El Camino: megcsináltam!

2016. november 05. 00:05 - KultúrPara

Az Út gyakorlatban

megcsinaltam.jpg

Megcsináltam!
Ildi az út végén, az óceánnál

Már hónapokkal azelőtt, hogy elindult volna, tudtuk, hogy Ildi menni fog a Caminora. Az El Caminora. Spanyolországba. A legtöbben lelkesedtünk, hogy juj, tényleg? Mert azért ilyen gyalogtúrára kelni nem piskóta. Se anyagilag, se fizikailag, se lelkileg. Van egy közösségünk, akikkel havonta olvasóklubozunk (vagy ennek örve alatt sütizünk a Ráday utcai Sütibárban, de mindegy: havonta összejövünk, és jól van, értem?), ott került szóba először, hogy Ildi megy, és kész. Ezernyi kérdésünk volt hozzá, de főleg a merészségét csodáltunk a mai kényelmes világukban, amikor már a mosogatást is gép végzi, ha úgy hozza úri kedvünk, de a gyaloglás, mint olyan, lassan kiveszőfélben motorizált világunkban.

Ildi hát elindult. Követtük őt a Facebook falán létrehozott csoportban, izgultunk, hogy legyen mindennap szálláshelye, csodáltuk az út során kattintott fotóit, vásároltunk vele új túracipőt, amikor leszakadt a lábáról a régi. Azért milyen az már, emberek, amikor a gyaloglástól szakad le az ember cipője a lábáról?! Olvastuk a bejegyzéseit, és jól összevitatkoztunk elveken a bejegyzéseket követve. Gondolom, Ildi baromi jókat mosolygott rajta: kit érdekeltek az elvek az ÚTON... a gyakorlat, emberek, a gyakorlat! az mindent vitt, és jól tette, hogy hagyta a francba a kommentjeink okoskodásait.

Szóval: már hazajött, élményekkel tele. Amikor először láttuk az út után, az tűnt fel, hogy szikárabb lett.. és nyugodtabb, de mégis kicsattanóbb, derűsebb, magabiztosabb. Megcsináltam, sugárzott róla.

És tényleg.

Olvassátok őt!

15.jpg"Már több mint két hete, hogy hazajöttem, de a gondolataim még mindig sokszor az Úton járnak. Tényleg igaz a mondás, hogy nem az a kérdés, hogy voltál-e, hanem az, mikor mész vissza.

Hogy hogyan is kezdődött, arra nem is igazán emlékszem. Úgy másfél-két évvel ezelőtt olvastam, hallottam az El Caminoról. Aztán azon vettem észre magam, hogy tudatosan is keresem a Caminoról szóló blogokat, könyveket, írásokat. (A könyvekkel nem volt szerencsém, három könyvet olvastam, de őszintén szólva egyik sem tetszett). Szinte minden nap eszembe jutott az Út, talán erre mondják azt, hogy hív az út.

A Szent Jakab-út egy középkori zarándokút, mely Spanyolország Galícia fővárosába, Santiago de Compostelába vezet. A hagyomány szerint az itteni székesegyházban vannak Idősebb Szent Jakab apostol földi maradványai. Jeruzsálem és Róma után Santiago de Compostela a keresztény zarándoklatok egyik legfontosabb célpontja. A középkortól kezdve, mikor a Szentföldre menő zarándoklatok ellehetetlenültek, a Camino szerepe felértékelődött. A legenda szerint Szent Jakab holttestét hajón hozták Jeruzsálemből Észak-Spanyolországba. Itt eltemették azon a helyen, ahol most Santiago de Compostela található. A 11. században már ismert a 13 pihenőhellyel rendelkező zarándokút Composteláig. A 12. századra elterjedt a keresztény világban, jelentős zarándokúttá vált. 1130–1140 közt készült az Aymeric Picaud francia pap által írt első modern útikönyv, mely négyféle utat különböztet meg, és részletesen beszél az egyes településekről, szállásokról, az út praktikus tudnivalóiról. Ez a könyv később Codex Calixtinus néven vált ismertté, amelynek az V. könyvét alkotja. Pamplonatól az út négy (Navarra, La Rioja, Kasztilia és Leon, Galicia) önálló autonóm körzeten vezet keresztül.

