Nevesincs japán munkatábor a II. Világháborúban Malájföldön,
amelyről később senki sem tudja, hol lehetett. 
Egyetlen túlélő, egy kert, bosszúvágy és megbékélés:  
egyéni módon, mindennek és mindenkinek ellentmondva. 
De: megbékélés kínzó és megkínzott között.

Mostanában, amióta – hálistennek – felkaptak bennünket a könyvkiadók, és elöntenek recenzióra váró kötetekkel, rapszódikusan adok hírt saját olvasmányról. Féltékenyen őrzöm őket és úgy teszek, mintha nem rajtam múlna, hogy mikor, miről írok a KultúrPara blogban. A Tarandus Kiadó gondozásában 2015-ben megjelent Tan Twan Eng Esti ködök kertje is ilyen mű, amiről szívesen hallgatnék, de nem tehetem, belső kényszer hajt a híradásra, mert a mondanivaló utórezgéseit még mindig érzem.

Hajnal van, hideg, szürke, nyálkás téli hajnal (volt, amikor írtam ezt a posztot), alig pár perc 4 óráig. Máskor ilyen időben még bőven és bőszen alszom. Mindig felébredek ilyentájt, hja, kérem, van ilyen, de aztán alszom is vissza fél percen belül. Amikor mégsem, olyankor előző nap mindig történt velem valami, amelynek utórezgései még bennem munkálnak, és a gondolatok csak úgy kergetőznek az agyamban.

Az esti ködök kertje.
Nem először vettem kézbe a kötetet, sőt, nem is másodjára, mégis felfedeztem benne olyan részeket, amelyekre az előző olvasásokkor nem is figyeltem. Apró nüanszok, amelyek olyan nagyon fontosak tudnak lenni.

Az alaphelyzet: Malájföld, II. világháború, japán betörés, kegyetlenkedések, munkatáborok rendje és a túlélésért folytatott küzdelem, majd ennek a küzdelemnek és munkatáborban adott és kapott testi-lelki sérelmek feldolgozása egy életen keresztül: mindegy, hogy melyik oldalra juttatott a sors, japán, vagy malájföldi oldalra.

Jüan-Ling kínai bevándorolt, aki a japán betörés előtt gondtalan kislány és nagykamasz korát élte Pinangban (Malájföldön), akit testvérével együtt egy nevesincs japán munkatáborba hurcolnak.
Jüan Ling a tábor egyetlen túlélője.
Egyetlen.
Jogi tanulmányai után beleveti magát a történelmi igazságszolgáltatás kérdéseibe. Számtalan japán fogoly kihallgatása során ítél, miközben bosszúszomjasan keresi annak a tábornak a helyét, amely rajta kívül nyom nélkül mindörökre elnyelni látszik mindenkit, rabokat és fogvatartókat egyaránt. Nem jár sikerrel, csak némi információtöredék jut birtokába, amely szerint még maguk a japánok között is titok volt ennek a munkatábornak léte és célja.

Aritomo japán császári kertész volt, mielőtt a sorsa ideveti. Japán császári kertész: elképzelhetetlenül óriási rang ez Japánban. Valami miatt kegyvesztetté válik, és Malájföldre kerül még a második világháború kitörése előtt, ahol sikerrel beilleszkedik az őslakosok közé. Kertet kezd építeni, Jugirit (Esti ködök kertje), amikor megtörténik sajátjai betörése az országba. Tőle telhetően mindent megtesz, hogy a környezetében élők ne szenvedjenek túl sokat honfitársai kegyetlenkedéseitől. Amikor a háborúnak vége, ő továbbra is helyén marad, és építgeti, csinosítgatja saját kertjét, ahol minden fűszálnak, ágnak, kőnek és azok állásának titkos jelentése van. Hogy híres szenszei a kertépítésben, azonnal észrevehető, de hogy kiváló metszetkészítő és a test kultikus tetoválómestere is, az csak csöpögtetve derül ki a történetből.

