Közvetlen szomszédunk, a Mars igen erős hatással volt a földi mitológiákra, és több száz évig hittük, hogy van rajta élet. Ebben a részben a vörös bolygó meséit bontjuk ki részletesebben, tartsatok velünk!

A Mars 229 millió kilométerre található a Naptól, melyet 688 nap alatt kerül meg. Vörös színét a nagy mennyiségű vas-oxid adja, viszonylagos közelsége miatt szabad szemmel is könnyedén megfigyelhető az éjszakai égbolton. A Mars a harmadik legnagyobb közetbolygó a Naprendszerben, de így is csak fele akkora, mint a Föld. Két holdja van, a Phobos és a Deimos, mindkettő szabálytalan alakú. Biztos, hogy régen hatalmas óceánok borították. Elképzelhető, hogy kialakult rajta élet, de valószínűleg az sosem jutott el olyan szintre, mint nálunk. A talaj alkalmas több földi növénynek is, és számos olyan vegyületet találtak már, amely az általunk ismert élet egyik feltétele. A légköre azonban rendkívül ritka, és 95%-ban szén-dioxid alkotja. 0 °C-nál magasabb húmérséklet ritkán fordul elő a bolygón. Érdekesség, hogy a Marson találhatóak a Naprendszer legtöbb és legnagyobb hegységei, köztük a legmagasabb hegy is, az Olympus Mons, amely több, mint 21 ezer méterrel nyúlik a Mars felszíne fölé. A Föld legmagasabb hegye a talajtól számítva a Mauna Kea, amely ennek a fele, kicsit több, mint 10 ezer méter magas, és a vízszint fölé ebből csupán 4205 m ér ki.

A híres-hírhedt marsi csatornák, amelyek évszázadokig izgalomban tartották a közvéleményt, csupán optikai csalódásnak köszönhetőek. A Mars igen figyelemreméltó mitológiával rendelkezik a Föld lakóinak körében, és a különféle kultúrákban a szerepe sokkal inkább hasonló, mint bármely más égitest esetén. Ez valószínűleg a feltűnő vöröses színének köszönhető, amelyhez egyetemesen a vért, az erőszakot, a háborút, a szenvedélyt, a tüzet társították. A kínaiak például a Marshoz a tűz elemét, a nyári nap melegét és a szívet kötötték, a taoista alkimisták pedig a cinóbert látták benne. Az első mezopotámiai civilizációk már negatívabb képet festettek róla: a holtak urát látták benne, aki bubópestist és háborút hoz. Legkorábbi ismert alakja a sumer Lugalmeslam volt, az alvilág ura. Ez az istenség hamar egybeolvadt Nergallal, aki a Mars bolygót személyesítette meg. Nergalt megbüntették, amiért megsértette Ereskigal alvilági istennő küldöncét, és az alvilágba kellett leereszkednie. Éa, a bölcsesség istennője meghagyta neki, hogy semmit ne fogadjon el, amit kínálnak neki. Ereskigal hozatott neki egy széket, de ő nem ült le, hoztak kenyeret és sört, de nem fogyasztott, készítettek lábfürdőt, de nem mosta meg a lábát. Ereskigal ekkor elindult fürdeni, és kivillantotta bájait, de Nergal neki is ellenállt. Amikor azonban másodjára is megmutatta magát, Nergal eltökéltsége semmivé foszlott. Hat napon át szeretkeztek, Nergal pedig a hetedik napon visszatért az alvilágból. Ereskigal azzal fenyegetőzött, hogy feltámasztja a holtakat, ha nem tér vissza hozzá a szerelme, Nergal pedig visszatért, így lettek ők ketten az alvilág uralkodói. 

Egy ezzel rokon mezopotámiai regében Istár száll alá Nergalhoz, kettejük párosa pedig a Vénusz és a Mars szimbolikájának felel meg. A görög mitológiában Nergalt Árésszel, a háború istenével azonosították, akinek római megfelelője Mars. A görögöknél Árész kevésbé volt meghatározó, mint a sokat háborúskodó rómaiaknál Mars. Árész és Mars a háborút önmagáért szerette, nem törődött azzal, hogy igaza van-e annak, aki mellett harcol. A legtöbb isten ezért megvetette őt, ez alól egyedül Erisz, a viszály istennője, és Aphrodité/Vénusz a kivétel. A Vénusz és Mars közötti kapcsolat testesítette meg a vágyakat, a szerelmet. A görög és a római mitológia minden eleme nagyban hasonlít egymásra, a rómaiak hamar azonosították a saját isteneiket a hellén istenekkel. Phobos és Deimos, vagyis Timor és Metus, az iszonyat és a félelem istenei kísérik apjukat a csatában. 

Számtalan kultúrában ugyanezt, vagy ehhez hasonlót testesített meg a Mars, a kelta hitvilágban, Loucetios, akinek neve villámot jelent, Condatis, aki szintén kelta, de kicsit korábbi, de ugyanígy azonosították a római Marsot számtalan kelta istennel, hőssel, alakkal, köztük Alator, Albiorix, Barrey, Belatucadrus, Braciaca, Camulus, Cocidius, Corotiacus, Mulu, Neton, Nodens, Ocelus, Olloidius, Rigisamus, Rigonemetis, Sequani, Smertrius, Visucius, Vorocius. És ezek csak a kelta mitológia különféle területein a Marshoz rendelt istenségek és hősök, némelyik csak északok, vagy Suffolk környékén, vagy walesi vidéken volt ismert. Ugyanígy a rómaiak is Mars különféle formáihoz imádkoztak, attól függően, mi volt a céljuk. Őt tartották egyébként a római nép atyjának is. 

Jarling alkotása

Az ibér kultúrában Carioceicus felelt meg Marsnak, aki a háború és pusztítás istene volt, a skandináv mitológiában pedig Tyr testesítette meg, de mire lejegyezték a regéket, kevésbé volt fontos istenség. Az egyetlen monda, melyben Tyr fontos szerepet játszik, az Fenrir farkas megkötözése, akit az istenek túl veszélyesnek tartanak. Fenrirnek azt mondják az istenek, hogy játékból akarják megkötözni, s majd elengedik. Az belemegy, de biztosítékként azt követeli, hogy valamelyikük a kezét az ő szájába tegye, amire csak a bátor Tyr mer vállalkozni. Amikor Fenrir rájön, hogy becsapták, leharapja Tyr kezét, aki ezután félkezűként él. Ebből a mondából kiindulva tartották Tyr a harciasság és a háború istenének, de Árész/Marssal ellentétben neki a becsületes küzdelem, a hősiesség és az igazságosság a fő jellemzői. Tyr neve visszaköszön számos nyelvben a kedd szóban, ebből ered a Dienstag, a tirsdag, a tisdag is (német, dán, norvég, svéd).

Az égbolt mítoszai következő részében másik szomszédunk, az óriási Jupiter lesz a vendégünk, tartsatok velünk akkor is!

Lemaradtál égi kísérőnk mítoszairól? Kattints ide!

Kövess minket Facebookon!