Joyce Maynard Magyarországon: Te is függő vagy!

2016. október 12. 00:02 - Arthur Arthurus

Joyce Maynard, a világhírű amerikai írónő (Lány a hegyen, Nyárutó) kis hazánkban vendégeskedett, hétfő este a patinás Lotz-teremben mesélt a legújabb, Függőség című regényéről és az életéről Gyuricza Eszter, az Alexandra Kiadó vezetője, és dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus társaságában.

Az írónő, aki a legendás J. D. Salingerrel, a Zabhegyező írójával folytatott rövid, viharos kapcsolatáról is ismert, nem először járt Budapesten, és rengeteg személyes emlék fűzi a magyar fővároshoz, főként megboldogult férjével, James Barringerrel közös emlékek. Apró műhelytitok, amit megosztott velünk: Joyce aznap reggel, a szállodai szobájában fejezte be a kéziratát egy olyan könyvnek, ami róluk szól, az ő és a férje története. Érdeklődve várjuk a kész művet, amelyet remélhetőleg a magyar közönség elé tár majd az Alexandra Kiadó!

Joyce Maynard 1953-ban született az Egyesült államokban, és a művészetekre, különösen az írásra való hajlamát szinte az anyatejjel szívta magába: anyja újságíró és tanár volt, apja festő és professzor. Joyce 13 évesen nyerte az első irodalmi díját, és onnan nem volt megállás, 18 évesen már országos hírnévre tett szert. A tehetséges és csinos lányra felfigyelt az akkor 53 éves, legendaként számontartott J. D. Salinger, és egy imponáló levelet írt neki.

A naiv lány természetesen elájult attól a ténytől, hogy Salinger mint írótársát üdvözli, és szeretne a segítője, mentora lenni. Feladta az álmait, otthagyta az egyetemet, és végül a férfihoz költözött, aki együttlétük 10 hónapja alatt a földbe tiporta az önbecsülését, majd egyik napról a másikra kiadta az útját. A fiatal lány teljesen összetört, magát hibáztatta a történtekért. Hosszú évek teltek el, mire rájött, hogy csúnyán kihasználták őt. Emlékeit és élményeit megírta egy könyvben, amiért széles körben támadták őt. A könyv Magyarországon az Európa Kiadó gondozásában jelent meg, Otthon a világban címmel.

Joyce Maynard így fogalmazott:

"Sok mindent mondhatnak rólam az emberek, de ha azt állítanák, hogy bármiben is eltértem az igazságtól, azt az egyet a szívemre venném. Bár mindennek elmondtak, amiért meg mertem írni, hogy mi történt köztem és Salinger között, hogy milyen volt 18 éves létemre leveleket kapnom egy 53 éves férfitól, aki arra kér, sőt kifejezetten sürget, hogy költözzek hozzá, és éljek vele - de azt eddig még senki sem vetette a szememre, hogy bármiben is hazudtam volna. Soha senki még csak utalást sem tett rá, hogy nem az igazat mondtam volna. Az ujjal mutogatók többsége magát a megszólalást sérelmezte, szerintük jobban tettem volna, ha befogom a számat. Azért kellett volna befognom, mondták, mert az ember felelősséggel tartozik egy ekkora írónak. A nagy íróknak kijár a védelem. Azt valahogy senki sem feszegette, hogy milyen felelősség terheli a nagy írókat a fiatal lányokkal szemben."

A legfrissebb könyve, a Függőség egy regény, de mint mindig, az író itt is merített a saját életéből és a tapasztalataiból. A történetünk főszereplője egy elvált anya, aki szinte egész életében függött: hol az alkoholtól, hol a férjétől, hol a barátaitól, akikben csalódnia kellett. De leginkább a fiától, akit az alkoholfüggősége miatt veszít el, legalábbis papíron. De mi számít vajon függőségnek? Elég megosztó ennek a megítélése, ahogy a regénybeli helyzet is. A történetben Helen házassága gallyra megy, a férje elhagyja őt és pár hónapos kisfiukat egy másik nőért. Helen gondos anya, egész élete a fia körül forog, miközben próbálja fenntartani magát a fotózásból. Ám esténként, miután Ollie elaludt, inni kezd. Eleinte csak egy pohárka bort. Egy idő után lecsúszik még egy, a második után pedig már könnyen jön a harmadik. Van, hogy meg sem áll az üveg végéig. Különösen akkor, amikor látja a volt férjét és a másik nőt, hogy boldogok együtt. Hogy gyereket várnak. Ám egy átitalozott este után az ötéves Ollie sírós hangja ébreszti: vakbélgyulladása van, sürgősen kórházba kell szállítani. Kábán az alkoholtol meghozza élete sorsfordító döntését: nem a mentőket hívja, meg sem fordul benne a lehetőség, hanem autóba ül. Ittasan. Az ötéves kisfiával. Pár percre a kórháztól a rendőrség megállítja, és onnan nincs megállás. A volt férje el akarja venni tőle a fiát, és hála a tehetségtelen, pénzhajhász ügyvédjének és az elfogult bírónak, sikerül is neki. Helent kötelezik, hogy eljárjon az anonim alkoholistákhoz, hogy terápián vegyen részt az alkoholizmusa miatt, és csak kéthetente egyszer, hat óra erejéig, és akkor is csak a férje engedélyével láthatja a fiát. A fiát, aki betöltötte szinte az egész életét.

