Aki megaláz egy büszke nőt, ne tervezzen nagy karriert

2018. január 25. 07:49 - GReni

Könyvajánló - Fern Michaels: Elégtétel

Hét nagyon különböző nő,
egy testvéri szövetség,
bosszú és önbíráskodás...

2_19.jpg

Myra Rutledge egy hatalmas édességgyár örökese, aki egy volt MI6 ügynök, Charles felesége. Létrehozott egy szövetséget, miután egyik nevelt lányát egy diplomata fia halálra gázolta. Sajnos hivatalos úton semmit sem tehettek a diplomáciai mentesség miatt. Ekkor másik nevelt lánya, Nicole Quinn segítségével létrehozta a szervezetet. Nikki jogi szakértelmének segítségével alapították a társaságot, hogy bosszút álljanak az igazi bűnösökön.

Nikki toborozta a tagokat a szövetségbe, mely Myra-val együtt hét főt számlál. A bosszúhadjáratukban sorra veszik mind a hét nő ügyét és egyesével megoldják azokat, akár egy küldetést. A szervezésben persze komoly szerepe van a brit királynő egykori szuperkémének, Charlesnak.

"Elköteleztük magunkat, Myra, hogy orvosoljuk a régi sérelmeket, megbüntetjük a vétkeseket, és segítünk azokon, akikről megfeledkezett a törvény. Ne törődj most a dolgok árnyoldalával! Te is boldog vagy, én is, a lányok is, és állunk elébe a második küldetésnek. Ahogy azt az én szakmámban mondják: Kézben tartom az ügyet, asszonyom!"

Eddig egy sikeres küldetésen vannak túl. Elsőként Kathryn, a szókimondó, kemény kamionsofőr ügyét vették kézbe. Sok éve a nőt megerőszakolta három motoros egy autópálya menti parkolóban. Erről szól a szerző Kesztyűs ​kézzel című könyve. (Ha valaki nem olvasta, ne izguljon, jól érthető önálló regényként is az Elégtétel, de érdemes elolvasni a sorozat első epizódját is, mert jó. :D )

Most pedig kisorsolták kinek az ügye legyen a következő. Alexis Thorne nevét húzták ki a dobozból, aki álnéven él börtönből való szabadulása óta, ahol igazságtalanul ült. Legnagyobb támasza a fiatal ügyvédnő. 13 hónapot töltött szövetségi börtönben és még úgy érzi nem áll készen a harcra az igazáért. Két munkatársa megvádolta egy bűncselekménnyel, amit nem követett el. Miért pont őt? Pusztán az volt rá az indokuk, hogy Alexis egy színes bőrű bróker. Több erőre és bátorságra van szüksége, ráadásul a tökéletes bosszút sem sikerült még kifundálnia.

Ezért új név került elő a dobozból: Julia Webster. Julia életét teljesen tönkretette szenátor férje. Plasztikai sebészként dolgozott addig, míg egy nap élete darabjaira hullott. Férje megcsalta, de nem ez volt a legnagyobb bűne. HIV vírussal fertőzte meg az asszonyt, aki most férje teljes megsemmisülésére vágyik.

"- Azt akarom, hogy a férjem szenvedjen. Azt akarom, hogy megszégyenüljön és megsemmisüljön azért, amit velem tett. Szeretném, ha a fényképével lennének tele az újságcímlapok. Ha a kollégái undorral és megvetéssel néznének rá. Tönkre akarom tenni. Az sem érdekel, ha az utcára kerül, és kartondobozokon kell aludnia."

Nagyon vékonyka az a határ szeretet és gyűlölet között. Persze egy magas beosztású politikai ember életét nem is olyan egyszerű tönkretenni, de hamar összeáll a tökéletes terv. A csapat minden tagja megkapja a maga feladatát, így Myra, Nikki, Kathryn, Julia, Yoko, Isabelle, Alexis és Charles mindent megtesz, hogy a szenátor legnagyobb politikai győzelmének estéje legyen élete legrosszabbja...Édes a bosszú...

Sajnos számos esetben találkozunk olyan helyzettel, amikor nem érezzük jogosnak a törvényhozás húzásait. Ezek az igazukért harcoló nők nem adják fel, bármit megtesznek azért, hogy elégtételt vegyenek azokon, akik komoly sérelmeket okoztak nekik. Nagyon drámaiak a történetek, hatásosak. Fern Michaels jól bánik a szavakkal, ismét könnyed, szórakoztató, mégis izgalmas és fordulatos regényt hozott a rajongóknak. Nem meglepő, hogy világszerte több mint 70 millióan olvasták könyveit.

139459659.jpgA könyvet az Álomgyár Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, amelyet ezúton is köszönünk!

Ha elolvasnád a könyvet, a borítóra kattintva kedvezményes áron megrendelheted a Kiadó honlapján!

Kövess minket Facebookon!

Érdekel egy történet egy húsz év után előkerült lányról? Kattints!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr4913534759

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása