Az idő rövid története - 2. rész

2016. november 04. 00:03 - Arthur Arthurus

Az első rész után, melyben az idő számításáról úgy általában esett szó, illetve muszlim és egyiptomi naptárról, el is érkeztünk a folytatáshoz, ami a babilóniaiakkal, zsidókkal, ókori görögökkel és rómaiakkal, illetve a magyar módszerekkel ismertet meg. 

Elsőnek feltehetőleg az i. e. 18. századi babilóniaiak használtak különböző hónaphosszúságú luniszoláris naptárat Hammurapi parancsára. Ez tizenkét, 29 és 30 napos hónapra osztotta az évet, hasonlóan a későbbi muszlim naptárhoz. Azonban ehhez hozzátettek minden szökőévben egy tizenharmadik, "második ululu" elnevezésű hónapot. Ez először rendszertelenül történt, később azonban nyolcéves ciklusonként háromszor alkalmazták a plusz hónapot. Két évszázaddal később, i. e. 4. században a káldeus papok még pontosabb számítást vezettek be: 19 évente 7 plusz hónap beiktatásával. Bizonyított tény, hogy a babilóniaiak ekkor már ismerték a nap- és holdfogyatkozások periodikus ismétlődését, és a tropikus év pontos hosszát. (Két tavaszi napéjegyenlőség közt eltelt idő, nem állandó érték, kis mértékben változik.) Ám ezeknek a régi időszámítási rendszereknek az értelmezése ma korántsem ilyen egyszerű, ugyanis sok esetben nem a természeti, kiszámítható dolgok alapján kezdték számolni, hanem egy-egy uralkodó trónra kerülésének kezdetétől. 

A zsidók a babiloni fogság során átvették a naptárrendszerüket, és a mai napig a babilóniai hónapneveket alkalmazzák. Korábbi lunáris naptáruk szerint a tizenkét hónapos év 352-356 napból állt, amely a mai napig is a napnyugtával kezdődnek, és azzal végződnek. Később bevezették a babilóniai luniszoláris naptárt, amelynek alapja továbbra is a holdnaptár maradt, és ezt korrigálta a szoláris rendszer. A Tóra előírja az új hónapok kezdetét jelentő újholdak ünneplését is. Ez a naptár a Metón-cikluson (Metón athéni csillagász, aki i. e. 432 körül számította ki a ciklust) alapszik, ami 235 holdhónapból, azaz majdnem pontosan 19 évből áll. A zsidó naptár egyedülálló abból a szempontból, hogy 14 különböző évtípus szerepel benne, különböző hónapokkal, vagy különböző számú napokkal. Az időszámítás egyszerű évekre és szökőévekre bomlik, és mindkettő lehet rövid, normális vagy hosszú. Az egyszerű évek 353, 354 vagy 355 naposak, a szökőévek 382, 384 vagy 385 napból állnak. Az egyszerű normális évet 12 hónap alkotja, a szökőévekben a hatodik (ádár) és a hetedik (niszán) hónap közé besoroltak még egyet, a második ádárt. A zsidó időszámításban az új év kezdetét az őszi napéjegyenlőséghez legközelebb eső újhold határozza meg. A húsvétot, vagyis a pészahot pontosan 163 nappal az újév kezdete előtt ünneplik.
A zsidó időszámítás II. Hillél rabbi nevéhez fűződik, aki i. sz. 4. században bevezette azt a terminust, hogy "az emberiség korát a világ teremtésétől" számítjuk, amit a teremtés hatodik napjában határozott meg, amikor az Úr megteremtette Ádámot. Ez volt tisri hónap első napja, i. e. 3761. október 7. (Hogy hogyan sikerült ezt ilyen pontosan kiszámítani, és hogyan létezhetnek akkor régebbi emberi leletek, az egy olyan kérdés, aminek a megválaszolásába most nem mennék bele.)

