Az istennek sem találunk egymásra Grecsó Krisztiánnal

2017. október 31. 00:10 - Carbonari

Könyvajánló - Grecsó Krisztián: Tánciskola

Pedig én nagyon akarom.
Tavaly tavasszal, a megjelenés után nem sokkal megvettem
a Jelmezbál című művét. Bele is kezdtem,
aztán letettem. A Mellettem elférsz című alkotásával is próbát tettem,
de az sem kötött le.

Nem találunk egymásra, ő meg én. Jelenleg a Tánciskolával tettem próbát, és egyszerűen azzal sem tudok mit kezdeni. Részleteiben minden könyvét értem, alany, állítmány, tárgy, jelzők a helyükön, és mégsem érintenek meg. (Vagy nagyon is?) Grecsó Krisztián nem nekem ír - amivel a világon semmi baj sincs. Ugyanis ettől még remekművek műfajukban.

Azt a vidéki borgőzös - meg jó kis szilvapálinka gőzös - valóságot festi le a Tánciskolában, amely jómagam valósága is volt évtizedekig. Ámbár fővárosi lakos lettem 20 éves koromtól, de a férjem is hajdúsági legény volt, én szabolcsi, tehát abszolút nem idegen tőlem a mentalitás, amellyel Grecsó hősei operálnak. Élénken emlékszem, 20 évvel ezelőtt milyen szemmel néztem arra a vendéglátóra, aki narancslével várt, és csak azzal. Micsoda smucig, füstölögtem magamban, egy jó kis konyakot vagy HP-t (gyengébbek kedvéért: házi pálinkát) sem tett ki az asztalra! Na, nem mintha ittam volna belőle, folytattam ilyenkor nagyképűen a gondolatot, de hát akkor is.

A Tánciskolát nagy reményekkel kezdtem el olvasni: hiszen ismerős a miliő! Kisváros, fülledt vasárnapi ebédek, nepotizmus, szókimondó vidéki emberek, humor és kesernyés fricskák, dilidoki anyuka, kandúr Lajos bácsi, friss diplomás jogászpalánta, bukdácsolások, szex, szerelem, szóval: az élet iskolája, amit előbb-utóbb mindenki kijár. Az első munkahely, a pátoszok, álmok temetője. Az első szerelem, ahol a nő öle... hogy is mondjam, olyan valóságos..., az első igazi szex, amely fáradságos, és sokkal könnyebben lehet mellé és félre nyúlni, mint .. oda.

A szerző, Grecsó Krisztián
Fotó: Valuska Gábor

Hitek, amelyek megdőlnek, illúziók, amelyek elvesznek, és mindegy, hogy az illegális munkások vagy a helyi potentátok társaságában történik ez meg.

Igen, emberek, ilyen a vidéki Magyarország, sok ilyen ember él és dolgozik, vagy legalábbis megpróbál úgy tenni, mint aki dolgozik, ilyen, mint ez a regény: nyomasztó és helyenként sötét. Humoros, és fanyar. Az üdítő kivételeknek nagyon tudok örülni (miután magam is vidéken élek jó ideje). Persze, van kivétel, és rossz az, aki úgy gondolja, általánosítok. Ó, nem. Csak nehezen találok virtigli vidéki embert, aki igenis gyengítené ezt a rohadt szabályt... (bocsánat). Olyat, aki nem fulladt még bele a pörkölt-kisfröccs-házi pálinka szentháromságba. Aki nem húzza fel a szemöldökét a céklarösztim láttán, hogy fúj, nem nokedli. Aki nem kacsint sokat kérdőn rám, miközben megérdeklődi, hogy vagyok. Ami azt jelenti, hogy szívesen áll rendelkezésemre - bármikor. Akinek az asszony nem házi cseléd. Aki tudja, mennyibe kerül egy könyv mostanság és nem a helyi kocsmák szerint tájékozódva irányít útba a takarékszövetkezet felé. Tudom, hogy vannak ilyen emberek. Azt is tudom, hogy róluk nem lehet jó könyvet írni, mert a jó.. hát az unalmas. Lehet, hogy környezetem valóságától borzadva nem érdekel Grecsó remekműve? Hogy én ebben a valóságban élek...???

Ez van emberek.