 2017.08.04. 17:43:34

@pamutpamlag: Köszönöm :) Épp egy-két hete néztem át a molyra felvitt és a valóban meglévő könyvállományomat párom segítségével, és az első fele nem volt túl hatékony, ezért rengeteg lett a duplikáció. Ja, és azóta sem értünk a végére :)
Nagy kedvencem a téma, és azok közé tartozik, ami gyűjteményes is nálam a történelmi és a tudományos könyvek mellett. A regények közül csak a kedvenceket tartom meg :)

Persze, értem, hogy más azért egy oxigénpalack, mint egy jégcsákány, de óhatatlanul is csak ez tudott eszembe jutni (de szép szenvedő szerkezet...), annyira erősnek, merevnek, kompromisszumra vagy megértésre képtelennek éreztem Messnert. Az oxigénhasználat egy érdekes dolog, megosztó kérdés. Ahogy a kereskedelmi hegymászás létjogosultsága is. Szerintem nem baj, hogy van. Nem szabadna olyan mértékben, ahogyan ma csinálják, nem szabadna, hogy teljesen tapasztalatlanok is mehessenek, túlságosan a pénzről szól az egész. És sajnos leginkább a nepáli kormány részéről szól arról. Nevetséges, hogy mennyire pénzközpontúak az egész procedúrát illetve. Persze érthető, az ország bevételének igen nagy része ebből van, és még így is elég elmaradott. De akkor sem így kéne.

Bear Grylls-ről ugyanez volt a véleményem :) Mondjuk azzal a kivétellel, hogy engem aztán nem érdekel, ha valóban hotelbe szállítják őket éjszaka (ezt egyébként a legtöbb esetben nem tudom elképzelni, annyira a vadonban vannak), meg ha valóban kapnak plusz kaját is, stb. De volt már nem egy ember, aki elveszve a vadonban a műsoraiból tanultak miatt élte túl. És akkor már megérte. Nehéz volt, de levetkőztem az előítéleteimet, és nagyon tetszett az életrajzi könyve, hihetetlen erős ember. A katonai kiképzése volt igazán durva... na meg ahogyan felépült a balesetéből. Whittaker története is ezért tetszett: mindig is szeretett túrázni, hegyet mászni, aztán balesete volt, de nem adta fel.

Weathers több csúcson járt előtte, Rob Hall-lal az Antarktiszon ismerkedett meg, a McKinley-n is járt, bár kétségtelen, hogy az Everestre nem volt elég felkészült. Ez a könyve inkább egy személyes beszámoló, a gyerekkoráról, fiatalkoráról, családjáról, hogy került a hegymászás közelébe, stb. Nem kétséges, hogy végül ez a baleset mentette meg az ő életét. Egyébként amiatt volt rosszul, mert nem volt jó a szeme, és szemműtéte volt. Állítólag korábban nem tudták az orvosok sem, hogy ez a fajta műtét 6-7 ezres magasság felett már gondokat okoz, konkrétan nem lát az ember sötétedés után egyáltalán, és nappal is rosszul ebben a magasságban. Ezt el tudom képzelni egyébként, valószínűleg keveseknek jutott eszébe pont az a körülmény, hogy mi történhet egy ilyen eljárással műtött szemmel nagy magasságban, éjszaka.

Arthur Arthurus 2017.08.04. 17:43:34

@pamutpamlag: Köszönöm :) Épp egy-két hete néztem át a molyra felvitt és a valóban meglévő könyvállományomat párom segítségével, és az első fele nem volt túl hatékony, ezért rengeteg lett a duplikáció. Ja, és azóta sem értünk a végére :)
Nagy kedvencem a téma, és azok közé tartozik, ami gyűjteményes is nálam a történelmi és a tudományos könyvek mellett. A regények közül csak a kedvenceket tartom meg :)

Persze, értem, hogy más azért egy oxigénpalack, mint egy jégcsákány, de óhatatlanul is csak ez tudott eszembe jutni (de szép szenvedő szerkezet...), annyira erősnek, merevnek, kompromisszumra vagy megértésre képtelennek éreztem Messnert. Az oxigénhasználat egy érdekes dolog, megosztó kérdés. Ahogy a kereskedelmi hegymászás létjogosultsága is. Szerintem nem baj, hogy van. Nem szabadna olyan mértékben, ahogyan ma csinálják, nem szabadna, hogy teljesen tapasztalatlanok is mehessenek, túlságosan a pénzről szól az egész. És sajnos leginkább a nepáli kormány részéről szól arról. Nevetséges, hogy mennyire pénzközpontúak az egész procedúrát illetve. Persze érthető, az ország bevételének igen nagy része ebből van, és még így is elég elmaradott. De akkor sem így kéne.

Bear Grylls-ről ugyanez volt a véleményem :) Mondjuk azzal a kivétellel, hogy engem aztán nem érdekel, ha valóban hotelbe szállítják őket éjszaka (ezt egyébként a legtöbb esetben nem tudom elképzelni, annyira a vadonban vannak), meg ha valóban kapnak plusz kaját is, stb. De volt már nem egy ember, aki elveszve a vadonban a műsoraiból tanultak miatt élte túl. És akkor már megérte. Nehéz volt, de levetkőztem az előítéleteimet, és nagyon tetszett az életrajzi könyve, hihetetlen erős ember. A katonai kiképzése volt igazán durva... na meg ahogyan felépült a balesetéből. Whittaker története is ezért tetszett: mindig is szeretett túrázni, hegyet mászni, aztán balesete volt, de nem adta fel.

Weathers több csúcson járt előtte, Rob Hall-lal az Antarktiszon ismerkedett meg, a McKinley-n is járt, bár kétségtelen, hogy az Everestre nem volt elég felkészült. Ez a könyve inkább egy személyes beszámoló, a gyerekkoráról, fiatalkoráról, családjáról, hogy került a hegymászás közelébe, stb. Nem kétséges, hogy végül ez a baleset mentette meg az ő életét. Egyébként amiatt volt rosszul, mert nem volt jó a szeme, és szemműtéte volt. Állítólag korábban nem tudták az orvosok sem, hogy ez a fajta műtét 6-7 ezres magasság felett már gondokat okoz, konkrétan nem lát az ember sötétedés után egyáltalán, és nappal is rosszul ebben a magasságban. Ezt el tudom képzelni egyébként, valószínűleg keveseknek jutott eszébe pont az a körülmény, hogy mi történhet egy ilyen eljárással műtött szemmel nagy magasságban, éjszaka.