11.jpg

A készülődést már tavaly elkezdtem, engedélyt kellett kérnem a munkahelyen kb. 30 nap távollétre.  Örültem, amikor megkaptam.  Hosszas időpont és helyszínegyeztetés, repülő- és vonatjegykeresés után, abban maradtam magammal, hogyha el szeretnék jutni az óceánig, akkor bizony a harminc nap szűkös lesz, ezért úgy döntöttem, hogy Pamplona-ból fogok indulni és a cél Finisterra lesz, a többit majd meglátjuk. Beszereztem Cordula Rabe Szent Jakab-zarándokút című útikönyvét, és a telefonomra letöltöttem a Pilgrim Camino applikációt. Mindkettő hasznos segítség volt az úton. Sajnos a könyv 2009-es kiadású, szállások, üzletek tekintetében nem volt friss információ, de az útleírások, történetek, távolságok, szintek nem változtak.

Szeptember 6-án elindultam, kis családom egy része és kedves barátom kísért ki a repülőtérre. Már ekkor küzdöttem a könnyekkel, de gondoskodtak róla, hogy ez tovább fokozódjon. A búcsúzkodáskor egy meglepetéssel álltak elő. Első kérdésem az volt, ugye nem nehéz? Egy kis képet húzott elő a táskájából, turistajelzésekkel volt tele az egyik oldala, de amikor megfordítottam egy családi fotót pillantottam meg. Hát ennyi elég volt, eltört a mécses.

Az utazással nem volt semmi nehézség. A Budapest-Madrid repülőút, ami 3 és fél óra, hamar elrepült. Tudtam, hogy a madridi reptéren több terminál van, én a T1-re érkezem és át kell mennem a T4-re, mivel a transzfer a pályaudvarra onnan indul. Ez sem okozott különösebb nehézséget. Gyorsan megtaláltam, jegyet nem kellett vennem, mivel a Madrid-Pamplona vonatjegyet már előre megvettem, így a transzfer ingyenes. Egy kb. fél órás vonatozás után már az Atocha pályaudvaron voltam. Sajnos csak annyi időm volt, hogy vegyek innivalót, és megkeressem, melyik vágányról indul a vonatom. Fél nyolckor érkeztem Pamplonaba, felsétáltam az óvárosba, amely mint a legtöbb település a régióban, egy domb tetejére épült. Megkerestem a szállást, amit már előre kinéztem magamnak. Sajnos már nem volt szabad ágy. Completto volt, ez a szó még sokszor visszaköszönt az út során. Szállás nem volt, de segítőkészek voltak, térképet nyomtak a kezembe és berajzolták rajta, hová menjek. Szerencsével nem jártam, minden szállás fullon volt, ekkor ismét a kedvességük volt segítségemre: telefonáltak és hamar kerítettek egy hostelben szállást. Kicsit nehézkesen találtam meg, a zegzugos utcák nehezítették a keresést. Egy idős néni várt már a kapuban, lelkesen magyarázott spanyolul, amit én nem értettem, angolul válaszoltam neki, amit meg ő nem értett. Az ára kicsit borsos volt ugyan (20 EUR), de nem volt mit tenni, akkor már csak arra vágytam, hogy vegyek egy forró zuhanyt és bezuhanjak az ágyba. Reggel még sötét volt, amikor elindultam.

