Az idő rövid története - 1. rész

2016. október 27. 00:03 - Arthur Arthurus

Hogyan számítjuk az időt?

Már az őskorban is megfigyelték, hogy bizonyos természeti jelenségek periodikusan ismétlődnek. Sosem tudjuk meg, kinek jutott először az eszébe, hogy minden napfelkeltekor egy vonást véssen egy fadarabra, vagy a barlang falára, de egészen biztos, hogy ez még az őskorban történt.

A világosság és a sötétség váltakozását a Föld saját tengelye körüli forgása okozza, a legtermészetesebb és legalapvetőbb időegység tehát a két napfelkelte között eltelt idő, vagyis az egy nap. A legrégebbi naptári feljegyzések, melyek rendelkezésünkre állnak, mindössze alig 5000 évesek, és Mezopotámia illetve Egyiptom térségéből maradtak fenn.

Ókori sumér naptár

A leletekből tudjuk, hogy az egyiptomiak és a sumérok komoly ismerettel rendelkeztek a csillagos égboltról, és számon tartották az idő múlását. Az idő mérésére valamilyen rendszeresen ismétlődő természeti, vagy fizikai jelenségre van szükség. A Naphoz hasonlóan az emberek különös figyelmet szenteltek a Holdnak. Elsősorban a sivatagos területen élő nomád törzsek tisztelték a Holdat, ahol az élet csak napnyugta után, a sápadt fényben kezdődött. Holdkeltekor mentek el inni a vízlelőhelyekhez, ilyenkor indultak útnak, vagy csatába. A sivatagi népeknek a mai napig a Hold két feljövetele közti idő egy időegység - egy holdnap. Az újholdtól a következő újholdig, vagy teliholdtól teliholdig nagyjából 30 nap telik el - egészen pontosan 29 és fél. Ez a holdciklus, vagyis a mai hónap megfelelője. 

A természet szeszélyeitől sokkal jobban függött valaha az ember, mint ma. Rendszeresen váltakoznak a meleg, hűvös, száraz és csapadékos időszakok. Más éghajlati övezetekben három jelentős időszakot figyeltek meg: az első lehullott eső idejét, amikor szántottak és vetettek; az ez után következő esős időszakot, amikor a sok csapadék öntözte a termést és megtöltötte a folyómedreket; és a késői esők időszakát. Amikor őseink elkezdték a földet művelni, az ilyen jellegű időjárás-változásokra jobban kellett figyelniük. Rájöttek, hogy ez összefügg a Nap mozgásával: változik az égbolton a feljövetelének a helye, ugyanabban az évszakban ugyanott kel fel vagy nyugszik le a horizonton. 

Ősi kínai holdnaptár

Valamivel később, de legalább hét évezreddel ezelőtt arra lettek figyelmesek, hogy a Földről nézve a Nap keresztülhalad egyes fényes csillagcsoportokon, ez leginkább a napfogyatkozások alkalmával vált szembetűnővé. A csillagcsoportok egy képzeletbeli kört alkotnak, és amikor a Nap befejezte útját, ismét ugyanezeken haladt keresztül. Az egyes csillagképek által meghatározott időszakokat párhuzamba állították a Hold ciklusaival, így keletkezett az év, amelynek tizenkét 30 napos hónapja volt, azaz körülbelül 360 napból állt. Csakhogy a "körülbelül" a földművelőknek nem volt elég, pontosan kellett tudniuk, mikor vessenek, mikor arassanak, és mikor termékenyek az állataik. De még hosszú évszázadok álltak az emberiség előtt, mielőtt képesek lettek volna az őseink órára pontosan meghatározni egy év hosszát.

Mi is a naptár?

Adva van tehát háromféle időszak: a nap, a Hold fázisainak váltakozása, és az évszakok váltakozása. Ám a hosszabb intervallumok közül egyik se egész számú többszöröse a napnak. Az idő felosztásának rendszere különböző hosszúságú szakaszokra: ez a naptár.

Csakhogy a naptári évnek egész számú napból kell állnia, s ezzel a problémával minden naptárrendszernek meg kellett küzdenie. Minden kultúra másképp oldotta meg, némelyik felett eljárt már az idő, mások a mai napig használatosak, legyen szó akár lunáris (hold-), akár szoláris (nap-) naptárról, de létezik ún. luniszoláris naptár is, amelyik mindkettőt megpróbálja figyelembe venni, ilyen pl. a bal oldali képen látható töredék, amely az ókori Babilóniából származik.

A problémát a legtöbb rendszernél a napév és a holdhónap okozza, egy holdhónap 29,5 napból áll, vagyis egy év alatt nem 12, hanem 12,37 holdhónap telik el. 

