Az életbe oltott szerelem

2016. november 03. 00:03 - Carbonari

Könyvajánló - Ljudmila Ulickaja: Jákob lajtorjája

 ulickaja1.jpgFotó: Beliczay László / Magyar Nemzet

Amolyan igazi, életbe oltott szerelmes történet ez: négy generáció tánca születések-halálok, háborúk-békék, hadikommunizmusok-peresztrojkák, szerelmek-gyűlöletek, örömök-bánatok őrült parkettjén. Ilyet csak kivételesen nagy írók képesek alkotni, akiknek szerelmi viharok, nagy változások, történelmi baklövések már nem okoznak sem fájdalmat, sem bánatot. Akik felfogják, hogy a test, a szex és a szerelem három különböző valóság, amelyek  - fene a jó dolgukat - legritkább időben tartózkodnak egyszerre azonos helyen. Akik már megbocsátottak önmaguknak is. Akik már láttak mindent, és mindennek az ellenkezőjét, és pontosan tudják, hogy ez bizony így törvényszerű.

Amikor megérkezett hozzám a Magvető Kiadótól Ulickaja legújabb könyve, Jákob lajtorjája, rémülten latolgattam a kezemben: uram, irgalmazz, ezzel embert lehet ölni! Ugyanis 700 oldal és jó kilós tömegű a kicsike. A kezdeti ijedelem után (mikorra fogom én ezt a művet elolvasni, szenvedni fogok-e vele, mint az Imágóval, és egyáltalán) hamar megfogott a cselekmény. Tegnap este kezdtem el, és ma délutánra a felénél járok. Élvezem! Lubickolok a történetben, mint egy zabolázatlan csikó, amely prüszkölve fúj bele a vízbe, és gyönyörűséggel nézi, ahogy habzik a víz.

ulickaja.jpg

Akinek a magyar fordítást köszönhetjük: Goretity József

Tehát, a mű felénél tartok. Ne ijedezz, kedves olvasóm, mire befejezem ezt a recenziót, végére jutok a könyvnek is (harmadnapra ... bevégeztetett).

Amikor Ulickaja pár napja megérkezett Budapestre, e könyvnek a bemutatójára, elmondta, hogy az írás saját családregényébe foglalt irodalmi mű, ahol az itt-ott hiányzó valóságot saját képzeletével töltötte ki. Örökölt egy csomó noteszt, naplót, leveleket, amelyeket kidobni sajnált, de elolvasni hosszú-hosszú ideig eszébe sem jutott. Olyan sokáig, hogy mind meghaltak azok az emberek, akik a levelekből, noteszekből kimaradt valóságról mesélhettek volna. Mire előszedte ezeket a dokumentumokat, nem maradt más hátra, mint a kutatás és a képzelete (így jutott el például a KGB irattárába is).

Az abszolút főhős Nora, Ibsen Nora-ja után, nem véletlenül. Ulickaja Nora-jának is egész élete nyílt lázadás egy látszatra és hazugságra épülő erkölcsi rend ellen (Nora lenne az írót megtestesítő személy?).

Noraval a múlt század hetvenes évekbeli Moszkvájában találkozunk először, kisfia, Jurik már megszületett, nagyanyja, Maruszja pedig éppen elhalálozik. Egy halál sosem jön jókor, sóhajt fel, és elindul elintézni a hozzátartozója temetéséhez szükséges teendőket.

Maruszja az origó, az a fiatal lány, akinek leveleiből táplálkozott saját és Jakov Oszeckij páratlan szerelme, élete, és akiktől származik egyik ágon Nora is. Akik mind a ketten 1890-ben születtek, átéltek zsidó pogromokat (miután mind a ketten zsidók voltak, ez plusz tragédia volt számukra), az első világháborút, a Nagy Októbert (Lenin és a proletariátus győzelmét), Oroszország Szovjetúnióvá alakulását, a sztálini terrort, a második világháborút, Hruscsovot, Maruszja még Brezsnyevet is megszenvedte. Jakov 1956-ban halt meg, Maruszja 1975-ben. Szóval, ahogy a kínai átok írja: érdekes időben éltek.