1_2.jpg

2.jpg

Azt mondják, az utat három részre lehet osztani. Az első harmada a fizikai megterhelés, a második a lelki teher, a harmadikat mindenki saját maga éli meg és nevezi el, ezt én felszabadulásnak vagy szabadságnak nevezném. Ezt én is megtapasztaltam. Az első hét tényleg fizikailag a legnehezebb. Nehéz a hátizsákod, gyakorlatilag fáj minden porcikád, a hátad, a vállad, a lábad, megjelennek a vízhólyagok. Aztán ez mind megszűnik vagy háttérbe szorul, megszokod a zsákod súlyát vagy kiteszed belőle a felesleges dolgokat (mert ekkor már rájössz, hogy mennyi minden felesleges holmit cipelsz), kenegeted fájó izmaidat, kezeled a vízhólyagokat. A lábaim nagyon jól bírták a megterhelést. Két vízhólyagom volt, de egyik sem okozott nagyobb fájdalmat vagy kellemetlenséget. Még az itthon beszerzett vízhólyagtapasszal leragasztottam, két-három napig rajta hagytam és nem okozott több gondot. De láttam, hogy sokan kötözgették, kenegették lábaikat, voltak, akik sántítva, nagy nehézségek, fájdalmak árán tudtak tovább menni.

3.jpgAmikor már túljutsz a fizikai megpróbáltatásokon, akkor jön csak a feketeleves! A legnehezebb rész a Meseta. Ez a végeláthatatlan spanyol fennsík átlagosan kb. 600 m-rel a tengerszint felett fekszik. Sokszor síkságként emlegeti az útikönyv, én inkább dombságnak nevezném, napokon át csak fel-le és fel-le a végtelen gabonamezőkön. Néha-néha a gabona helyett napraforgó vagy kukoricaföld jelenti a változatosságot. Ez a terület ritkán lakott, így a településeket is 10-15 km-re találjuk egymástól. Nehéz és fárasztó szakasza ez a Caminonak. Már órák óta gyalogolsz, a látvány szinte semmit sem változik, a leírások szerint már fel kéne tűnni egy településnek, de sehol semmi. Hontanas település előtt volt egy ilyen nehéz napom, azt hittem már sose érek lakott részre. Egy útjelző tábla szerint Hontanas már csak 500 m, de látni nem látsz semmit a gabonaföldön kívül. A következő tábla szerint már csak 50 m, azt gondoltam, ezt biztos viccnek szánta valaki, de nem! Egy pár lépés múlva egyszer csak hirtelen az út lejteni kezd és a völgyben megpillantod a várva várt kis falucskát!

Carrion de los Condes és Calzadilla de la Cueza között az út 12 km-en át nyílegyenesen a régi római úton, a Via Aquitanián halad. Ezen az úton szállították a rómaiak a Las Médulas-i bányákból kinyert aranyat Astorgaból Bordeaux-ba. Ezen a napon gyalogoltam a legtöbbet, de nagyon élveztem, dél felé már mögöttem volt 19 km, de még nem éreztem se fáradságot, se nehézséget, csak vitt a lábam, ezért úgy gondoltam, nekivágok az előttem álló a 12+5 km-es útnak, ahol nincs bár, nincs település, nincs vízvételi lehetőség. Jó döntés volt, élveztem az utat!

6.jpgLassan elhagyjuk a fennsíkot és a táj is változik, a távolban feltűnnek a hegyek. Fellélegzem és tudom, hogy túl vagyok a nehezén, felszabadultan, boldogan visz a lábam közelebb és közelebb a hegyekhez, az az én világom. Na jó, azért azt tudom, hogy itt sem sétagalopp lesz. A nehézséget itt a szintek jelentik, sokszor fel akár 600-800 m-t is egy nap, aztán ereszkedés 1000 m-t is egy nap. Én ezt a szakaszt nagyon élveztem, bár bevallom, hogy amikor reggel elindultam – sokszor még sötétben – és ahogy kiértem a településről egyből emelkedővel indított az út, az annyira nem esett akkor jól, de mire a nap feljött már én is fenn voltam a „hegytetőn”!

Kedvenc településeim egyike Frómista és a csatorna, a Canal de Castilla, a 207 km hosszú vizi utat megszakításokkal 1753 és 1859 között építették. A 49 zsilippel megszakított csatorna 150 méteres magasságkülönbséget küzd le. A Tierra de Camposból a régió északi részébe, sőt az Atlanti-óceánig szállították rajta a gabonát. Frómista településnél, a zsilipnél 14 méteres a vízszintkülönbség. 1959. óta már csak öntözésre és vizitúrákra használják.

