Stephen King igen termékeny író, és noha szerintem a főbb terméseket már learatta, még mindig nem lett meddő teljesen. Én már a nagyjából kiforrott, 80-as években írt regényeit faltam igen keményen, mármint azokat, amiket kiadtak kis hazánkban. Tudtam, hogy van azért jó pár olyan regénye is, amelyek nem láttak magyar fordítást, de ezt letudtam azzal, hogy biztos nem voltak olyan sikeresek, vagy elég jók ahhoz, hogy megérjenek egy magyar kiadást. Az egyik ilyen korai regénye Az elátkozott út, amely bár kiadásban 1981-es, jóval előbb vetette papírra az író. Egyébként ez a harmadik Richard Bachman néven írt regénye.

Tudtam róla, hogy nem horror, nem fantasy, így nem is annyira vonzott a gondolat, hogy tegyek vele egy próbát. De végül győzött a kíváncsiság, hogy milyen is egy nagyon korai King regény. Miután elolvastam, talán a lélektani dráma illene rá a legjobban. Ha film lenne, leginkább a Michael Douglas-féle Összeomlásra hajazna, főképpen a mondanivaló terén. Ugyanis ez a regény igen komoly társadalomkritika a 70-es évekbeli Amerikáról, az emberekről, a cégek növekvő hatalmáról. Ahogy a főhősünk Barton Gerogre Dawes skizofrén, pszichopata jegyeket mutató figura, úgy maga a cég is pszichopátiás jegyeket mutató jelenség. Noha furán hangzik, hogy egy nem élő valamit pszichopatának bélyegzünk, de ha belegondolunk, ez tökéletesen lefedi az igazságot. Egy cég végiggázol mindenen, ledönt, elsöpör mindent az útjából, nem érez megbánást, mivel ez létezésének alapja. Erre jött rá főhősünk is, aki körül szépen lassan eltűnik a megszokott világa. Szépen lassan bezárnak a megszokott boltok, elköltöznek a szomszédok, és a munkahelye is, a mosoda, ahol amolyan kisfőnökként működik, szintén költözni kényszerül. Mit tenne ilyenkor egy átlagember? Megvonná a vállát, közölné magával, és a családjával, hogy ilyen az élet, széllel szemben nem éri meg… Mert ugyan mi ő a nagy útépítő céghez képest, egy kis porszem, amit ha akarnak, elfújnak. De nem úgy Bart. Ugyanis Bart nem teljesen normális. Skizoid énje nem tette komplett idiótává, nagyon is tisztán látja a dolgokat.

„Egy nagyvállalat hatalma istenével vetekszik. Amikor a dolgok jól mennek, óriási profitot termel, amikor rosszul, csak profitot, amikor meg pokoli rosszul, akkor meg mindent leír az adójából.”

Azonban a reakciói eltérnek egy átlagembertől, ugyanis Bart miután megtudja, mi készül, fegyvereket vásárol, robbanószereket akar szerezni a helyi maffiózótól, és a munkahelye átköltöztetését szabotálja ravasz módon. Persze a családi dráma sem marad el. Feleségével, Maryvel sok addig rejtett gondjuk bújik elő Bart megváltozott viselkedésének hatására. Két gyereküket vesztették el, Bart azt sem tudta feldolgozni, de hogy elveszítse a házat, a megszokott életét, az már sok volt neki.
Bekattant.
King okosan vezeti fel a kisvárosi amerikai életet. Hogyan kuporgatták össze a pénzt az első tévére, a másodállások bevállalása, a közös emlékek, a munkahelyi dolgai, mind-mind beágyazzák Bartot az amerikai álomba, ahonnan most a cég ki akarja rángatni.
És egy tökös amerikai ezt nem hagyhatja.
Az, hogy agyilag nem komplett, külön jól jön olyankor, ha valaki elkezdi egyszemélyes háborúját egy óriáscéggel. Mert itt a szó szoros értelmében vett háború kezdődik el.
King egy szinte mindenki által megélt érzést vetett papírra. Ki ne akarna beolvasni a főnökének, ki ne akarná felrúgni a székeket, felborítani az aszalt egy megalázó megbeszélés alatt? King kegyetlen pontossággal vesézi ki hősén keresztül a céges logikát, hierarchiát, és egy nagyvállalat minden visszásságát, érzéketlenségét. De hasonló pontossággal vázolja fel a kisember lelki vívódásait, egy kisváros kisstílű figuráinak hadakozását, és a családon belüli kibékíthetetlen ellenségeskedéseket. Ez egyébként idővel King legerősebb stílusjegyévé vált, érdekes volt látni az első próbálkozásokat.

„Időről időre elfog az az érzés, hogy szereplő vagyok egy rossz író könyvében, aki már eldöntötte, mi lesz a dolgok kimenetele és miért.”

Természetesen az alkoholizmus, sőt a drogok is bekerülnek a történetbe, ez is sokat foglalkoztatta Kinget a későbbiekben.

Nagy hátránynak ítélem meg, hogy a másik, kevésbé kedvelt stílusa is megmutatkozik ebben a történetben, nevezetesen a terjengős, sokszor a semmiről való mesélés. Ezek természetesen beleilleszkednek a karakter felépítésébe, de néha túl sok a leírás: arra szerintem kevesen kíváncsiak, hogy például a vendéglőben hogyan állnak a flippergépek. Ettől függetlenül jól fel lettek építve a karakterek, de természetesen a főszereplőé lett a legjobban kibontva, a végére szinte teljesen tudunk azonosulni vele, és vele együtt várjuk a tragikus végjátékot.

Az elátkozott út olyan embereknek való, akik szeretik a karakterdrámákat, az erős társadalomkritikát, kedvelték a 70-es évek Amerikáját (Kinghez hűen sok kis adalékot kaphatunk a hétköznapokról), és szeretnék megismerni King kezdeti szárnypróbálgatásainak egy kis szeletét.

Ha tetszett, kövess minket Facebookon is!