Tan Twan Eng, a szerző

A két főhős a háborút lezáró békék után találkozik: a történet elején ellenfél és megkínzott áll egymással szemben, megfelelő gyanúperrel élve mindkét fél részéről. Jüan Ling éppen felmondott a munkahelyén, tarthatatlannak ítélve ügyészi munkáját: véleménye szerint túl enyhe ítéletek születnek, túl sok japán ússza meg a felelősségre vonást. A táborban elszenvedett testi-lelki bántalmazásaira emlékezve számára egy japánnak száz halál sem lenne elég büntetésként. Felmondása után barátaihoz utazik és itt fedezi fel a japán Aritomot. Elhatározza, hogy felkéri a nővére emlékére építendő kert tervezésére, de a mester röviden és szenvtelenül elutasítja őt. Később egy véletlen mégis arra sarkallja Aritomót, hogy tanítványává fogadja a sérült személyiségű, két ujját a munkatáborban elvesztő Jüan-Linget.
 
A könyv a megbékélés emlékműve. Hogyan tud megbocsátani ellenfél az ellenségének, az egyén hogyan képes elviselni és megérteni az elviselhetetlent és a megérthetetlent. Hogy mi a kötelességtudás és a kötelességérzet, hol a fanatizmus határa, és mi a becsület. Hogy milyen szerepe van a tiszteletnek a hazához, a feladathoz, a szerelemhez. Hogy van-e olyan erős kapcsolat férfi és nő között, amelynél egyik fél elvesztése után többé nem létezik más személy, aki méltó lenne a szerelmünkre.

Össze lehet-e egyeztetni a feladat végrehajtását a magánélettel? Hogyan lehet hűségesnek maradni hazához, feladathoz, kedvesünkhöz és önmagunkhoz? Ha feloldhatatlan az ellentét, milyen eszközök állhatnak rendelkezésre ahhoz, hogy megoldjuk a megoldhatatlant? A legyőzött ellenfél képes-e győztessé avanzsálni, és ha igen: milyen áron? És amikor megkapja azt, amit kívánt, nem késő-e mindenhez, nyugalomhoz, békéhez és önmagához…? Mindenesetre kiderül, hol volt és milyen célja lehetett Jüan-Ling elszenvedte japán munkatábornak, és annak is, hogy mi a titka az Esti ködök kertjének.

Mindenki emlékszik tanulmányaiból a józsefattilai sorra: „…békévé oldja az emlékezés”. Világéletemben avatott verselemző voltam, kitűntem társaimtól ebben a képességben (bár a verseket néhány kivételtől eltekintve önmagukért sosem szerettem, ma sem), de ezt a sort ezen a regényen keresztül értettem meg igazán, a maga valódi tartalmában. Az igazság – a magunk igazsága – mindig sokba kerül. Az objektív valóság felderítése akár évtizedeken keresztül is húzódhat, amikorra a külvilág véletlen elpötyögtetéseiből összerakjuk magunkban, hogy mi történhetett akkor, régen, és főleg miért. Egyáltalán nem biztos, hogy tetszeni fog a végeredmény. Talán csak a tartás, a tisztelet és a hűség önmagunk iránt ad egyfajta iránymutatást az események és az emberek közötti felfedezett kapcsolat elviseléséhez. Hogy ez vagy az azért volt. És hogy ma már ez nem is fontos, mint ahogy az sem, hogy ki kit árult el és miért. Hogy az önmagunknak való megbocsátás a legfontosabb, és minden csak ezután jöhet kinek-kinek vérmérséklete szerint.

Nos: kiírtam magamból a kiírandókat, és már kora reggel. Most már fogok tudni aludni. (Ilyenkor jó nyugdíjasnak lenni, nem parancsol a dolgozni kell menni kényszere.)

Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre, a kiadónál információt kaphatsz arról, hol tudod még megvásárolni! (Remélem, lesz utánnyomása, mert egyre kevesebb helyen kapható papírformában.)

A megfestett táj: Apák. Érdekel? Kattints!

Ha érdekelnek a könyvújdonságok, hogy mit olvass és mit ne, kövess minket Facebookon!