"Van valami, amit minden lány tud ezen a szigeten, 
de senki nem beszél róla: SZÜLJ FIÚT!

Ahol a totális hazugság a legkisebb bűn, amit elkövetnek a gyereklányok ellen, ahol az ortodox rend a szabadság és az emberi méltóság teljes hiányát jelenti a lányok számára, ahol a világtól elzárt sziget idillje maga a kilátástalanság – ott az elnyomott gyerekek álmodnak maguknak egy szebb, szabadabb, élhetőbb világot. Aztán a serdülő Janey Solomon kilép a sorból, és azt mondja: NEM!"

Adott egy mindentől elzárt sziget, ahova az Ősök érkeztek az Óföldről. A szigeten kívüli világ tabu a fiatalok számára, mende-mondákat hallanak róla és úgy tudják pusztulófélben van, hogy leégett, s megromlott, lakói mind odalettek az éhhalál, a betegség, a tűz martalékaként.  

A szigeten férfiak uralta sajátos társadalmi rend alakult ki, ahol a nőknek nincs szava, s lányaikkal együtt szörnyű, sanyarú sorsra vannak ítélve. Az első vérzésükkor az ő gyerekkoruk véget ér. Ezeknek a 10-14 éves kislányoknak, akik ekkor már nőnek számítanak, egy dolguk van: egy éven belül férjhez menni és szülni két gyereket. Ha pedig nem olyan szakmájuk van, ami rendkívül hasznos a társadalom számára, akkor amint megszülettek az unokáik meg kell halniuk.

Itt érdemes számolgatni, hogy hány évet is jelent az élők között... Ráadásul az sem élet, amit élnek. A férfiak parancsolnak, szolgának használják őket, ráadásul természetes velejárója az életnek, hogy a lányok és a nők, először apjuk, majd férjük tulajdonai. Egy mocskos világ, ahol az apák már egészen kicsi koruktól kezdve molesztálják lányaikat és az élet természetes rendje.

Azt gondolnánk egy kegyetlen, érzelemmentes világ ez, de amikor négy lány szemszögén keresztül jobban belelátunk, rájövünk, hogy bizony ez nem így van. Mind vágynak valamire, a változásra, egy jobb világ, még nem hunyt ki a remény a szívükből a sok rémtett ellenére sem, amit ellenük elkövetnek.

Amanda elmeséli milyen a "termékenység nyara", az utolsó nyár mielőtt férjet választ és visszafordíthatatlanul közeledik élete utolsó társadalma számára hasznos éveihez. Nem meglepő, hogy szörnyű világban boldogtalan, és álmodozik a távozásról, másra vágyik, de egyedül esélye sincs. És itt jön a képbe az utolsó lány, Janey, aki a történet szíve. Ő a lázadó, aki azt mondja nem, azt mondja elég, amikor az utolsó csepp a pohárban, hogy elveszíti barátnőjét, Amandát. Az egész élete az ellenkezésről szólt, bár eleinte még kicsiben, csendesen csinálja, de egyetlen támaszának elvesztése arra sarkallja, hogy cselekedjen. 

A következő leányzó talán a legfurcsább négyük közül. Persze Caitlin sem boldog a szigeten, kerüli atyját és igazán a sztori végére illik bele legjobban a kvartettbe. Aztán elérkezünk az utolsó narrátorhoz, Vanessához, aki kilóg a többiek közül. A társadalom vezetői azok a kiváltságos férfiak, akik időnként kijárnak a szigetről az Óföldre és meghozzák a családokat érintő főbb döntéseket, ők a vándorok. Vanessa apja vándor, a lány boldog (mondhatni), egyetlen vágya, hogy tanulhasson, kijusson a szigeten kívüli világba, megismerhesse azt is.

Ők négyen segítenek nekünk megismerni, megérteni (ami szerintem lehetetlen) ezt a bizarr, rideg, rémes helyet, ahol a szerelem nem számít, gyakorlatilag elvárás, a gondolkodás felesleges, szinte káros, csak szülni kell, majd, amint a szülők feleslegessé válnak, eltávoznak a világból. Nem is értem, hogyan lehet beletörődni egy ilyen életbe. Ez nem is élet. Vajon miért engedelmeskednek a vándorok állította törvényeknek? Elfogadják, mert ebbe születtek és sosem láttak mást? Hogyan lehet természetes a gyermekbántalmazás, hogy elveszik a lányoktól a gyermekkorukat? Hogyan lehet ott élni, ahol az első unoka megszületésekor meg kell innod az utolsó italt, hogy véget vess saját életednek?

Ez a sziget szinte sikít azért, hogy jöjjön egy hős, aki megmenti őket. Itt jön a képbe Janey, aki saját testi épségét sem kímélve próbál tenni az elnyomás ellen és rávenni lánytársait, hogy álljanak mellé, nyissák fel a szemüket, merjenek gondolkodni, cselekedni. De vajon néhány bátor kölyök elég lehet, hogy megdöntsék ezt a romlott társadalmi rendszert?

Fájdalmas, szomorú, felkavaró, megrázó, ijesztő vízió egy olyan jövőről, amit sosem szeretne az emberiség megélni. De szerencsére eljön a pont, amikor jön valaki, aki kimondja, hogy ennek a világnak véget kell vetni. Jennie Melamed megalkotta a legrémesebb jövőképek egyikét, amit ember el sem tud képzelni. Nagyon jól leírta, a világ titkainak bontogatása, az áldozatok szégyenének megismerése megviseli az olvasót lelkileg, de emellett be is szippantja. Egy szívszorító, dühítő regény, amit a disztópiák kedvelőinek kötelező elolvasni. Ismerjetek meg egy világot, amelyben sosem akarnátok élni!

Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre, a kiadónál mindig kedvezménnyel szerezheted be!

Köszönjük, Athenaeum Kiadó!

Tetszik, amit olvastál?