Felmerül a kérdés: vajon függőségnek számít-e napi 1-2 pohár bor, vagy néhány sör? Dr. Almási Kitti pszichológus válaszol: amennyiben nem tud lemondani róla, igen. Ha szinte remeg azért a pohár borért, és mindenképpen a napi rutin részéve válik számára, akkor függő az ember. A regényben azonban sokkal érzékletesebben jelenik meg a kapcsolati függőség. Napjainkban leginkább a párkapcsolati függőségről lehet hallani, de nem csak ilyen létezik. Az ember függhet a barátaitól, függhet más emberek elismerésétől, és az ez után való vágyában nagyon könnyen elveszíti saját magát. Helen is ilyen helyzetbe kerül, amikor néhány évvel később megismerkedik a vonzó, sikeres, gazdag és rendkívül megértő házaspárral, Ava és Swift Havillanddel, akik szinte lányukként kezelik. De tényleg segítik őt, vagy inkább csak hátráltatják? Tényleg az előmenetele és a sorsa jobbra fordulása érdekli őket, vagy inkább kárörvendeni szeretnek mások kisebb szerencséjén? Nem könnyű átlátni a cukormázon...

Tartozom egy rövidke vallomással. Ezelőtt sosem olvastam még Joyce Maynardtól semmit, bár a majd' 900 könyvet számláló kívánságlistámon szerepelnek az eddigi könyvei. De a képzeletbeli várólistámon sokat ugrottak előre a Függőség után. Minden évben akad néhány könyv, ami szó szerint ébren tart, amit nehezen tudok letenni este. Különleges módon legutóbb nyáron volt ilyen, négy egymást követő könyvnél is (oké, abból az egyik egy trilógia volt, tehát valójában csak két különböző történet), de nem volt ez másképp most sem. Szépen megírt könyv egy világban nagyot csalódó, majd azt lassan elfogadó és benne saját magát is megismerő és elfogadó anyától. Mert Joyce valahol saját magát írta meg a történetben, és a hitelesség süt a könyv lapjairól, akár a karakterekről, akár az élethelyzeteikről és reakcióikról van szó. A szerző mesélt arról, hogy milyen különös volt számára a felismerés, hogy tényleg magát írta meg. Részéről ez nem volt tudatos döntés, és csak jóval a regény megjelenése után döbbent rá erre, egy beszélgetés során. A Függőség főszereplőjének, Helennek a gyerekkora sem volt egyszerű, ahogy Joyce-nak magának sem. Élesen emlékszik a szülei nagyszerű intellektuális vitáira, de arra is, hogy milyen volt az apja, amikor ivott. Az pedig sűrűn előfordult. Nem csoda, hogy könnyen be tudta hálózni egy olyan név, mint Salinger, bár az vesse rá az első követ ezért, akit fiatal, 18 éves lányként nem varázsolna el egy méltán világhírű, sikeres ember érdeklődése. Később pedig ő maga is az ital rabjává vált egy időre. Talán ezek a háttérinformációk adták számomra a könyv igazi varázsát: tényleg tudtam azonosítani a főszereplőt a szerzővel, ugyanakkor láttam, hogy Joyce-nak sikerült ebből kimásznia: egy kedves, közvetlen, jó humorú, az olvasóival foglalkozó írót ismertem meg a személyében. Az ilyen élmények mindig emberközelibbé teszik a történeteket. 

Nagyon jó élmény volt az interjú, örülök, hogy egy kicsit megismerhettem ezt a különleges asszonyt, és hogy a sors összehozott a történeteivel. Az első Maynard-könyvem volt, de nem az utolsó, ez biztos. Ha te is úgy érzed, hogy függsz valamitől, valakitől lelkileg (márpedig szerintem valahol mindenki függő), akkor ez a te könyved is.

Köszönöm a lehetőséget és a könyvet az Alexandra Kiadónak!

Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon is!

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr9811790273

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

röf 2016.10.13. 00:09:05

Ha Maynard, akkor Ferguson.