Akik sosem fogják megugrani saját korlátjukat, avagy béke svájci módra

2017. december 12. 00:22 - Carbonari

Könyvajánló - Rose Tremain: A Gustav-szonáta

fiuk.jpg
Mit tudsz te Svájcról?
De úgy igazán, az órákon és a bankrendszerén kívül? 
És a 21. Század Kiadó KULT Könyveiről? 
Mert a Gustav-szonáta az: Kult Könyv és 
arról a Svájcról szól, amelyet ritkán lát az ember. 
Ilyen közelről és alulról meg tuti nem. 

Amikor először vettem kezembe a 21. Század Kiadó KULT Könyvei közül Rose Tremain Gustav-szonáta című könyvét, fenntartotta érdeklődésemet a kötet elején a két kis gyerek, akik barátokká válnak. Mindketten titkokkal teli és elfojtásokkal megvert családból származnak, az egyik jómódú, a másiknak éppen csak, hogy telik a mindennapi betevőre.
Az egyikben nincs apa (meghalt, hős volt), az anya utálja a zsidókat, a másik családban van apa, anya, és ők.. zsidók.
Helyszín a svájci kisváros, Matzlingen, ahová mindkét család bekerül, az egyiknek maga a tökély volt, amíg el nem vesztette édenét, és került ugyanabban a városkában önálló, maga teremtette és fenntartotta saját, külön bejáratú kis poklába, a másiknak a nagyváros után menedék saját démonjai elől.
Idő: 1937-től napjainkig, néhol ide-oda ugrálva a síkok között.

A fenti tények összessége színezi át annyira a regényt, hogy az ember a mű elejét, gyermekek pici korától szóló ismertetést udvariasan átolvassa, várva a kibontakozást. Mert az eleje az olyan, mint bármelyik más, hasonló témájú történet, legfeljebb a svájci helyszín birizgálja az ember fantáziáját, meg a zsidó-nem zsidó ellentét. A háttérben lappangó, homályban tartott családi mítosz (apád hős volt) (jó, de miért?!), a különféle rosszalló szemvillanások, emberi valóságok, gyengeségek és előítéletek, a felnövekvő két fiú, Gustav és Anton barátságának megpróbáltatásokkal terhes kiugró csúcspontjai fogva tartják ugyan az olvasót, de nem nyűgözik le. Ettől függetlenül nem teszi le a könyvet, mert a különféle utalások apró, horgas tőrökként ragadnak bele az agyába és ezzel a svunggal átlendül a második részre, amely szó szerint pofon üti az elképedt olvasót: MI VAN? Hogy MICSODA? Na, ne már!

És innentől nincs megállás, egyhuzamban be kell falni a regényt.
Be kell falni.
Mindegy, hogy Nógrád megyei kis falumból Budaörsre kell elmennem a szervizben gyógyuló kocsimért, olvasni lehet a távolsági buszon, a metrón, taxira várva, taxiban … ott mondjuk nem, mégiscsak társas lények lennénk, vagy mifene. Hazafelé, kocsi vezetés közben sem ildomos, végtére is, most esett át nagyobb beavatkozáson családom féltve óvott kicsikéje, amely az olyannyira szeretett mobilitást garantálja nekem (nekünk) csodás környezetű lakóhelyemről, tehát meg kell várni vele az estét, amikor újból felvehettem a fonalat.

Aztán elolvasva letettem a kötetet, bölcsen bólogattam (oké, nem, de jól hangzik), ezzel álmodtam, és ma reggelre kelve lefejtettem - akár a kiforrt cefréről szakember a nemes nedűt - a gondolataimat arról a kotyvalékból, ami kavargott bennem egész éjjel a regénnyel kapcsolatban.

Igen, minden korban léteznek emberek, akik képtelenek megugorni saját korlátaikat, legyen az anya, férj, szerető, barátok, zsidó vagy nem zsidó, a kor pedig béke vagy háborús időkben a semlegességet rettegve őrzött alig béke. Béke svájci módra, ami külön, önmagában is megér egy regényt: mire képes az állam, hogy bármilyen módon megakadályozza a német betörést, és hogyan kerül szembe a felelős egyén az állammal, mit kell tennie ahhoz, hogy az országát körülvevő vérzivatarban svájci állampolgárként megőrizze becsületét, önazonosságát és emberségét. Béke tehát svájci módra, amely rányomja bélyegét életekre és sorsokra. Vagy mindenkinek igaza van, vagy senkinek sem.
 
Igen, minden családi mítosz szépítve van kicsit, de ha nagyon megvakargatjuk, akkor sem biztos, hogy a felszín alá látunk, de még valószínűbb, hogy a tények napvilágra bukkanása során elveszítjük minden illúziónkat egy-egy szeretett, de legalább becsült családtagunkkal kapcsolatban.

Igen, előfordul, hogy vannak családtagjaink, akiket egy élet sem tanít meg szeretni, amíg a másik olyan szerelem hatása alá kerül, amely mellett minden eltörpül, és élete értelmét éli meg hónapok alatt.

Igen, ítélni és megítélni mindent csak saját korában, saját idejében, saját környezetében, saját kényszerítő körülményei figyelembe vételével szabad, ha egyáltalán szabad.

Igen, tökmindegy, hogy az ember zsidó, vagy nem zsidó.

Igen, megtörténik, hogy a szerelem váratlanul csap le, ott, ahol nem is gondolnád, olyannal, akitől ezt sosem mernéd várni, úgy, ahogyan sosem hitted, hogy képes lehetnél rá.

Igen, mindig van valaki, akit csak te menthetsz meg önmagától. Ha, és egyáltalán. El ne pazarold érdemtelenre, mert egy életben legfeljebb egyszer lehetsz sikeres az ilyen fajta mentésben! Vagy egyszer sem.

Igen, megtörténik, hogy a barátok közül az egyik magasra vágyik és elbukik, a másik helyben marad és elégedett azzal, amije van.
Igen, a kettőnek ki kell egészítenie egymást.
Olyan módon, ahogyan lehet.
És valahogy mindig lehet.
Valahogy mindig lehet.

Na, erről szól a történet. Lehet elítélni és lehet nyitottan, belehelyezkedve térbe és időbe – néhol fej rázva ugyan – megérteni mindenkit.
Jó, majdnem mindenkit.

KULT Könyvek: muszáj tudni róluk!
Muszáj ismerni őket.
Muszáj.

Szeretnél többet tudni a könyvről? Kattints a képre, a 21. Század Kiadónál mindig jelentős kedvezményekkel szerezheted be az olvasnivalót!

aaaa_1.jpg

 

 

 

 

Köszönjük, 21. Század Kiadó!

 

Érdekel a többi megjelent KULT Könyv is: kattints!

 

Érdekelnek a könyvújdonságok? Amelyek még meg sem jelentek, de te tudni szeretnél róluk? Nálunk ilyenek is vannak! Ne maradj le róluk, kövess minket Facebookon!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr413415917

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.