A naptárakat egy időkönyvhöz hasonlíthatjuk, amelyben minden napnak megvan a saját számozott oldala. Magában a latin eredetű kalendárium szóban a "kalare", vagyis jelezni szó köszön vissza, úgy értve, hogy jelezni az új hónap kezdetét azon a napon, amikor először bukkan fel a holdsarló. Az első kalendáriumok tehát kétségkívül lunárisak voltak, amelyeket a Hold szinódikus keringési idejéből vezettek le. (Szinódikus: az az időtartam, amelynek elteltével a Földről nézve egy égitest ugyanabba a helyzetbe kerül a Naphoz képest.) A szinódikus hónap (29,53 nap) nem egész nap, ezért a naptári hónapok váltakozva 29 és 30 napból álltak. A hat 29 és hat 30 napos hónap alatt számolva az év 354 napig tartott, míg a 12 szinódikus hónap alkotta holdév 354,3 napig. Megint módosításra volt szükség: 360 hónap alatt 191 harmincnapos, és 169 huszonkilenc napos hónapnak kell eltelnie, így az idő mérésének tévedése a valósághoz képest csupán 3 másodperc, viszont az év első napja mindig más napra esik.

Honnan vettük a hetet?

Egyértelműen látszik, hogy minden eddig bemutatott naptári időszaknak van valamilyen megfigyelt jelentősége is: a nap a Föld forgási ideje, a hónap a holdfázis váltakozása, az év "a Nap útja az égen" (ahogy ma már tudjuk, valójában a Föld keringési ideje a Nap körül, és ez - mármint a Nap fényének beesési szöge és az égitest távolsága - határozza meg a váltakozó évszakokat is). De mi a helyzet a héttel? Nos, ez egy teljesen önkényes döntés, semmiféle csillagászati vagy természeti intervallumhoz nem köthető, és a szoláris naptárban nincs logikus értelme sem. Kialakulásának értelmét azonban megtalálhatjuk a régi lunáris naptárakban: a holdkorong 14 éjjel növekszik, a 15. éjjel nem változik, majd 14 éjszakán át csökken. Ezt a 14 napot később megfelezték, így jött létre a hétnapos ciklus. A hetet a káldeusok vezették be a sumér naptár alapján, ők pedig feltehetően úgy jutottak el hozzá, hogy minden napot hozzárendeltek egy-egy általuk ismert bolygóhoz, amelyek egy-egy istenséget jelöltek. 

A Bibliából látszik, hogy a zsidó népnél milyen jelentősége volt a hétnek: az utolsó napot sabbatnak nevezték, ez a mai szombat. Sok területen, pl. hivatalosan az Egyesült Államokban is a hét első napjának a vasárnap számít, míg az utolsónak a szombat. A szláv nyelveknél pedig a hét napjainak neve sorszámhoz, vagy valamilyen munkához köthető. A különböző isteneknek és a bolygóknak való szentelés hagyományát a rómaiak vitték tovább, ez máig megfigyelhető az újlatin és germán nyelvekben.

Muszlim naptár

A muszlim naptár mindmáig kizárólag a Hold fázisaiból indul ki. I. Omar kalifa rendelkezése alapján a muszlim időszámítás első napja a hidzsra, vagyis Mohamed "futása" utáni első nap, amikor a holdsarló megjelent az égen. Keresztény időszámítás szerint ez 622. július 16-án volt, ettől számítják a muszlimok az idő múlását a mai napig. A rendelet szerint a hónapok váltakozva 29 és 30 naposak, kivéve a tizenkettedik hónapot, ami 29 és 30 napos is lehet. A muszlim évek ciklusában 19 közönséges, 354 napos, és 11 szökőév, vagyis 355 napos év van. A szökőév kiszámítása a következő: az évszámot el kell osztani harminccal, ha a maradék 2, 5, 7, 10, 13, 16, 18, 21, 24, 26 vagy 29, akkor szökőévet írnak, vagyis az utolsó hónap 30 napos. Vallási okokból továbbra is fontos annak a gondos megfigyelése, hogy mikor kezdődik az új hónap. Ez abban a pillanatban történik, amikor napnyugta után először bukkan fel az égen az újhold.
Mivel a muszlim és a keresztény időszámítás között 11 nap különbség van, az eltérés 33 évenként egy teljes évvel növekszik. A muszlimok tehát minden 32. évben kétszer ünneplik az újévet a mi egy naptári évünk alatt. 