Görög-római kalendárium a Julianus-reform előttről

A görögök nagyjából Hésziodosz (i. e. 8. század első fele) és Szolón (kb. i. e. 638 - 558) korában vezették be a 29 és 30 napos hónapok váltakozását, ezt a rendszert vette át a Római Birodalom is, és a kereszténységen keresztül ezt örököltük mi is. Az eredeti görög kalendárium 12 nem egyenlő hosszú hónapból álló, 354 napos évvel számolt. Kleosztratosz ión csillagász nevéhez fűzik a javaslatot, miszerint, nyolcéves ciklusonként - a lunáris és szoláris év közti különbség kiegyenlítése miatt - három plusz 30 napos hónapot iktassanak be. Később, i. e. 432-ben bevezették a Metón-ciklust. Persze náluk sem volt egységes a naptárrendszer, az egyes görög városállamok más és más rendszer szerint követték az idő múlását. Ez nemigen okozott gondot a hétköznapi életben, az olümpiai játékok versenyzőinek annál inkább. A játékok négyévente, újévkor zajlottak, ám szinte minden városállam máskor ünnepelte az újévet, ezért a pánhellén játékokat külön futároknak kellett kihirdetnie. Timaiosz görög történetíró volt az első i. e. 264-ben, aki az első feltételezett olimpiai játékok időpontját használta az időszámítás kiinduló pontjaként, vagyis i. e. 776. július elsejét. A görögök ezt könnyen magukévá tették, és onnantól kezdve egységesen számolták az időt még azután is, hogy I. Theodosius császár 394-ben betiltotta az olimpiai játékokat. 

Az ókori görögöknél és rómaiaknál is az újhold határozta meg a hónap első napját, ezt mindig külön közleményben hirdették ki. Ezt a napot később kalendaenek nevezték, végül innen nyerte el a szó a mai jelentését. A hagyomány szerint a legrégebbi római kalendárium 304 napból állt, melyek 10 hónapba sorolódtak. Az év első hónapját a háború istenének, Marsnak szentelték, innen ered a Martius (március) elnevezés, nagyon sokáig március első napja számított az év első napjának. Ezt követte Aprilis, Maius és Junius. A következő hónapokat csak megszámozták: Qiuntilis, Sextilis, Septembris, Octobris, Novembris, Decembris. Később tettek hozzá még két hónapot: Januarius és Februarius. Négy 31 napos, és az utolsó, 28 napos kivételével a hónapoknak 29 napja volt, vagyis 355 napból állt egy év. Abból a célból, hogy a naptár összhangba kerüljön a mezőgazdasági munkák idejével, i. e. 153-tól bevezettek egy tizenharmadik szökőhónapot, a Mercandoniust. Hossza 22 vagy 23 napos volt, és minden második évben, Terminalia ünnepe után (Februarius 23.) kellett beiktatni. Később azonban a beiktatás módszere teljesen a főpapok szeszélyére lett bízva, ami hamar káoszt eredményezett. Egészen Caesar koráig egyetlen változtatást eszközöltek: Januarius lett az év első hónapja, ami azt a furcsa helyzetet eredményezte, hogy a számozott hónapok elcsúsztak. A nevében tizedik hónap (Decembris) nem volt többé a tizedik, tizenkettedik lett belőle. A neveken azonban mégsem változtattak, a mai napig több térségben, így nálunk is a római elnevezésekből erednek a hónapnevek. 

Julius Caesar

De még a fenti számolás sem volt pontos, ezért Szószigenész alexandriai csillagász naptárreformot terjesztett Caesar császár elé, aki i. e. 46-ban törvénybe is foglalta. Szószigenész az év hosszát 365,25 napban határozta meg. Érdekes, hogy a görögök ekkoriban már ismerték a napév pontosabb hosszát, nem tudni, hogy miért nem használta fel ezt a tudást, talán az eltérés jelentéktelennek tűnt számára. 
Megváltoztatta az egyes hónapok hosszát, olyan formában, ahogy azt máig ismerjük, megszüntette a szökőhónapot, és beiktatta négyévente a szökőnapot. Nem változott azonban a toldás helye: Februarius 23. után iktatták be a szökőnapot, majd a hónap folytatódott a maradék öt nappal. Végül pedig egy egyszeri változtatás volt: i. e. 46-hoz hozzáadott 85 napot, így az egyedülálló módon 445 napos "kivételes év" lett. Az utolsó változtatások már Caesar halála után történtek. Tiszteletére a naptárreformok bevezetése miatt róla nevezték el az első számozott hónapot, Quintilist, mely innentől a Julius nevet viselte - ahogy a naptár maga a Julianus-naptár nevet kapta. Az egész Római Birodalomban csak utódjának, Augustus (Octavianus) császárnak sikerült bevezetnie ezt a naptárat, így az ő tiszteletére keresztelték át Sextilis hónapot Augustusra. Ő vezette be az időszámítás állandó kezdetét is, egész addig csak az aktuálisan hivatalban lévő konzulok alapján számolták az éveket. Augustus törvénybe foglalta, hogy az időszámítást az örök város megalapításától datálják, végül hosszas diskurzus után úgy döntöttek, hogy ez i. e. 753-ban történt. 