7-001.jpg

A másik kis gyöngyszem település Hospital de Obrigo, melyet a 20 lyukú hídon keresztül érünk el. A híd története Suero de Quinones lovag bátor, bár már akkor is idejét múlt lándzsaharca tette ismertté. Ez a nemes ember és 9 bajtársa megesküdött 1434. szent évben, hogy július 25. (Szent Jakab napja) előtt és után 15 nappal minden, a hídon áthaladó lovaggal összeméri erejét. Ezzel a nemes tettel akart megszabadulni a nyaki bilincsétől, amelyet minden csütörtökön egy nemes hölgy iránt érzett viszonzatlan szerelmének jeleként tett fel. Számtalan lovag sietett a településre. Az időközben majdnem teljesen felszabadul Spanyolországban végül is ritkán adódott alkalom, hogy bátorságukat és harci erejüket összemérjék. Don Suero és vitéz barátai 166 lovagot győztek le, amivel végül megszabadították őt szerelmi béklyóitól.

Ponferrada és a vár: A római eredetű város a 11. században épült zarándokhídról kapta a nevét, amely vassal megerődített hidat (pons ferrada) jelent (spanyolul "vashíd"). A templomos lovagok 1178-ban kezdték el építeni Leon királyának felhívására és 1282-ben fejezték be. A lovagok csupán 20 évig lakták a várat, feloszlatták rendjüket. Ponferrada ezután magánkézbe került, majd a 15. század közepén újra a korona birtoka lett.

8.jpgO’Cerebrio falucska, az egyik legrégebbi zarándok-menedékhely, már a 9. század közepétől bencés szerzetesek kis közössége segítette a zarándokokat. A legrégebbi templomnak számít a Santa Maria la Real szentélye. A legenda szerint egy viharos téli estén egy mélyen hívő parasztember felküzdötte magát O’Cerebrioba a misére. A liturgiával megbízott és kevésbé hív szerzetes megvetően gondolta magában „Ki az a bolond, aki képes ilyen vihart is elszenvedni ahhoz, hogy megnézzen egy darab kenyeret és egy kis bort.” Alig mondta ki magában ezt a mondatot, amikor az ostya valódi hússá, misebor pedig valódi vérré változott. Ma mindkettőt a Santo Milango-kápolnában láthatjuk kis üvegfiolában.

Santiago de Compostela-ba érve, az utam egyből a katedrálishoz vezetett. Nem tudtam eldönteni, hogy a 9-001.jpgfelállványozott katedrális látványa, vagy a hatalmas tömeg miatt (vasárnap lévén rengetegen voltak a téren), de nem váltott ki belőlem nagy érzelmeket a megérkezés. Egy-két gyors fotó készítése után irány a Pilgrim Office (zarándokiroda), ahol az úgynevezett compostela-t (igazolást) állítják ki.

A katedrálistól balra található a Hospital de los Reyes Catolicos, amelyet 1489-ben alapított Ferdinánd király és neje Izabella. Ma már egy Parador National, mely állítólag a világ legrégebbi szállodája. Még mindig tartják azt a nagyon szép hagyományt, hogy az első tíz zarándokot reggelire (9 órakor), ebédre (12 órakor) és vacsorára (19 órakor) meghívják. Ehhez csak annyit kell tennünk, hogy a jelzett időpontban a főbejárat alatt balra a garázsajtónál várakozunk.

Finisterra-t a világ végén, szintén a kedvenc településeim közé sorolom. Nem csak azért mert magyar albergue-ben szálltam meg, és úgy éreztem, mintha otthon lennék, Aranka és Zoli pedig rendkívül segítőkészek és kedves emberek. Az egész falucska hangulata is teljesen elvarázsolja az embert. Az óceán látványa, a világítótorony, a naplemente, kagylógyűjtés, biztos vagyok abban, ha egyszer még elindulok a Camino valamelyik útjára, ezt a várost nem fogom kihagyni, mindenkinek szívből ajánlom.

10.jpg 

Te is készülsz a Nagy Útra? Ezekre figyelj!

A jelzések: a Camino jele a fésűs kagyló és a sárga nyíl. Ezernyi formában találkozhatunk vele, a járdán, az úttesten, az oszlopokon, a házak falán, virágtartókon vagy útjelző köveken. A nagyvárosokat kivéve nagyon jól látható helyeken segítik a tájékozódást. A nagyobb városokban a jelzések ritkák, hiányosak, ezzel szemben a helyiek viszont nagyon segítőkészek. Ahogy forgatod a fejed és keresnéd a jeleket, már integetnek is a másik oldalról vagy az autóból, hogy merre kell menni.

12.jpgSzállások: a zarándokszállásokat albergue-nek hívják. Alapvetően háromfajta szálláshellyel találkoztam: a municipal, azaz önkormányzati fenntartású, a magán és az egyházi, azaz donativo (adomány) alapon működők (annyit fizetsz, amennyit tudsz vagy gondolsz). Árban is változatos a kép 5 EUR-tól a 14 EUR-ig. A nagyobb városokban vannak hostelek és szállodák is. A férőhelyek száma is nagyon változó, van 10, és van 250 ágyas is. Sokszor aludtam municipal szálláson, voltak nagyon szuper, kényelmes, inkább szállodához hasonlító helyek, de voltak zsúfolt szobák is, ahol akár 10-12 emeletes ágyat is beszorítottak egy szobába. A szobák, fürdők, mellékhelyiségek mindenhol tiszták voltak, inkább a fürdők, WC-k mennyiségével és nagyságával voltak problémáim. Néhány helyen olyan szűk volt a zuhanyfülke, hogy én alig fértem el benne, plusz a tiszta ruhád, törölköződ stb. Kellett ügyeskedni, hogy mit hova pakolok, teszek, hogy ne legyen csurom vizes mindenem. A szállásokon van mosási lehetőség kézzel, de egyre több helyen láttam mosó- és szárítógépet (persze külön díj ellenében, kb 3-3,5 EUR). Többször fogtunk össze zarándoktársakkal és mostunk, szárítottunk együtt, brazilokkal, németekkel, magyarokkal. A legtöbb helyen jól felszerelt konyha van. Lehet sütni-főzni, de volt olyan szállás is, ahol hatalmas konyha állt rendelkezésre, de sem edények, sem eszközök nem voltak benne.

Nehézségek: az úton töltött egy hónap alatt igazán nagy nehézségekkel nem találkoztam.

Az első két hétben a szálláskeresés jelentett kisebb problémát. Ha délután kettőig nem értél be és nem foglaltad el a szállást, akkor többször előfordult, hogy tovább kellett menni. 

A bakancsom is okozott egy kis gondot, ugyanis már az első héten észrevettem, hogy kezd elválni a talpa. Akkor még reméltem, hogy kibírja az út végéig, Sajnos nem így lett, már Santo Domingo városkába lifegő talppal értem be. Ott is landolt az albergue egyik szemetesében. Két napig mentem túraszandálba, aztán az egyik szálláson megkérdeztem a hospiteilero-t (nagyon szép neve volt a hölgynek, Minerva), hol tudnék venni egy túracipőt. Segítőkész volt és elmagyarázta, hogy a következő szakaszon ne induljak szandálba el, hanem menjek be Burgosba busszal és keressem a BASE-boltot. Ez egy túrabolt volt, könnyen megtaláltam. Az eladó egy kicsit beszélt angolul, így könnyű volt a vásárlás. Egy spanyol márkájú túracipőt választottam. Izgultam, hogy fogok egy új cipőben menni! Ott a boltban fel is vettem. Nagy szerencsémre sem vízhólyagom, sem kellemetlenség vagy fájdalmat nem okozott az új cipő.