Maruszja halálakor ideológiai szegénységben élt. Vajon hogy jutott el ez a valaha ragyogó személyiségű lány ahhoz a meggyőződéshez, amit élete végén vallott, miszerint a függöny a kispolgáriság jele? Hogy az illatszer-permetezővel szobalevegőbe fújkált kölnivíz teljesen rendben van takarítás helyett? Miért vált el Jakovtól? Jakov hogyan volt képes megőrizni józan eszét az ellene lefolytatott koncepciós per és száműzetése éveiben? Hogy sértődhet meg egy nagymama halálosan az unokájára? Hiszen Nora már 8 éve nem beszélt vele, mert összevesztek valami politikai kérdésen... ettől a Maruszjától származik a poloskával teli fűzfaládika, telides-tele ezernyi emlékkel, levéllel és naplórészlettel.

ulickaja2.jpg...Ljudmila Ulickaja ebben az adásban mondta, hogy Putyinnak esélye sincs kezet fogni vele


Ó, és a cím. Miért éppen Jákob lajtorjája? Utalás lenne a bibliai Jákobra, akinek az álmában látott létra Krisztus mennybemenetelének előre vetítése? Vagy a bábeli torony pozitív ellenképe, amely szerint az ember csak akkor juthat el istenhez, ha az létrát ad hozzá? Netán egyszerűen csak a zseniális ős, Jakov Oszeckijre való utalás, aki nagyszerűségében lehetővé tette, hogy Ljudmila Ulickaja egyáltalán létezhessen a mai világban, és az legyen, aki lett: népszerű, beérett, független író, akivel Putyinnak esélye sincs, hogy kezet fogjon? (utolsó néhány szó:  az író Hírtévében adott interjúja alapján) És ha ezekkel mind mellé lőnék, mint ahogy mellé lőttem, akkor álljon itt a szerző egyetlen utalása Jákob lajtorjájára:

"Jákob pátriárka álma Bétel mellett. Látott álmában egy létrát, amelyen angyalok mászkáltak le-föl, a legfelső fokáról pedig maga az Úristen szól le hozzá ... a földet ... neked adom, megáldalak téged és minden utódodat, és benned a többi nemzetséget is. ... Nekünk az a legfontosabb, hogy az Úristen mindenkit megáldott a zsidókon keresztül, minden egyes embert. És ha a zsidókat kiűzik ebből a világból, nem tudni, érvényes marad-e az áldás..."

És Nora, Nora öröme, bánata, egyetlen szerelme, tragédiája és belenyugvása az életbe. Nora vad, impulzív, és öntörvényű. Miért házasodott szerelem nélkül? Miért vált el különösebb ok nélkül? Miért születhetett meg Jurik nevű fia? Tényleg csak kárpótlásul, saját - éppen - kiüresedett élete kitöltése céljából? Hogyan érti félre családja öregjeit, hogyan menti meg fiát Amerikától, hogyan szeret egyetlen nős férfit egész életében? És persze, hogyan menekül munkába élete nagy krízishelyzetei során.

Mi a szerelem, kérdezi önmagától (és tőlünk) Ulickaja.
Mi a szerelem?
Kénköves láva, amely látványosan elégeti az embert testestől, lelkestől?
Vagy lassan ölő méreg, ami ízről ízre bontja szét az elmét?
Vagy egyszerűen csak valami, ami hétköznapi valóságból menekít bennünket?

Lássuk csak, mi Ljudmila Ulickaja szerint a szerelem.

"...fél életünkben gyűjtögetünk, fél életünkben selejtezünk. Az élet minden éve, mint egy tégla. Ötvenéves koromra olyan teher, hogy nincs erőm húzni. Megértettem! Válság! Selejtezni kell. Mindent átnéztem, kidobtam a fél életemet, a fele embereket, akiket ismertem, szerettem - rokonságot, tanárokat, mindent, ami fölösleges... De te a részem vagy. Lehet, hogy a legjobb részem..."

"Nagyon-nagyon élénken érezlek téged. Nehéz nekem. Nem is gondoltam, hogy lehet ennyire vágyakozni. Járok-kelek, percenként felugrálok - nem tudom, hová tegyem a szívem."

">>Kid vagyok én neked? És te kim vagy nekem, Nora?<<
- Feltétlenül szükséged van a meghatározásra? - Nora még gyönyörködött a pillanatban, amely boldog semmivel volt tele.
- Igen. Mondd.
Nora elgondolkodott, és azt mondta: szégyellem, de én hajlandó vagyok az lenni, aminek te akarsz - tervező, szerető, barátnő, kiszolgáló személyzet, akár felmosórongy is. Te pedig összességében - az életem legjobb és nagyobbik része."

"- Egy dolgot mondok neked. Sok nőm volt. A színésznők szeretik a rendezőket. Megkapod őket, mint a visszajárót a rubelből. Aztán pedig mindig a szégyen és a levertség. Halálos levertség, Nora. Velem mindig így volt. Te vagy az egyetlen, akivel nincs ez a halálos levertség közösülés után. Ismered ezt az érzést, vagy ez kizárólag férfidolog?
- Nem tudom. - Nora emésztgette, amit Tengiz mondott. Ilyen szépet még sose mondott neki. ... A vallomás erőteljes volt. Nem kellett hozzátenni semmit. ...
- Nem tudom, Tengiz. Én tizenöt éves koromban rájöttem, hogy az ágybéli dolgokat külön kell választani mindattól, amit szerelemnek lehet nevezni. Szóval, nem összekeverni a dolgokat. Ez sok érzelmi kellemetlenségtől szabadított meg. Egyszer kevertem össze, és lám, a mai napig nem bírok kikeveredni belőle."

