Sorozatunk mai részében a "régi bolygók" utolsó tagját, a Szaturnuszt járjuk körbe földi mítoszaink fényében, tartsatok velünk!
A Naprendszer második legnagyobb bolygója, egyike annak az ötnek, amelyet a Földről szabad szemmel is láthatunk, éppen ezért a "régi bolygók" utolsó tagja, az utolsó a Nap körül keringő planéták közül, amelyeknek földi mitológiája sokszínű, gazdag, régre nyúló. A Szaturnusz a Naprendszer egyetlen bolygója, amely a víznél kisebb sűrűségű. A bolygó nagyjából 1425 millió km-re kering a központi csillagunk körül, átmérője, 120700 km. A belső szerkezete a Jupiteréhez hasonló. Hozzá köthető a Naprendszer egyik leglátványosabb objektuma, az impozáns gyűrűrendszer is, amelynek külső átmérője eléri a 275000 km-t is. Érdekesség, hogy a mai napig nem sikerült pontosan meghatározni, hogy a forgási sebessége mekkora, de az biztos, hogy gyors, nagyjából 10-11 óra közötti időtartam lehet egy szaturnuszi nap. Nap körüli keringési ideje azonban igen magas, több, mint 29 év.
Lassúsága miatt kétféle szimbólumrendszer is kialakult körülötte, az egyik középkori nézet szerint, amely Ptolemaiosz világképén alapszik, a Szaturnuszé az állatövön kívül elhelyezkedő, külső bolygókör. Magányosnak, lassúnak, hidegnek és melankolikusnak képzelték, és az idő urának tartották. Az alkímiában lomhasága miatt az ólommal azonosították. Akkori világunk legszélét képviselte, és ura volt minden rossznak, szennynek, bűnnek, poshadt víznek és minden élősködőnek is.
A kínai szimbolika azonban vele azonosította az öt elem legfontosabbikát, a földet. Kínai nevének jelentése a "megnyugtató csillag", démonűző erőt társítottak hozzá. Ám lassú mozgása miatt itt is az idővel, a korral is azonosították, és mindig öregemberként jelenítették meg.
A mezopotámiai hitvilág Ninurta istenhez, Nergal testvéréhez köti a Szaturnuszt. Ninurta megmentette a sors tábláit a sárkánytól, ezért az istenek rábízták - ebből ered az asztrológiai értelmezés egyik része, miszerint a bolygó a sors ura. 
Peter Paul Rubens 1636-ban készült festménye, amely a "Szaturnusz felfalja a fiát" címet kapta
A görögök világában Kronosz bolygója volt, aki kasztrálta apját, Uranoszt. Miközben Uranosz haldoklik, ő és Gaia megjósolják, hogy Kronoszt is saját gyermekei fogják a trónról letaszítani. Kronosz, hogy ezt megakadályozza, rögvest lenyelte a gyermekeit, amint Rhea életet adott nekik. Ám Rhea a harmadik fiát, Zeuszt az éj sötétjében szülte meg, és Gaia gondjaira bízta, Kronosznak pedig egy követ adott át az újszülött helyett. Így végül Zeusz lett az, aki beteljesítette a jóslatot, legyőzte apját, és a görög istenek harmadik generációjának, a gazdag mítoszvilágnak a főistene lett.
A római Szaturnusz gyökeresen eltér eleinte Kronosztól, a római földművesek istene volt, akit Róma egy régi, mondabeli királyával azonosítottak. Uralkodása idején az országban jólét és béke honolt, a későbbi korok aranykornak írták le e legendás időszakot. A saturnalia ünnepe a téli napfordulóra esett, amikor a Nap belépett a Szaturnusz jegyébe, a Bakba. A háromnapos ünnep idején minden közügyet felfüggesztettek, a büntetéseket elengedték, a rabszolgák pedig rendkívüli szabadságot kaptak. A későbbi évszázadokban a népszerű ünnep hétnaposra növekedett, és ebből alakult ki a mai karácsony. 
Ezzel a bolygók végére értünk, hiszen a Naprendszer további meghatározó objektumait, az Uránusz és Neptunusz bolygókat, illetve a Pluto törpebolygót őseink még nem láthatták, az 1700-as évek után fedezték fel mindhármat (jelentős eltéréssel), így ősi mítosz nem kapcsolódik hozzájuk, csak modern spirituális és asztrológiai értelmezés. Sorozatunk így a csillagképekkel folytatódik, elsőként az égbolt egyik legimpozánsabb csillagképével, az Orionnal foglalkozunk. Tartsatok velünk a következő részben is!
Hogy ne maradjatok le, kövessetek minket Facebookon is!