Egyiptomi naptár

Érdekes utat jártak be az egyiptomiak, a homályba vesző múltban valószínűleg lunáris naptárt használtak, ám később megpróbáltak összefüggést keresni eközött, és az évszakok ismétlődésén alapuló szoláris rendszer között. Az egyiptomi élet szinte kizárólag a Nílus áradásaitól függött, ez határozta meg az évi növénytermesztést és az állatállomány takarmányozását egyaránt. Évezredeken át ismert volt, hogy a Nílus szintje akkor kezd emelkedni, amikor az égbolton megjelenik a Szóthisz (Sirius) csillag. A tavasz legnagyobb részén nem látható, ám egy reggel megjelenik, közvetlenül napfelkelte előtt, és ezután minden nap egy kicsit korábban tűnik fel az égen. Az egyiptomi papok tehát a holdfázisok mellett a Sirius heliákus felkelésére koncentráltak (az a jelenség, amikor egy csillag a Nappal egy időben tűnik fel), ez azonban egybeesik a nyári napfordulóval. Ennek köszönhetően az egyiptomi naptár hossza nagyjából megegyezett a napév hosszával. (Napév: két nyári napforduló között eltelt idő, amikor a Nap "egy teljes kört ír le az égen".) Az évszakok és az időszámítás összeegyeztetése luniszoláris naptárt eredményezett, melynél az összhangot pótnapok beiktatásával érték el. Az egyiptomiak a 12 hónapot három szakaszra osztották (árvíz, vetés, aratás), minden szakasz négy hónapból és minden hónap 30 napból állt, amit még tovább bontottak dekádokra. A fennmaradó öt napot ünnepek alkották. A napév azonban majdnem egy negyed nappal hosszabb, és mivel nem használtak szökőévet, naptáruk négyévenként egy napot késett. Így az évkezdet végigvándorolt a kalendáriumon, és 1460 év után tért vissza eredeti helyzetébe, mely idő alatt valójában 1461 év telt el, mert az elhanyagolt negyednapok időközben egy egész évvé nőttek. Ezt az időszakot nevezték az egyiptomiak Szóthisz-periódusnak, és különös tiszteletben tartották. 
A dolog érdekessége, hogy az egyiptomiak tudtak erről a negyednapi különbségről, de vallási okokból nem változtattak az időszámításukon. A papoknak megfelelt, hogy az ünnepnapok, amikor áldoztak az isteneknek, mindig más hónapra esett. A fáraóknak egyenesen esküt kellett tenniük arra vonatkozóan, hogy nem változtatják meg az év hosszát! Akadt azonban egy uralkodó, aki megpróbálkozott vele. 1886-ban bukkantak rá a régészek egy görög szöveget és hieroglifákat tartalmazó táblára, amely III. Ptolemaiosz király i. e. 238. márciusában született Kanópuszi Dekrétumát tartalmazza:

A tábla egy része

"Hogy mindaz, amit a parancsok szerint minden évszakban el kell végezni, összhangban legyen az ég állásával ... és hogy ne történjék meg, hogy némely téli ünnepek nyáron legyenek megtartva, tekintettel arra, hogy a Sirius minden negyedik évben egy nappal előbbre halad ... mostantól fogva minden negyedik évben az öt pótlólagos naphoz még egy nap hozzáadódik, ami a Jóságos Istenek Ünnepeként fogunk ünnepelni..."

De a papok hatalma már ott is nagyobb volt, mint hitték, és a reformot végül sosem sikerült életbe léptetni...

A következő részből kiderül, hogy számolták az idő múlását a babilóniaiak és a görögök, miért járt minden uralkodónak saját naptár, végül ki hozta helyre úgy-ahogy ezt a zűrzavart, és mi köze az olimpiának ehhez az egészhez?

Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon is!

 Kíváncsi vagy a folytatásra? Klikkelj!

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr5411812515

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2016.10.28. 09:21:29

Az írás jó, de egy-két meseszerű részlethez a tisztesség kedvéért hadd szóljak néhány szót.

"Holdkeltekor mentek el inni a vízlelőhelyekhez, ilyenkor indultak útnak, vagy csatába."

Ez kínos szabály lett volna, merthogy a hold minden nap kb. ötven perccel később kel. Emiatt a holdkelte néha pont akkorra esik, amikor a nap magasan áll, vagy éppen napkeltére.

"legalább hét évezreddel ezelőtt arra lettek figyelmesek, hogy a Földről nézve a Nap keresztülhalad egyes fényes csillagcsoportokon, ez leginkább a napfogyatkozások alkalmával vált szembetűnővé."

