Hogyan kezeljük a kamasz lányokat?

2018. május 04. 07:57 - Arthur Arthurus

Könyvajánló - Lisa Damour: Gubancok

A legtöbb szülő előre szorong lánya tinédzseréveitől: az érzelmi hullámvasúttól, a kiszámíthatatlan viselkedéstől, a hisztiktől és ajtócsapkodástól, na meg persze az ezer veszélyt rejtő kamaszbuliktól. De ennek nem kell feltétlenül így lennie! A kamaszkor nem váratlan természeti csapás: a lányok fejlődése előre megjósolható mintákat követ. Ha megértjük, milyen állomásokon kell végighaladniuk, a rémisztő zűrzavarból rögtön egy sokkal barátságosabb és élhetőbb világba csöppenünk – nemcsak mi, szülők, hanem gyerekeink is.

Kamasznak lenni a világ egyik legnehezebb időszaka. Aki ezt tagadja, az csakis egy olyan "felnőtt" lehet, aki már elfelejtette, és a jótékony, ám hazug nosztalgia burkába küldte életének ezt a szakaszát. Lisa Damour nem tette ezt, sőt, hozzárakta a tudását, tapasztalatait és a legújabb kutatási eredményeket is, mint pszichológus. Nem könnyű ezt a kort átélni, és éppen ezért nem könnyű ilyen korú emberekkel együtt élni sem. Hormonok garmadája változik, őrül meg és önti el a kamaszok agyát, már nem gyerekek, de még nem felnőttek, a senki földjén téblábolnak. A felnőttek világa nem fogadja el és be őket, és ők nem is akarnak ebbe belépni, de már nem gyerekek. A könyv elején van egy idézet Anna Freudtól, amivel tökéletesen egyetértek én is, és Lisa Damour is ennek mentén részletezi a problémákat és a megoldásaikat:

 "Miközben a kamasz következetlenül és kiszámíthatatlanul viselkedik, talán szenved, de nekem nem úgy tűnik, mint akinek kezelésre lenne szüksége. Azt hiszem, időt és lehetőséget kell kapnia, hogy kidolgozza a saját megoldását. Inkább a szülei lehetnek azok, akik segítségre és iránymutatásra szorulnak, hogy el tudják őt viselni. Az életben kevés annál bonyolultabb helyzet van, mint megküzdeni az önmaga felszabadításával próbálkozó fiúval vagy lánnyal."

Lisa Damour nem felejti el sorra venni korunk buktatóit is, azt, ami még inkább mélyíti a szakadékot a generációk között: a digitalizációt, az internetet. A tiltás nem megoldás semmire. A fiatalt már gyerekkorától kezdve tanítani kell a digitális eszközök és az internetes világ használatára, nem szabadjára engedni, nem eltiltani. De hogyan is taníthatja ezt egy olyan generáció, aki maga még kevésbé érti? Szó esik a nézetek visszásságáról: egy lány legyen erős és független, okos, jó tanuló, rendelkezzen jövőképpel, de jaj, a szerelem és a szex tiltott dolog még mindig! Ez a könyv segít abban, hogy értelmes felnőttek módjára tudjunk ehhez a kérdéshez is állni.

Lisa Damour pszichológus, pszichoterapeuta, számos oktatásról és a gyermeki fejlődésről szóló tanulmány szerzője, a Laurel Schools's Center for Research on Girls kutatóintézet igazgatója, aktív tanácsadóként és előadóként több intézmény oktatója, és két lány büszke édesanyja.

A magam részéről egyébként szinte feleslegesnek érzem ezeket a könyveket. Azért, mert akikhez eljut, akik elolvassák, azoknak nem nagyon van rá szükségük, hiszen semmi mást nem tartalmaz, semmi másra nem tanít meg, mint arra, hogy minden helyzetben, még a kamasz lányunk mellett is - sőt, éppen mellette! - észszerű, értelmes felnőtt ember módjára viselkedjünk. Akiknek szüksége lenne rá, azokhoz nem jut el, azok nem fogják elolvasni. Nem szeretem túlságosan az ehhez hasonló könyveket, de azt kell mondanom, ez volt az első, ami nem volt teletömve buta nézetekkel. Ha van egy kamaszodó lányod, akkor ajánlom a könyvet!

Köszönöm a lehetőséget a Jaffa Kiadónak! A borítóra kattintva elérhető a könyv kedvezményes áron, közvetlenül a kiadótól.

Kövess minket Facebookon is!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr2813885648

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása