Sully - Csoda a Hudson folyón

2016. november 11. 07:40 - Arthur Arthurus

Könyvajánló - Chesley B. Sullenberger: Csoda a Hudson folyón

2009. január 15-én a Hudson folyón egy új hős született. Nem más, mint Chesley B. Sullenberger, azaz Sully, egy Airbus 57 éves kapitánya, aki 155 ember életét mentette meg. Most, 2016-ban Tom Hanks címszereplésével egy mozifilm készült az esetből, és megjelent hazánkban is Sully kapitány könyve. Milyen lett a könyv, és milyen a film?

Az eset nem olyan régi, és valós történet, tehát sok mozgástere nem volt a film készítőinek, viszont a valóságnak megfelelően hozták a filmet. Mi is történt akkor?
A gép New Yorkból az észak-karolinai Charlotte városába tartott, ám röviddel a felszállás után, mindössze 820 méteres magasságban madárrajba ütközött, aminek következtében mindkét hajtómű leállt. Sully és másodpilótája, Jeffrey Skiles más esélyt nem látván visszafordultak a LaGuardia repülőtérre, ám hamar kiderült, hogy nem fogják elérni, túl alacsonyan szállnak. Végül a Hudson jeges vizére tették le a gépet. A szerencsés "földetérés" után a víz azonnal betört a géptestbe, ami lassan süllyedni kezdett, így haladéktalanul megkezdték az evakuálást a szárnyakra. Szerencsére mindez New York közepén történt, így szinte másodpercekkel később úton volt a segítség.

Sullenberger és Skiles

Bár senki sem sérült meg, minden ilyen esetet ki kell vizsgálni, és ki kell deríteni, ki vagy mi a felelős a történtekért, hogy legközelebb minél kisebb eséllyel történjen hasonló. A kapitány a felelős? Akkor vonják kérdőre és büntessék meg. Sokan beszéltek akkoriban arról, hogy Sully-t meghurcolják, de ez nem volt igaz, ő maga is igazságos és szükséges nyomozásnak tekintette. Persze jó téma ezt meglovagolni, a nép szemében hős, de a gonosz lelketlen kormányzat/cég/akárki őt akarja igaztalanul felelősségre vonni. De ki is volt Sully? Elsősorban egy ember. Egy olyan ember, akit már gyerekkorában is lenyűgözött a repülés, és erre tette fel az életét, egy olyan ember, akinek a háta mögött több, mint 20 ezer repülési óra volt a baleset bekövetkeztekor, és aki nem lett volna képes arra, hogy uralja a helyzetet a háta mögött lévő tapasztalat nélkül. Egy kétgyermekes apuka, akinek a családjára is rányomta a bélyegét a baleset.

Végül tisztázódott a helyzet, felmentették a pilótákat, Sully egy évvel később nyugdíjba vonult, majd elkezdte írni a könyvét, Skiles elsőtisztet pedig kapitánnyá léptették elő. A személyzet tagjait kitüntették, a higgadt stewardessek hathatós segítsége nélkül szinte biztos, hogy tragédia történt volna. Az éppen leköszönő Bush, és az éppen elnökségét kezdő Obama elnök is vendégül látta őket.

Hogy milyen lett a film?
Hiteles és tényszerű, Tom Hanks zseniális alakítást nyújt, sokkal jobbat, mint az Infernoban, de nem okoz csalódást Aaron Eckhart sem. A könyv és a film ugyanazt meséli el, csak a könyv személyesebb hangvételű, és részletesebb, már ami Sully kapitány magánéletét és múltját illeti.

Mindenképpen megérte elolvasni és megnézni, a könyv polcon maradós lett, a film pedig újranézős. Jók voltak!

Köszönöm a könyvet a Cartaphilus Könyvkiadónak!

Ha többet szeretnél megtudni a könyvről, kattints a lenti képre!

*Játssz velünk nyereménykönyvért! Klikkelj!

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr9411921271

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Today05 2016.11.12. 15:13:03

1: maximális tiszteletem a pilótáé, de...
2: aki képes egy 200+ oldalas könyvet, majd 90+ perces filmet csinálni 90-180mp történéseiből, arra nincs más szavam mint hogy pénzsóvár.

Közvetlenül a manőver után az ember még nagyon higgadtan, professzionálisan, és legfőképp szerényen nyilatkozott, és ez az egész dolog a történet kifordítása, és túldramatizálása. Értem én, hogy gazdaságilag jól megfontolt, és tökéletesen működik, de valójában átlátszó lehúzás.

Hegecz1 2016.11.12. 15:13:44

a kerdes csak annyi, hogy miert Tom Hanks-et tettek a konyv cimlapjara?