Megmondom, mit mondhatsz, 
talpad alá húzom, mire táncolhatsz, 
megmutatom, milyen képeket nézegethetsz, 
eléd teszem, mit olvashatsz, 
füledbe súgom, miről álmodhatsz. 
Ezeket neked mind szabad. 
A többivel nem kell foglalkoznod. 
Sőt: tilos. 

A Corvina Kiadó idén jelentette meg Moritz Föllmer: A Harmadik Birodalom kultúrtörténete című művét, amely átfogó képet ad a huszadik század Németországának felülről vezérelt, igen sikeres populista törekvéseiről, olyannyira, hogy még a háborút is legitimálni volt képes a tömegek szemében.

Amikor valakinek azt sulykolod, hogy ő felsőbbrendű, kiemelkedik az őt körülvevő népek sorából, előbb-utóbb el is hiszi, hogy tényleg. Mert miért is ne hinne el ilyesmit? Hiszen felsőbbrendűnek lenni jó, legyen szó akár orvosprofesszorról, széntrógerről vagy háztartásbeliről. Itt az első remek húzása Hitlernek, aki két évtizedig uralkodott német területen, uralva népet, létrehozva belőlük nemzetet, uralva a fejeken belül a gondolatokat. Hiszen egy néphez tartozni, sőt, valahová tartozni kifejezetten melengető érzés, aki mást mond, hazudik. Valahová tartozni igenis, jó dolog. Persze, kérdés, hogy milyen áron?

Tömegeket megfogni hangzatos jelszavakkal lehet - de azt is csak azután, ha jól lakattad őket. Üres hassal nincs haza, csak kivételesen idealista emberek számára. Nem hiszed? Próbáld csak ki! Nézethetsz te olyan filmet éhező emberrel, amilyet csak akarsz, tojni fog a fejedre, de ha előbb megeteted... ma is, holnap is ételt biztosítasz  az asztalára, onnantól a kezedből eszik.
Hitler sem tett mást: a gazdasági világválság után etetni kezdte a népet, jó, nem  nagyon, de ahhoz pont eléggé, hogy a nagy munkanélküliségek és éhezések után aranyéletnek tetsszen, ami van. Olyan kevés elég az arctalan tömegnek! - ezt ismerte fel Hitler. Adj nekik bűnbakot (zsidók), kínálj kiutat a nyomorból (munka), mondd nekik, hogy náluk kiválóbb népcsoport nem létezik (felsőbbrendűség), érvelj azzal, hogy nagyobb élettérre van szükségük (háború legitimálása), mondd nekik, hogy leánynak szülni dicsőség, asszonynak kötelesség (emberanyag a háborúhoz), dicsérd őket az erejükért, kitartásukért (sport), adj nekik álmokat (filmek, tömegrendezvények), és mindezeket aprólékos gonddal adagold és adagoltasd. Eredmény: te vagy a Jani. 

Persze, a Weimari kultúrától a "német" kultúra felé nem volt lineáris a fejlődés. Szórakozás és információszerzés, e kettős mindenhatósága az, amit felismertek a lapkiadók. Nem elfelejteni, az 1920-as évek végére a német háztartások még igen szerényen éltek, rádiója keveseknek volt, az újságok voltak a "megmondó emberek" szócsövei. Éppen csak túl voltak a Nagy Háború veszteségein, étel még alig került az asztalokra, a válságretorika és a nacionalizmus kéz a kézben járt - ennek pedig esze ágában sem volt nyitni más kultúrák befogadása iránt. A háborús megaláztatások után zene volt az emberek fülében a kultúrtér és népföld, néptest fogalmakkal operáló bármely tudományos kutatás, operett, újságcikk, szónok.
A következő években a nemzeti szocializmus kulturális szintézissé válik. 1933 novemberére Goebbels megalapítja a Birodalmi Kulturális Kamarát (Reichskulturkammer), természetesen Hitler hathatós támogatásával. Az újonnan létrehozott szervezet egyszerre tekintette a művészeket szabadnak, olyan szabadnak, akik azért állami ellenőrzés alatt tevékenykedhetnek. Amit szabad, azt nagyon szabad, amit meg nem szabad, azt nagyon nem szabad - körülbelül ennyit jelentett a fenti kamara vigyázó szemei mellett alkotóerőnek lenni abban a korban. Na, persze,  az elvárttól való elhajlásnak egy idő után egészségre káros hatása is érződni kezdett. Például zsidóknak nem lett helye a művész világban (sem), de kabaréban sem illett kifigurázni a német nép hatalomban lévő tagjait. A propagandaminisztérium egészen a régiókig lebontva megszervezte a magának a közvetlen kultúrpolitikai beavatkozás jogát, megteremtve ezzel a faji - tiszta - kultúra kibontakozásának lehetőségét.

A jó hazafi lehetőleg minden művészetből a németet részesítette előnyben, amely később már irányzattá vált: a kultúrák is háborúztak, nem csak az emberek. Az összeomláskor azonban a tiszta német művészet már nem tudott segíteni - de éppen ezért, vagy ennek ellenére, egyes körökben 1945 után is még sokáig tartotta magát a Harmadik Birodalom kultúrpolitikájának magasztalása.

Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre, a kiadónál kedvezménnyel beszerezheted!

Köszönjük, Corvina Kiadó!

Érdekelnek a könyvújdonságok? Hogy mit olvass és mit ne? Kövess bennünket Facebookon!

Csomagolj ebédet! - érdekel? Kattints!