Ami sokszor inkább idegesítő vagy bosszantó, azok a legyek voltak. Nagyon sok a légy, persze a spanyolok nem nagyon tőrödnek vele, még akkor sem, ha az ételükre szállnak. Engem például az nagyon bosszantott, hogyha kiültem a kertbe vagy egy bár teraszára és sütött a nap, a legyek egyből megszállták a lábamat.

Nem emlékszem pontosan, de valószínű, hogy már a második vagy harmadik napon elvesztettem a szemüvegem. Ez este okozott problémát, az olvasás már nem megy szemüveg nélkül. Néhány napig vakoskodtam, hunyorogtam, majd az egyik szálláson megkérdeztem, hogy hol, milyen üzletben tudnék venni valami olcsó szemüveget. A válasz rögtön jött és meglepő volt. Várjak néhány percet, a hölgy bement egy kis raktárba, kihozott három szemüveget. Próbáljam ki őket, mondta. Ezeket mások felejtették itt. Találtam is megfelelőt, egy picit a keret nagy volt rám (mindig lecsúszott az orromra), de tökéletesen láttam vele az apróbb betűket is és egy szép kis szemüvegtokot is kaptam hozzá.  Egyszer biztos az én szemüvegem is jó helyre fog kerülni, valakinek szüksége lesz rá az úton!

Az időjárás nagyon kegyes volt hozzám, az elején túl kegyes is. Hőség volt, délután 13 óra és 18 óra között kifejezetten égetett a nap. Nem gondoltam, hogy szeptemberben ilyen meleg lesz. Mi lett volna, ha augusztusban jövök, ahogy először terveztem? Jól le is égett a bal oldalam. Ez akkor fokozódott, amikor nem volt szállás, menni kellett tovább és még a vizem is elfogyott, kút sem volt a környéken. Ismét szerencsém volt, mert szőlőültetvényen keresztül vezetett az út, így abból falatoztam, oltottam szomjam.

Zarándokok: a világ minden részéről jönnek zarándokok. Nem is tudnám felsorolni, hány nemzetiséggel találkoztam, de leggyakrabban brazil, ausztrál, amerikai, francia, német, angol, új-zélandi, koreai, kanadai, spanyol zarándokokkal beszélgettem, gyalogoltam vagy éppen reggeliztünk, vacsoráztunk együtt. Érdekes volt és számomra furcsa, tudva, hogy sok magyar is útnak indul, hogy két hétig egyetlen magyar emberrel sem találkoztam. Aztán az út második felében először összetalálkoztam Gergellyel. Bandukoltam egyedül, úgy két-három kilométer lehetett a következő faluig, amikor hallottam, hogy magyarul beszél telefonon, utolértem, beszélgettünk, egy darabig együtt mentünk. Aztán elváltunk, majd néhány nap múlva ismét összefutottunk. Ez jellemző végig az egész útra. Megismerkedsz, beszélgetsz, együtt gyalogoltak, elválnak útjaitok, mert ki lassabban, ki gyorsabban halad, máshol áll meg pihenni, enni, inni. Aztán este vagy másnap ismét összetalálkoztok. Persze az is előfordul, hogy soha többet nem találkoztok. Egy-két nap múlva ismét magyar szóra lettem figyelmes, ekkor találkoztam Misivel. Ő egy nagyon jó ember, segítőkész, szívét-lelkét odaadná, akár ismeretlen embereknek is. Nagyon jókat beszélgettünk, később még egy rövid időre összefutottunk Santiago előtt. Remélem még találkozunk Misi! Még Leonban, a katedrálisban találkoztam két magyar lánnyal Elvirával és Veronikával, de hamar elvesztettem őket. Néhány nap múlva egy szálláson ismét összetalálkoztunk. Ettől kezdve együtt mentünk, jókat beszélgettünk, nevettünk, finomakat főztünk.

