Az isteni városoknak is vége egyszer

2018. április 17. 06:07 - Carbonari

Könyvajánló - Robert Jackson Bennett: Csodák városa

varos.jpg

Azért jó tudni, hogy semmi sem örök, csak a változás.
A változást pedig gyakran kíséri tévedés, erőfeszítés,
előidézi vagy követi bosszú, 
de az biztos, hogy a változásnak útjába állni dőreség.
Legyőz és átgördül rajtad.
Még csak nem is haragszik rád.
A változás VAN.
Te pedig vagy túléled vagy nem.
Ennyi.

Az Agave Könyvek Kiadó 2018. első negyedévére elhozta a fantasy rajongóinak az Isteni városok-trilógia epikus fantasy sagának befejező részét, Csodák városa címmel. Az író, Robert Jackson Bennett újra brillírozott a cselekményben.

Emlékszünk még Sigrudra az előző két részből? A dreiling, akinek mindene a bosszú. Az első részben Shara Komajd mellett láttuk jelentős szerepben, a folytatásban pedig jóval emberibb arcát mutatta, egészen addig, amíg a lánya meg nem hal. Emiatt olyan vérengzést hajtott végre, amely miatt - megítélése szerint - örökre kiírta magát a civilizált világból.

Eltelik 13 év. Shara Komajd már leköszönt a miniszterelnökségről és a háttérben munkálkodik egy jobb életen, amikor merénylet áldozata lesz. Sigrud csapot-papot otthagyva jelenlegi életéből, elszánt eltökéltséggel ered a gyilkosok nyomába. Amikor bosszúja teljesedni látszik a tetteseken, rá kell döbbennie, hogy valami sokkal nagyobb szabású cuccba botlott bele, mint egy egyszerű merénylet jogos megtorlása: a felszín alatt tíz éve elkeseredett háború folyik, amelybe azzal a tájékozatlansággal belecsöppenni, amellyel a dreiling tette, életveszélyes, de már lehetetlenség kivonnia magát a harcokból.

Természetesen ismételten egy istenbe botlik bele, aki jogosnak érzett kamaszos dühvel támad rá mindenkire, akiben saját céljai kerékkötőit véli. Sigrud úgy érzi, rajta is csak valami csoda segíthet, de ennek ellenére elindul feltérképezni a valóságot, ahol semmi reménye sem lehet arra, hogy az eljövendő történéseket élve megússza.
Útját pimasz kölykök szegélyezik, amíg meg nem érti, hogy a bosszú sosem megoldás semmire. Ezen való morfondírozás közben ismét Bulikovban van jelenése, ahol fényt kell derítenie a csodák városának utolsó nagy rejtélyeire.jackson.jpg

A szerző, Robert Jackson Bennett

Mire fog jutni Sigrud, akit a bosszú éltet mindhalálig? Van-e megoldás a bosszún kívül is, létezik-e feloldás bármilyen bűnre? Legyőzhetetlen-e az utolsó isten? Vagy önmagunkat nehezebb megváltoztatni egy békésebb jövő reményében, és egy istennel való harc ehhez képest smafu?

"A csodák városa pont olyan zseniális, mint a Pengék városa, ezáltal méltó lezárása ennek az epikus fantasy sagának. Az Isteni városok-trilógia, ahogy a neve is jelzi, egyszerűen isteni." SFFWORLD


"Egy történet az erőszak természetéről, pusztításról és újjászületésről, valamint azokról a sebekről is, amiket generációkon át öröklünk." NPR

Bármennyire is fáj, muszáj leírnom: az első két részt faltam, pedig ott is ömlött a vér, tobzódott az erőszak, taroltak az istenek, és mindig minden csak egy hajszálon függött. Ebbe az utolsó részbe óriási örömmel kezdtem, aztán egyre lankadó kedvvel olvastam tovább a cselekményt. Annyira komor, annyira sötét minden, hogy már fájt. Lehet, én nem tudok mit kezdeni a komor hősökkel? Az első rész könnyedségét, dacára a rettenetesen sok erőszaknak, a második rész sötét humorát rettenetesen hiányoltam a befejezésből. Mindennek ellenére letenni nem tudtam, tehát tud valamit ez a Bennett gyerek, a végét pedig végig sírdogáltam. Segített egy engem foglalkoztató probléma megoldásában (konkrétan gyász feldolgozása), ergo, minden komorsága ellenére értékeltem és élveztem az olvasás élményét ezzel a könyvvel.

Szeretnél többet tudni Robert Jakson Bennett Csodák városa című művéről? Kattints a képre, az Agave Könyvek Kiadónál mindig kedvezménnyel szerezheted be!

csodak.jpg

 

Köszönjük, Agave Könyvek!

 

Érdekel a két előző rész is? Kattints, itt és itt olvashatsz róluk! 

 

Érdekelnek a könyvújdonságok? Hogy mit olvass és mit ne? Nem maradsz le egyről sem, ha követsz bennünket Facebookon is!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr5713825224

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.