Két kemény öklű sakkozó vagy két extrém intelligens bokszoló?

2016. október 18. 00:03 - GReni

Sakkboksz: a gondolkodó ember küzdősportja

schachboxen1.jpg

A sakkboksz első, sőt még második hallásra is érdekesnek tűnik. Extrém sport a javából. Olyan versenyforma, mely egyesíti a szellemi és a fizikai aktivitást. Iepe Rubingh nevű úriemberé az érdem a sport létezéséért, akit egy holland képregény ihletett. Az első mérkőzést 13 évvel ezelőtt Amszterdamban rendezték, azóta alakult már Nemzetközi Sakkboksz Szövetség is (World Chess Boxing Organisation), akik évente világbajnoki versenyeket is rendeznek. Már több országban elterjedt (Anglia, Németország, Oroszország, Bulgária), mely országok egyesületei a WCBO oltalma alatt működnek.

A neve alapján egyértelmű, hogy miről is beszélünk: a világ első számú észjátékának és az első számú küzdősportjának a mixéről. Egy mérkőzés 6 kör sakkból (a villámsakk szabályai alapján) és 5 kör bokszból tevődik össze, melyek felváltva követik egymást. A sakk menetei 4, míg a bokszé 3 percesek, a menetek között pedig egy perce van a versenyzőknek, hogy le/fel vegyék a kesztyűt és levegőhöz jussanak. Sajátossága a játéknak, hogy sakkozás közben fülvédőt viselnek a játékosok, nehogy a közönség bekiabálással befolyásolhassa őket.

schachboxen2.jpg

Többféle út vezet a győzelemhez. A sakk szabályai alapján: sakk-matt, 12 perces gondolkodási idő lejárta vagy a mérkőzés feladása. Ehhez jönnek a boksz menetek: KO, azaz kiütés, bírói leléptetés vagy ezek alatt a menetek alatt is feladható a küzdelem egy fájdalmasabb pofon után.  De ha minden téren döntetlenre jutnak az ellenfelek, akkor nem árt szerencsésnek lenni. Ez esetben ugyanis a meccs kezdetén történt pénzfeldobás fogja eldönteni a végeredményt: a sötét bábukkal sakkozó fél nyer.  Mi kell a biztos győzelemhez? Egy jól irányzott sakk-matt vagy egy ütős jobb horog.

A WCBO nem titkolt célja, hogy nemzetközileg elismert sporttá váljon ez az egyedi párharc. Nincs kétségem afelől, hogy egy olyan országnak, aki magáénak tudhatja Polgár Juditot, Lékó Pétert, Kovács Istvánt és Kótai Mihályt, nem okozna nehézséget kinevelni a jövő olimpiai bajnok sakkbokszolóját.

Ha többet szeretnél megtudni a sportról, kattint az alábbi képre:

logo_wcbo_170px.png

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon is!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr8711812689

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.