Szokatlan összetevők, merész párosítások, főzelék nevű ételünk csodává való átlényegítése:
ez Szatmári Feri két szakácskönyvének egy mondatos összefoglalása.
Pimasz, meghökkentő, egészséges, "sosem gondoltam volna"
ételalapanyag társítások

Szatmári Ferenc - azaz Főzelékes Feri - könyveire még az év elején figyeltem fel, a Tescoban bóklászva: vonzotta a szemeimet a színes borító, a jóvágású fiúka (bocs, Szatmári Ferenc), és a cím, amely főzelékevésre/főzésre csábított. Legott bele is lapoztam, és eldöntetett, hogy egyszer csak jól meg fogom venni ezt a két könyvet (hja, ha nekem mindig annyi pénzem lenne, amennyi könyvet azonnali hatállyal birtokba szeretnék venni...).
Nagy online könyvrendelő oldalakról szoktam könyveket rendelni, amelyeknél minden héten vannak leárazások, akciók, egy hétig, pár napig a kijelölt kiadók köteteire. A kínálatot minden időszakban gondosan átbogarászom, mert mit lehet tudni, mikor mi jön velem szembe, amire rácsaphatok. Így esett a nagy eset, hogy Szatmári Ferenc mind a két könyve akciósan hozzám beesett.

Izgatottan vártam haza a rendelésemet, téptem a csomagolást, és már lapoztam is bele.
Igen.
Első látásra teljesen szokatlan összetevők borultak össze a receptekben, mint teszem azt, avokádó és krumpli, kukorica és lazac, karalábé és lime, mascarpone és spenót (?!). Hüledeztem ám rendesen, ugyebár, hol van már a tavalyi hó, amikor a szupermarketben belelapoztam a könyvbe, és eldöntöttem, hogy kell. Illetve: KELL. Ettől függetlenül lázba hozott a sok ismeretlen párosítás. Ne légy vaskalapos, intettem magamat, csak merülj bele a receptekbe, és próbáld ki őket! Egészségeseknek néznek ki, sűrítésre el lehet felejteni a rántást, habarást: mi bajom lehet tőlük?
Az egyik nagyon ígéretesen hangzott, a répás céklaröszti. Na, mondom, cékla termett a kertben, répa is, római kömény nincs itthon (mi az, amúgy?), van rendes kömény, reszelt tormát nem ír ugyan, de cékla torma nélkül nekem nem ér semmit, gyaluljuk, aprózzuk, locsoljuk, kész van, kóstoljuk: azannya', ez finom!

Ezután rettenetes merészet gondoltam: én bizony szépen, lassan, komótosan, végig főzöm a recepteket, lehetőség szerint hűen követve a leírásokat. Lehetőség szerint főleg azért, mert lényegesen kevesebbet teszek oda, mint amennyit Feri javasol: ha nem ízlik, akkor ne kelljen bödönnyit undorral eszegetni, másrészt pedig némely egzotikus összetevő fatornyos kis falumban.. hát.. egyszerűen nem létezik, azokat jó előre be kell szereznem alkalmas helyekről. És ha netán nem kapok ebből-abból, akkor sem lesz nemzeti gyász elrendelve, majd helyettesítem valamivel.
Már, ha tudom.

Mindjárt jött is az első recept: avokádós-joghurtos krumplifőzelék, amit jó fél órája kebeleztem be.
A problémám az avokádóval indult. Mer' aszongya' a recept, hogy hogy félérett legyen.
Ja.
Félérett.
Mikor félérett egy avokádó? - morfondíroztam Aszódon, a zöldséges pult előtt. Mondjuk, amelyik puha, vagy puháska, az félérett, érett, vagy simán csak romlott? Mindegy, döntöttem, és egy puhább, méregzöld avokádó landolt a kosár alján, véresen megfenyegetve, hogy nekem jó legyél, ám, mert... aztán itthon újabb próbatétel elé állított ez az ismeretlen gyümölcs: hogy kell ezzel elbánni? Úgy döntöttem, a krumlipucoló pont jó lesz lehámozni a héját.
Utána meg azon matekoztam, hogyan szeleteljem. Mondjuk vágjam félbe hosszában? Aha, magja van. Nem baj. Kivadásztam a magot belőle, szeltem kisebb darabokra. Milyen íze van ennek, kóstoltam meg.

Ööö.. olyan semmilyen, forgattam a számban, és vártam, hogy valami ízt is érezzek. Egyszer csak orvul belopódzott egy zöldes íz az érzékelésembe, nem jó, nem rossz, nem különösebben izgalmas, olyan vagyok, de igazán mással párosítva leszek az igazi. Tamáskodva meredtem a felkockázott avokádóra: te, ha elcseszed nekem a főzelékemet, én nagyon kiborítalak a francba!

Oké, hagyma apróra van vágva, olívaolaj és vaj keverékén megpirítva, rá a krumpli, babérlevél, alaplé... na az le van fagyasztva, jó lesz a víz, kap kis ételízesítőt, hadd szóljon.
Hogy mi van?
Hogy petrezselyem zöldje kell?
Hogyne.
A veteményesben van ugyan, de olyan sötét van, mint állat, esik az eső is, ki fog a házból letutajozni érte?
Senki.
Viszont van kéznél zellerzöld, jó lesz az.
Jó is lett.
Joghurt, étkezési keményítő, citrom.
Citrom.
Ha valaki azt mondja nekem, hogy a krumplifőzelékbe én valaha citromlevet csavarok - ez még csak hagyján! -, de hogy citromhéjat is reszelek bele, simán lehülyézem.
Hát most reszeltem bele citromhéjat.
Kóstolom: nem rossz.
Hm... mi is hiányzik még nekem ehhez az ízhez?
Mondjuk, több só?
Igen, határozottan karakteresebb.
Egy csipet cukor?
Tadamm!
Kész!

Nem, ez a kép nem saját fotóm, hanem Szatmári Ferenc blogjáról leemelt kép az avokádós-joghurtos
krumplifőzelékről. Az enyém.. nos... nem lett ilyen dizájnos, meg aztán ideje sem volt valami
csinos kis készségbe öntődni: egyszerűen befaltam a kis lábosból,
mielőtt a ház ura újra kért volna belőle.

Mutattam Janinak: idesüss, mit főztem! Krumplifőzelék, citromhéjjal!
A drága lélek undorral felhúzta a szemöldökét: aha, krumplifőzelék citromhéjjal.
- Megkóstolod? - kérdeztem.
- Meg. - mondta óvatosan.
(Egy hős, nem?)
Vigyázva kiemelt egy kis kanálnyit az összeturmixolt részből.
- Te, ez finom! - hüledezett, és ismételten vett, de már egy nagyobb kanálnyit.
- Na, tegyél csak még nekem is belőle egy tányérba! - rendelkezett.
Elszontyolodva néztem a lábaskára.. összesen két közepes krumpliból csináltam a cuccot, gondolva, hogy nekem sok is lesz vacsorára. De kettőnknek?!
És ette, miközben tájékoztatott, hogy legközelebb fasírttal nagyon is el tudja képzelni havi egyszer, kétszer a családi étlapon.
Igen.
És nem, a fényképezést nem érte meg az elkészített étel.
Legközelebb többet kell belőle készítenem, már tisztán látom.

Szeretnél többet megtudni a könyvekről? Most akciós (nem azért mondom).
Kattints a képre!