Láthatatlan Magyarország - a mélyszegénységről

2018. január 05. 07:08 - Carbonari

Könyvajánló - L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország

miczura-szimonetta-9-eves-1069x460.jpg

Középosztálybelinek lenni jó. 
Innen nézve a szegénység iszonyat, 
onnan nézve majdnem természetes. 
Középosztály szemében: pokol, 
benne élni kemény, alig lehet valamit kihozni belőle, 
és amit ki lehet, az semmire sem elég.
Láthatatlanok, érdekérvényesítő képességük 
nulla, vagy visszatetsző.
Létezik megoldás?

L. Ritók Nóra a berettyóújfalui kistérségben működtet esélyegyenlőségi modellt az Igazgyöngy Alapítványon keresztül. Igazi, elhivatott személyiség, grafikusművész és pedagógus, aki a gyerekeken keresztül próbálja megfogni a szülőket is, kínálva nekik felemelkedési lehetőséget a nyomorból, ahogy lehet, akinek lehet.

Mert nem szabad elhallgatni azt sem, hogy nem mindenkinek lehet. Sokan bele vannak merevülve saját korlátaik közé, tanult a tehetetlenség, rögződtek a rossz minták, súlyos a szegénység, kevés a lehetőség munkára, megbecsülésre, megélhetésre. Ezek az emberek a Maslow-piramis legalján tengetik életüket, annak megfelelő készségekkel. Nincs, aki tovább fejlessze őket, nincs, aki fogja a kezüket, úgy, ahogy fogni kell. Talán L. Ritók Nóra? De hány kell belőlük? A modell, amit működtetnek, működik. Nem mindenkinél, de gyermekek esetén mindenáron. Én mondjuk, ezt vitatom, mert ahol nincs mit kezdeni, ott nincs mit kezdeni. Ahol számtalan alkalommal hiába a segítség, a tanítás, ott nincs mihez nyúlni, onnan el kell jönni, és nem kell tovább erőlködni, hanem vinni tovább az utcában oda az erőforrást, ahol látszik a szikrája az együttműködésnek. A gyermekből, akit néznek Nóráék, aki miatt odafordulnak a családhoz, vagy lesz valami, vagy nem, isten bocsássa meg nekem, velük is, nélkülük is. (Jó, velük valószínűbb.) A szülők ellenére nem lehet jót akarni, mert a szülő a minden. Ha bűnöző, ha alkoholista, ha bántalmazó személyiség, akkor is. Nóráék a józan paraszti ész ellenére nem tudják ezeket a gyermekeket is nem segíteni. Ez az ő döntésük, az meg az én elgondolásom.maslow-piramis.jpg
Olvastam, olvastam a könyvet, egyszer csak rádöbbentem, hogy nekem ezt a művet fölösleges tovább betűznöm: ezeket az élethelyzeteket többször is abszolváltam A nyomor széle című blogban, gyakran hozzá is szóltam. Akkor fejeztem be a hozzászólásokat, amikor elmaradtak a mindennapokból merített tapasztalatok megosztásai, helyettük pedig a politikai döntéshozók meggyőzésének leírására került sor, Tudom, hogy ez ugyanolyan fontos, mint a napi tapasztalatok megosztása, ugyanakkor ez.. bocsánat ... egyáltalán nem érdekelt. Tévedés ne essék, természetesen, tisztában vagyok azzal is, hogy az érdekérvényesítésnek ez a módja demokráciában, és értem, miért szükséges le is írni mindezt.

Gyermekek tízezrei élnek ma Magyarországon a 21. századi Európához méltatlan nyomorúságban. Éhesen, gyógyszer nélkül, teljes és végleges kilátástalanságban. L. Ritók Nóra grafikusművész és tanár, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője 2000 óta dolgozik saját alapítású művészeti iskolájában Berettyóújfalun és környékén mélyszegénységben elő gyermekekkel és családjaikkal. E munka során átélt sikereit és kudarcait rendszeresen meg is írja; ezekből a szenvedélyes hangvételű, felkavaró írásokból készült a Láthatatlan Magyarország.

