A könyvfesztiválra tartva az úton is kell némi olvasnivaló, ez nem is kérdés. Egyszer játszottam el nem is olyan régen, hogy nem vittem könyvet, mivel egy tonna cucc volt nálam. Szenvedtem, azt sem tudtam, mit kezdjek magammal, kínomban a baráti találkozóra vitt süteményt majszoltam vagy 3 percig, de mit csináljak a maradék kb. 35-ben?? Bámultam ki az ablakon kb. 5 percet, másik 5-ben a telefont nyomkodtam, és még mindig volt vagy 25 perc... végül előbányásztam egy könyvet a táskámból (ugyanis volt nálam egy rakat, de mindet ajándékba vagy cserére vittem...), és inkább elkezdtem olvasni, közben morogtam magamban, hogy soha többé nem indulok el saját olvasnivaló nélkül. Mivel ez az eset még igen élénken élt bennem a könyvfesztivál előestéjén, és épp befejeztem az aktuális olvasmányomat, kellett egy új. Három kritériumnak kellett megfelelnie: vagy keménykötéses legyen, vagy eleve használtan szerzett (utálom, ha egy könyv megsérül a tulajdonomban, viszont ha eleve egy picit rojtos a sarka, stb, akkor kevésbé "kell" vigyáznom rá), érdekeljen éppen, és legyen vékony. Mivel egy 600 oldalas keménykötéses, jó nehéz, vastag lapú könyvecske érdekelt volna épp a legjobban, úgy döntöttem, más után nézek. Jó döntés volt: 22 könyvvel tértem haza a könyvfesztivál első napjáról (egyet vittem ugye, 21-et meg szereztem).

Ekkor akadt meg este a nagy tanakodásban a szemem egy Magyarországon 2011-ben, az Animus Kiadó gondozásában megjelent skandináv krimin, Arnaldur Indriðason izlandi szerző könyvén, amely magyarul a Hideg nyomon címet kapta. Arnaldur Indriðason felügyelője Erlendur, ez a hetedik esete, de én még nem ismerkedtem meg egyikkel sem. Gyakorlottan a könyv hátuljával kezdtem az ismerkedést, hogy a neveket megfelelő módon ejtsem ki magamban, és rögtön egy szuper kis összefoglalóba futottam az izlandi neveket illetőek. Izlandon ugyanis nincsenek vezetéknevek, mindenki a keresztnevén szólítja a másikat, hivatalos ügyek esetén is. A második nevet az apa adja, az apa keresztneve, hozzátéve a -son (fiú) vagy a -dóttir (lány) képzőket. Így pl. a másik ismert izlandi szerző, Yrsa Sigurðardóttir nevéből kiderül, hogy az édesapja keresztneve Sigurður. Arnaldur édesapja pedig a szintén író Indriði G. Þorsteinsson (Thorsteinsson). Persze akadnak "hagyományos" vezetéknevek is, de ezek jórészt dán illetve más európai származású családok (Izland elég sokáig dán gyarmat volt).

Na, miután ilyen jól kielemeztük azt, hogy is került a kezembe a könyv, illetve hogy működnek az izlandi nevek, néhány szó a történetről, szereplőkről: Erlendur jófej. Egy picit vontatott a könyv, de ő is hozza a kötelezőt, tetszik az észjárása, még ha igen furcsán is állt a gyerekeihez, tetszik az irodalmi ízlése, bár néha kissé indokolatlannak éreztem a felcsattanásait Sigurdur Ólival szemben. A könyv egy meglévő problémával foglalkozik: az idegen kultúrából érkezők be tudnak illeszkedni egy idegen társadalomba? Milyen szintig kell őket ebben segíteni és kötelezni? Milyen szintig őrözhetik meg a saját szokásaikat, kultúrájukat? Mit kezdjünk a meglévő kirekesztéssel és a beilleszkedésre való hajlandóság hiányával? Válaszokat nem kapunk, a szereplők között vannak nyíltan rasszisták, vannak elfogadók egyaránt, vannak érvek, ellenérvek és érzelmek... de ha egy tízéves ártatlan fiú hal meg, ott tenni kell valamit. Vagy lehet, hogy nem is a rasszizmus áll a gyilkosság hátterében, hanem valami egészen más?

Arnaldur Indriðason könyve jó volt, egy picit lassú, egy picit hideg, de jó. Szépen lassan hömpölyögtünk a történettel, megismerve Erlendur előző ügyét, a gyerekeit. Egyelőre még nincs Harry Hole szintjén nálam, de biztos, hogy meg fogok ismerkedni a többi ügyével is, már csak azért is, mert izlandi :)

 A borítóra kattintva kedvezményes áron elérhető az Animus Kiadó oldaláról!

Érdekel egy másik krimi a szerzőtől? Kattints ide!

Kövess minket Facebookon!