Harcban élünk, harcban halunk

2016. november 22. 00:04 - Arthur Arthurus

Könyvajánló - Harlan Coben: Nem versz át

Megölték a férjed. Valaki a Central Parkban hidegvérrel lelőtte. Pár nappal később a bébimonitorod, amit a barátnődtől kaptál, rögzíti, amint a férjed a kétéves kislányoddal játszik. Aztán kiderül, hogy ugyanazzal a fegyverrel ölték meg, mint a nővéredet. Már ha tényleg halott.

"Csupán kétféle eseményen kell sorban fogadni mások hozzánk intézett szavait: esküvőn és temetésen."

Rögtön az elején Maya Stern ebben a helyzetben találja magát. Persze az ő múltja is tartogat sötét titkokat: katona volt, aki Közel-Keleten szolgált mint helikopter-pilóta. De leszerelt. Nem önszántából, zsarolás miatt. Corey, a leleplező megkaparintotta a videót és hangfelvételt arról a bevetésről, amely során civilek haltak meg, köztük egy kisgyerek. A videó nagy visszhangot váltott ki, de a hangfelvétel sosem került nyilvánosság elé. Vajon miért? 
Időközben Maya megismerkedett Joe Burkettel, a gazdag család fiával. Nem tervezett komoly kapcsolatot, sosem tervezett azt, a háború, a poszttraumás stressz és a saját személyisége sosem illett ebbe a világba. Sosem illett a boldog, igazi amerikai álomképbe, ahol családi napokat tartanak, ahol a gyerekek együtt játszanak és sportolnak. Ő katona volt, a háború poklát átélő katona, aki csak a határvonalról figyelt és őrködött mindig. De Joe-val másképp alakultak a dolgok, Maya terhes lett, majd hozzáment a férfihez, és megszületett Lily, a kislányuk. De a leszerelt katonát szinte kísérti a halál: történetünk kezdetén a férje hal meg, fél évvel korábban megkínozzák és megölik a nővérét. Kiderül, hogy ugyanazzal a fegyverrel ölték meg mindkettejüket, tehát van összefüggés a haláluk között. De mi köze ehhez az egészhez a csaló gyógyszeripari vállalkozást vezető Burkett családnak? Mi köze hozzá Andrew Burkettnek, Joe fivérének 17 évvel korábbi halálának?

"Mert az emberek nem képesek önmagukat rendszabályozni, amint hatalomról és pénzről van szó. Ilyen az emberi természet. Eltorzítjuk az igazságot, hogy az megfeleljen a saját érdekeinknek."

Ne aggódjatok, a könyv végére kiderül minden!

Nagyjából 10 éve vettem először a kezembe Cobent. A mai napig az egyik kedvencem az a regénye - Az ördög játszótere -, és ha valaki kérdezi, akkor a krimi műfajában őt jelölöm meg kedvenc szerzőmként. Nem olvastam még minden könyvét, de csalódást még nem okozott. Ezért is örültem nagyon, amikor a Jaffa Kiadó havi kiajánlójában megláttam ezt a könyvet - máris lecsaptam rá! Köszönöm a lehetőséget!

Kicsit utánaolvastam a véleményeknek, és nem értek velük maradéktalanul egyet. Szerintem ez egy jó könyv - nekem jobban tetszik, mint pl. Myron Bolitar sorozata, bár ez azért is lehet, mert valamiért nekem Myron nem valami szimpatikus. Nálam simán a jobb Cobenek közé tartozik ez a regény, és egy szerintem fontos témát is érint: a poszttraumás stressz szindrómát. Tényleg nehéz elképzelni, hogy egy éles bevetésen, háborúban harcoló katona mit él át. Hogyan tud utána visszailleszkedni a társadalomba, tud-e egyáltalán?

Továbbá a regény olvasása közben hátralapoztam, és elolvastam a köszönetnyilvánítást. Nem tudom, miért, valahogy mondat közben egyszer csak késztetést éreztem rá. Felsorolt egy rakás nevet, ami ismerősnek tűnt: nahát, ez a nyomozó! Jé, így hívják Joe volt iskolatársát! Ó, hát ő meg Maya legjobb barátnője! Mi ez? Aztán végigolvastam. Egy olyan nagyon szimpatikus kezdeményezést találtam, ami számomra teljesen új volt - de bevallom, a köszönetnyilvánításokat a legritkább esetben olvasom el, szóval simán lehet, hogy ez csak nekem volt új. Harlan Coben egy rendkívül sikeres szerző, sokan szeretik-olvassák-várják a regényeit. Indított - nem tudom, mikor, nem néztem utána - egy olyan kezdeményezést, hogy amennyiben az általa kiválasztott alapítványokat, szervezeteket, kórházakat, stb. támogatjuk egy nagyobb összeggel, a nevünk belekerül valamelyik regényébe. Gondolom, a támogatás mértékétől is függ, hogy mennyire fontos vagy épp mellékszereplő lesz az illetőről elnevezett karakter. Mekkora ötlet! És nagyon szimpatikus húzás.

Egyébként Cobent én nem is nevezném krimiírónak. Nem az a klasszikus. Csavaros, ötletes, okosan felépített történeteket mesél el, amiben igen, meghal, eltűnik valaki. Mitől lesz krimi egy krimi? Fogalmam sincs. Ahogy arról sem, mitől lesz szépirodalom a szépirodalom. Egyszerűen csak olvasok. És ez egy jó könyv volt.

Ha érdekel a könyv, kattints a borítóra!

Ha tetszett, kövess minket Facebookon is!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr3311938755

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.