Nem kerek a történet, ha nem teszem mellé a magam konzekvenciáit a témában.
Cigányfaluban élek. Különösebben nem foglalkozom senkivel ezen a településen, velük sem. Annyit vettem tudomásul, hogy a tyúkólon nagyobb biztonságtechnikai berendezésnek kell lennie, mint amilyennek a házamon valaha is szükségét érezném. A mélyszegénységben élő cigányok (és egyáltalán: emberek) csak az erőből értenek, vagy egyéb módon kell hatni rájuk, hogy békén hagyják az embert. Ergo, a falu minden cigánya tudja, hogy boszorkány vagyok, tőlem tartani kell. Ki híresztelte el? Naná, hogy én, amúgy meg tényleg különleges vagyok bizonyos szempontból. Senkinek nem szabad kölcsönadni, mindegy, mire kéri, mert a fél falut baromi nehéz utána leszoktatni arról, hogy hóvégi pénzzavaruk megoldása én vagyok. Sajnos, a kulturált nemből közülük szinte senki sem ért, ugyanúgy kiabálnom kell, ahogy ők istenkednek nekem. Ha segíteni akarok, általában a gyengeség jeleként értelmezik és onnantól addig nyegtetnek, amíg meg nem unom, hogy ácsi, more, ennyi bőrt nem engedek lehúzni magamról. Ha dolgoztatok velük, jelen kell lennem a munkavégzésnél. Vagy azért, hogy ne ragadjon a kezükhöz semmi a műhelyből, vagy azért, hogy tényleg dolgozzanak, és úgy, ahogy kértem. Ez mind tapasztalat.

ritok.jpg

A szerző, L. Ritók Nóra

Ennek fényében értem L. Ritók Nóra modelljét, és örülök neki, hogy csinálja. Azt gondolom, hogy a kezdeményezésnek jövője van, de megítélésem szerint csak kis léptékben. Ez nagyban nem működik, ennyi elhivatott, kudarctűrő  ember a világon nincs erre a célra. Segíteni csak úgy lehet a mélyszegénységben élő emberek tanult tehetetlenségén, ha a segítség első pillanatától fogja az ember a másik ember kezét. Irányítja, navigálja, együttműködik, tanít, átad készségeket, megért, nem sértődik meg semmin, utána megy, ha utána kell menni, alája nyúl, ha az kell, megbecsül, örül, átveszi tőlük a folyamatban hasznosítható tudást, és szemrebbenés nélkül kezdi elölről az egészet, ha azt kell tennie. Már pedig itt azt gyakran kell, újra és újra meg újra újrakezdeni.

Ez az egész nem kifejezetten pénzkérdés. (Jó, az is kell, persze.) Ez inkább elhivatottság kérdése. Törődés, odafordulni akarás, kudarctűrés kérdése.
Aki nem hiszi, járjon utána.

Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre, a kiadónál kedvezménnyel beszerezheted!
ama.jpg

 

 

Köszönjük, Tea Kiadó!

A főkép az Igazgyöngy Alapítvány oldaláról származik. Miczura Szimonetta, 9 éves kislány rajza.

 

Spirituális útkeresés Indiában - érdekel? Kattints!

 

Tetszik, amit olvastál?

Akkor kövess minket a Facebookon is!

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr7413536817

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Éhes_ló 2018.01.06. 16:42:40

Amelyik szülő képtelen a gyermekét eltartani, attól állami gondozásba kell venni a gyermeket.
A nyomort, a devianciát nem szabad engedni továbbörökíteni és meg kell akadályozni, hogy deviánsok százezrei a saját gyermekeiket túszul ejtve zsarolják az államot, a társadalom normális részét.

Arthur Arthurus 2018.01.06. 21:37:45

@Éhes_ló: Van némi igazságod, de ehhez nagyon alaposan rendbe kéne tenni az állami ellátást, egészen új alapokra építve, mert az jelenleg jóformán semmit nem ér. Onnan két út van: a bűnözés vagy az utca.

Éhes_ló 2018.01.07. 10:57:23

@Arthur Arthurus: annál amit a deviáns, lecsúszott, antiszociális "családjukban" kaphatnak, bármi jobb.
Ha csak a normális higiéné, étkezés, orvosi ellátás és a drog/cigaretta/alkohol/meitlalkohol mentes, fűtött környezet biztosítható máris többet tettél értük, mint bármilyen segélyezéssel, amit a "családjuk" őt és tesóit hátrasorolva felél sec perc.