Mit tudunk a magyar módszerekről?

Nos, nagyjából semmit. Őseink időszámítási módszereiből semmiféle feljegyzés nem maradt fenn, minden bizonnyal figyelték az égboltot, ismerték a csillagokat, a Hold fázisait a Nap járását, ám a sztyeppei nomád nép számára egészen mást jelenthetett az éjszakai égbolt, mint a letelepedett, földművelést és állattenyésztést folytató emberek számára. A magyaros dokumentált naptárhasználata a kereszténységhez kapcsolódik, a régi középkori iratokban vagy nem használták a hónapnevet, vagy a hagyományos római módszert alkalmazták, amelyet az egyház is.

A magyar nyelvű hónapnevek az 1700-as évektől terjedtek el, elsősorban magánlevelekben. Boldogasszony hava, Böjtelő hava, Böjtmás hava, Szent György hava, Pünkösd hava, Szent Iván hava, Szent Jakab hava, Kisasszony hava, Szent Mihály hava, Mindszent hava, Szent András hava, Karácsony hava.
Mint látható, mindegyik elnevezés egy-egy fontosabb egyházi ünnephez köthető, ám ezeket a hónapneveket hivatalosan nem használták soha.

A hét napjainak elnevezése is teljesen vegyes, a hétfő egyértelműen magyar eredetű, a hét elejére utal, a kedd szintén, a "kettüd", azaz kettő jelentésű szóból származtatható, a szerda azonban szláv eredetű, valaminek a közepén jelenti, a csütörtök és péntek szintén szláv, és sorszámneveket jelöl. A szombat a héber sabbath, a vasárnap pedig megint csak magyar elnevezés, arra utal, hogy ezen a napon tartottak mindig vásárokat. A különféle idegen eredetű szavak és a rendszer hiánya arra utal, hogy az ősmagyarok valószínűleg nem ismerték a hét fogalmát.

Krisztus Krisztus előtt született?

I. sz. 325-ben, a niceai zsinaton hoztak egy határozatot, miszerint az egész keresztény világban a Julianus-naptár használatos, és március 21-ét jelölték meg, mint a tavaszi napéjegyenlőség napja. Fontos volt az ünnepek, különösen a mozgó ünnepek idejének pontos meghatározása, így lett pl. a húsvét a tavaszi napéjegyenlőséget követő első telihold utáni vasárnap. A Késő-római Birodalom az i. sz. 313-as milánói ediktum után kereszténnyé vált, így fontos volt, hogy a bűnös, pogány nép minden szokását elhagyják. Hamar szóba került az időszámítás, amelynek kezdete végül Jézus születése lett. 497 körül felkérték Dionysius Exiguus római apátot, hogy számolja ki Jézus születésének pontos dátumát. Római időszámítás szerint 1278-ban, I. János pápasága alatt az apát bejelentette, hogy Jézus 525 évvel korábban született. Sajnos a feljegyzései nem maradtak meg, de bizonyos körülményeknek köszönhetően a történészek rekonstruálni tudják számítási módszereinek részleteit. Ma a szakemberek egyetértenek abban, hogy Jézus valójában néhány évvel korábban született.
Dionysius Alexandriai Kelemen feljegyzéseiből indult ki, melyek szerint Jézus Augustus császár uralkodásának 28. évében született. Nem vette azonban figyelembe, hogy Octavianus csak uralkodásának negyedik évében vette fel az Augustus nevet, vagyis valószínűbb - és csillagászati számítások is ezt igazolják -, hogy Jézus i. e. 4-ben, de lehet, hogy 2-3 évvel még korábban született. i. sz. 562-ben használták először hivatalosan az apát által javasolt időszámítást, ám még néhány évtizedig emellett párhuzamosan használták a római számítást is. 

Még mindig elég zavaros időket élünk ekkor, ám a következő részből kiderül, hogyan tettek rendet az időszámítás háza táján a középkori Európában, és milyen hibái vannak még a ma használatos időszámításnak is?

Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon is!

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr2711813147

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.