A teljes napfogyatkozások egy adott területen nagyon ritkák, máskor viszont nem látszanak a csillagok a nappal együtt. Tudjuk, hogy a nap ilyen-olyan csillagképekben járja éves ciklusát, ezt sokszor emlegeti az ember könnyedén, pedig azt, hogy éppen melyik csillagképnél tart, valójában csak KÖZVETETT úton lehet megmondani. Hiszen a nap fényétől nem látszanak a környező csillagok. Tiszteletet parancsoló összetett szférikus csillagászati mérésekre és égtérképekre volt szüksége az ezzel megbízott tudós papoknak ahhoz, hogy ezt megállapítsák és nyilvántartsák. Egy átlagos mai ember óra nélkül aligha tudná pár perc pontossággal kideríteni, hogy mikor van éjfél, márpedig a Nap utjának jegyzésére az egyik elméleti módszer épp az, hogy a Nap mindig pont az ellenkező irányban van, mint amelyik csillagokat éjfélkor déli irányban látunk, napi útjuk legmagasabb pontján. Nehezebb feladat, mint amilyennek elsőre látszik.

[a Szíriusz] "A tavasz legnagyobb részén nem látható, ám egy reggel megjelenik, közvetlenül napfelkelte előtt"

Mondjuk inkább úgy, hogy egyszer már észrevehető. A Szíriusz lassan elhalad jóval a Nap alatt, "balról jobbra", és a napkeltékkor a Szíriuszt minden nap kereső megfigyelők egyik nap észreveszik a tiszta hajnali égbolton, egy-két percre még nagyon halványan látható, aztán lassan elönti az eget a kelő nap fénye. (Egyiptomban ez valamikor július 25-e körül történhet.) Másnap körülbelül négy perccel előbb jelenik meg a Szíriusz (és minden más csillag), aztán még előbb és így tovább. (Amikor ezt írom, éppen nemsokára fog felbukkanni a szomszéd ház teteje mögül. :-) ) A Nílus áradásának előrejelzéséhez ez a hagyományosan és ünnepélyesen figyelt esemény elég pontos, de az egyiptomi csillagász papok nagyon pontos naptárakat tudtak vezetni, így a jelenség napjára nyilván előre készültek.

Az amatőrcsillagászok között egyfajta sportnak is felfogható ugyanez a holddal: észrevenni az új hold sarlóját a napnyugtában, minél kevesebbel az újhold elméleti pillanata után.

vakapad 2016.10.28. 09:21:51

Az idő, mint objektív fizikai valóság nem létezik. Csak út van meg sebesség, és hogy a kettő hányadosából az ember alkotott magának egy fogalmat (merőben praktikus célból), az a létezés szempontjából nem jelent semmit. Két "idő" nem hasonlítható össze közvetlenül, minden "időmérő" eszközünk azon alapszik, hogy valamik egy bizonyos utat egy bizonyos sebességgel tesznek meg (az út és a sebesség legyen minél állandóbb), és ha ez a mozgás periodikus, akkor már csak számolni kell.
Persze az idő az ember alkotta prakticizmusokat tekintve nincsen egyedül, hasonlít hozzá például a new-yorki tőzsdeindex is.

Mérnork 2016.10.28. 09:37:41

@vakapad:
Igen, az időt az emberi agy generálja. Létezni csak az a pillanat létezik, amit éppen megélünk, semmi több.

Arthur Arthurus 2016.10.28. 09:39:34

@Mérnork: Még az sem biztos, hogy létezik :) A legalapvetőbb feltevés, aminek elfogadása után vagyunk csak képesek bármit is mérni, meg elméleteket állítani fel bármiről: az, hogy mi létezünk. Ugyanis ez sem biztos :) Az idő valóban nem létezik, de az időszámítás ettől még igen :)

vakapad 2016.10.28. 11:25:38

@Arthur Arthurus:

1./ Nem javasolnám az ad absurdumot. Általában tévútra visz.
2./ Azt nem mondta senki, hogy az időszámítás nem létezik.

Terézágyú 2016.10.28. 11:25:48

@Androsz:
A Szíriuszhoz kapcsolódik az emberiség (eddig ismert) legkorábbi feljegyzett (és számunkra azonosítható) naptári dátuma... :)

Jakab.gipsz 2016.10.28. 20:05:59

@vakapad: @Mérnork:

Megjegyzem az idő hovatartozásának a kérdése a filozófiát is megérintette a válsz koránt sem az önök álláspontjának megfelelően egyértelmű. Talán mondhatom úgyis a legnehezebben megérthető tudomány filozófiai kérdések közé tartozik, amely érinti az entrópia,a kozmológia, és persze a teológia alapvető kérdéseit is, tehát a dialógus még nem befejezett. Viszont le lett redukálva két alapvető felvetésre, vagy a pszichikumhoz vagy a kozmoszhoz tartozik. Ha a pszichikumhoz tartozónak tekintjük akkor ezt a nézőpontot csak tautológiai állításokkal lehet alá támasztani, a másik lehetőséget pedig bizonyítani noha van rá egyszerű tőmondatos magyarázat, igencsak hosszadalmas úton lehet bebizonyítani.