ulickaja3.jpgAz a bizonyos Jákob lajtorjája 

... És a gyerekek, a könyv fiataljai, akik megöregszenek, akik sosem hisznek a szülőknek, akik mindig mindent jobban tudnak, mint az előző generáció, akik nem bocsátanak meg apjuknak, anyjuknak, csak amikor már késő. Nem tudják, hogy elmenni csak határozottan, sajnálkozás nélkül, és örökre szabad. A többi... a többi csak maszatolás. A szülők tragédiája pedig az, hogy nem tudják, hogyan adják át azokat a tapasztalatokat saját gyerekeiknek, amelyeket megszenvedtek, átéltek. Egyszerűen nem is lehet. Meg tudják mutatni, hogyan kellene megoldani élethelyzeteket, láttatni tudják, mi lenne a jó, de gyerekeik helyett dönteni, boldognak lenni, eredményeket elérni ... képtelenség. Csak lehetőséget biztosíthatnak, teljesítményeket, boldogságot soha. Szülőként rettenetesen nehéz őrlődni két ellentét között:  mikor, vagy meddig hagyja, hogy a gyerek fejjel menjen a falnak, és mikor muszáj, hogy beavatkozzon a folyamatba.

Végletek, amikor Nora életében késő a megbánás. Sorban: a nagyanyjával, majd az anyjával, és végül az apjával kapcsolatos az idézet.

"Mennyire szerette akkoriban Nora a nagyanyját... és milyen kegyetlenül csalódott aztán benne, és milyen hidegen eldobta. A nagymama megvetett minden burzsoá jelenséget, gyűlölte a kispolgáriságot, >>párton kívüli bolseviknak<< nevezte magát... Nyolc évvel ezelőtt halálosan összevesztek, még kimondani is szégyen, politikai okok miatt... Micsoda ostobaság... micsoda őrület..."

"Milyen kár, milyen sírnivalóan nagy kár, hogy ilyen kevés ideig szerettem, hogy nem bocsátottam meg neki a szerelmét, nem értettem meg az adottságait, a zsenialitását... hogy a kezem, amely első látásra Maruszjáéra hasonlít... inkább az anyámé."

"Uram Istenem, de hiszen boldogtalan, és ez az egész nagyszájúsága, ezek a viccek, régi anekdoták, asztaltársaságban eleresztett ugratások - ez az egész bolondozás csak álca, egy boldogtalan ember védőfala... Uram Istenem, hogy nem láttam én ezt? Mekkora idióta vagyok..."

 És végül a szocializmus és Ulickaja. A könyvben leírja: ha nem akart az ember nagyra törni, hanem szépen ellavírozott a farvizeken, és még szerencséje is volt, hogy senki sem keverte bele valami nagy dologba, akkor semmi baja nem történt, dolgozhatott, boldogulhatott. De a szerencse azért kellett, legalábbis a Jákob lajtorjája című könyve bemutatójára Budapestre érkezett író személyes vallomásaiból ezt szűrtem le. Neki szerencséje volt: akkor is, ha genetikusként elbocsátották, ez tette lehetővé, hogy kibontakoztassa képességeit az írásban, valamint színházi szakemberként. Szerencséje volt akkor is, amikor egyetlen darabját sem tiltotta be a hatalom abban az időben, amikor még betilthatta volna. Elmondta azt is, hogy Oroszországot mindig .. egyéni normák alapján kell elbírálni. Például ő kifejezetten örül annak, hogy szabadon elmondhatja a véleményét, és ezután félelem nélkül visszatérhet a hazájába, nem fogják lefogni a határon az itt elmondottak miatt. Számára a legfontosabb a függetlenség. És valamiért ki nem állhatja Putyint...

Ha csak néhány mondat állna rendelkezésemre, amelyben felhívhatom az olvasó figyelmét erre a műre, így hangzana:

Akarsz egy mély érzésekkel teli könyvet a szocializmusban létezni kénytelen kisemberek életéről, gondolkodásmódjáról? A túlélésük zálogáról? A fényről, amit őrizgettek magukban? A torzulásokról, amelyeket tűrni kellett, hogy torzuljanak, ép eszük megőrzése érdekében?  
Szerelmek, sikerek, bukások, koncepciós perek, hitek és tévhitek egyenesen a szocializmus bölcsőjéből, Oroszországból, egy mára - meggyőződésem! - megkerülhetetlen írónagyságok sorába emelkedett írótól, Ljudmila Ulickajától.

A kötetet a Magvető Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, amelyet itt köszönünk!

Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre!

ulickaja4.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr2211917885

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.