Ételek, italok: A spanyol konyha igazán ízletes, egyik kedvencem lett a gazpacho, ez egy hidegen tálalt paradicsomleves, kenyérkockával, hagymakarikákkal tálalva, nagyon ízlett. Szinte mindenhol készítik a paella-t, különféle változatban tenger gyümölcseivel, csirkés vagy disznóhúsos változatban, sok-sok zöldséggel.  Másik nagyon kedvelt ételük a tortilla vagy spanyol omlett. Még a legkisebb bárban is kapható, burgonyával készült tojásrántotta.  Eszik ezt reggelire, ebédre, de még vacsorára is. Friss bagettel igazán laktató étel. Sokszor ettem, olcsó és finom. Hasonlóan a tortillahoz, a bocadillos (szendvics) is minden bárban megtalálható, sonkával, sajttal, zöldséggel és omlettel is kapható. Nagyon finom melon-t, sárga dinnyét lehet kapni. Külsőleg inkább a görögdinnyéhez hasonlít, alakja pedig a rögbilabdához. Többször ettem menü részeként, desszertnek vagy egyszerűen csak vettem a boltban egy felet. Édes, lédús, finom. Még magot is hoztam belőle!

Nagy kávéfogyasztó vagyok, és örömömre a spanyol kávék nagyon finomak. Isszák röviden és hosszan, sok vagy kevés tejjel. A legnépszerűbb a cafe con leche, és a legfinomabb is. Sajnos a sok és erős tej, nála13.jpgm kiütéseket okozott, így erről hamar le kellett mondanom, de néha elcsábultam. A cafe americano-t, ez egy hosszú kávé tej nélkül, fogyasztottam helyette. Később ajánlották, hogy kóstoljam meg a cafe cortado-t, rövid kávé kevés tejjel. Ezt a nevet nehezen jegyeztem meg, mindig a spanyol kerékpáros Alberto Contador jutott eszembe, néha előfordult, hogy cafe contador-t kértem.

Az úton való részvételünk igazolásához, a szállások használatához zarándok útlevél (credencial) szükséges. Az út során pecséttel igazolják melyik szálláson aludtunk, mely településeken haladtunk át. Pecsételni lehet, bárokban, üzletekben, gyógyszertárakban, de van úgy, hogy az út szélén árusító nénike is pecsétel.

Végül arról, hogy történnek-e csodák, spirituális vagy vallási megvilágosodások az úton. Aki erre számított, azt kell mondjam, téved. Sem vallási, sem spirituális „találkozásom” nem volt. A csoda maga az út! Történtek kisebb érdekességek, különös, titokzatos dolgok, amiket akár csodának is nevezhetnék. Ilyennek gondolom az „új szemüvegem” történetét is. Katolikus vagyok ugyan, de nem gyakorlom a vallást, templomban is úgy 25 éve jártam utoljára, de Burgosban bementem a misére. Nem volt semmi célzatosság benne, éppen egy nagy zivatar után kisütött a nap, városnézésre indultam és egyszer csak ott ültem a katedrális egyik padjában. Megható volt annak ellenére is, hogy 4-5 szónál többet nem értettem belőle. A katedrális meg olyan gyönyörű, nekem ez tetszett a legjobban."

Megnéznétek még pár képet? Klikk ide!

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr1011832549

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csong 2016.11.06. 19:46:28

Szia! Hogyan készültél fel az útra fizikailag? Hány napig tartott pontosan? Mennyibe került összesen?

Yldys 2016.11.08. 21:15:50

@csong: szia! Fizikailag nem készültem, sőt mondhatni a megelőző egy évben igen lusta voltam. Keveset sportoltam, túráztam. De igazán nem is szükséges fizikai felkészülés, ha van elég időd, tudsz kevesebbet is menni egy-egy nap. Az én utam 30 napig tartott, van akinek több ideje van rá, van akinek kevesebb, vannak akik évente csak egy-egy szakaszt tesznek meg. A költségek is nagyon változóak, attól függ, kinek milyen igényei vannak. Kb. 25-30 EUR/nap + az oda-vissza utazás költsége, de az is nagyon változó. Nekem oda 30 eft, vissza kicsivel többe került.