Mostoha nyár - egy mozaikcsalád története

2017. november 30. 00:03 - Arthur Arthurus

Könyvajánló - Ann Patchett: Mostoha nyár

Milyen egy mozaikcsalád élete? Milyen sérelmek gyülemlenek fel két kettészakított család gyerekeiben? Mi hoz össze hat teljesen különböző, mégis egyfajta kényszerűségből dacszövetséget kötő gyereket? És hogy látja mindezt egy sikeres író, aki az egyik gyerek élettársaként annak emlékeit foglalja regénybe? Ann Patchett ezeknek a kérdéseknek a megválaszolására vállalkozott a legújabb könyvében.

A regény eredeti borítójának része

"Egy ​napsütötte kaliforniai vasárnapon Bert Cousins hívatlanul betoppan Franny Keating keresztelőjére. Még az est leszállta előtt megcsókolja Franny mamáját, Beverlyt, s ezzel mozgásba lendíti az eseménysort, amely két házasság felbomlásáház és egy mozaikcsalád létrejöttéhez vezet. 
Az öt évtizedet felölelő regény a szereplők sorsának egy-egy kulcsmozzanatán keresztül világít rá arra, hogy Bert és Beverly véletlen találkozása milyen hullámokat vet a négy szülő és hat gyermekük életében. A nyarakat Virginiában együtt töltő Keating- és Cousins-gyerekeket a szüleikkel szembeni elégedetlenség hozza egy nevezőre, amelyből az évek során mélyebb, igen sajátos összetartozás is kialakul. Egy tragikus haláleset ugyanakkor szétforgácsolja ezt a mostoha-közösséget. "

Igen, pontosan annyira életszerűtlen, hiteltelen és regényes az alaphelyzet, amennyire a fülszövegből tűnik. Ráadásul ahogy a szülők beszéltek a gyerekeikkel, gyerekeikről, egymással és egymásról... nos, sok jót olvastam az írónőről, de nálam egyelőre függőben van. Maga a történet egyébként a sok valótlan eset ellenére is olvastatja magát, rendkívül gyorsan lehet haladni vele, és nem is lenne rossz, ha a megvalósítás jól sikerült volna.

A könyv felépítése is meg tud kavarni: első fejezet, Franny keresztelői bulija, következő: Franny már felnőttkorában faggatja az apját. A történetre jellemző ez a csapongás, egyszerre vagyunk a jelenben, és haladunk a gyerekek egyes emlékein, főleg Franny szemén át látva a dolgokat. 

Annak ellenére, hogy nem volt a könyvben egy élő, lélegző, valódi szereplő, és a történet is számtalan nyakatekert esettől hemzsegett, valahogy mégsem volt rossz olvasni. Talán azért is, mert a fülszöveg után nem vártam tőle nagyjából semmit. Nem minden családregény való nekem, de aki imádja a családregényeket, annak tetszeni fog ez is.

Külön pozitívum, hogy a sok probléma ellenére a szülők nem próbálták tudatosan a másik ellen fordítani a gyerekeiket. Persze akadtak erre jelek, próbálkozások, de nem vészes. Többek között ezért is volt hiteltelen, mert sajnos a legtöbb szülő ezt tenné. Ám a hat gyerek így is a szüleiket okolta mindenért, és ez olyan különös kapcsolatot hozott létre köztük, ami más körülmények között nem jött volna létre. Jó volt a múltjukban járni, még akkor is, ha sok esetben rendkívül felelőtlenül viselkedtek ők is, a szüleik is. A Leon Posen-szál tetszett a legkevésbé egyébként, számomra ő volt a leghiteltelenebb szereplő. De szívesen elolvasnám a könyvét, amit a családról írt :)

Köszönöm a lehetőséget a Kossuth Kiadónak! A borítóra kattintva eléred a kiadó honlapján a könyvet:

Érdekel New York története Rutherfurd tollán keresztül? Kattints ide!

Kövess minket Facebookon!

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr3413347829

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bonneville 2017.12.01. 19:53:34

Kár azért az előítéletes mondatért. Hiteltelen, hogy a legtöbb szülő nem akarná a másik ellen fordítani a gyereket? A normális szülő, aki szereti a gyerekét, nem fordítja a másik szülő ellen, és nem fokozza még ezzel is a gyerek súlyos veszteségeit, mert tudja, hogy fontos, hogy ha csak hetente/havonta párszor is, de megkapja a szeretet adagját a külön élő szülőtől is.
Csak az önző, szűklátókörű szülők uszítanak a másik ellen.