"A percek hoznak valamit
s el is viszik.
Az ember lesoványodik,
vagy elhízik.
Ajándékot vár, nagyszerűt,
hisz és bízik.
Közben borsót, lencsét kirág
a sok zsizsik."
Van-e, aki nem emlékszik az izzik a galagonya, izzik a galagonya vers örökbecsű soraira? Bizony, az a pajkosan huncut, életörömtől duzzadó költő, Weöres Sándor írta, akinek egyéb alkotásaiba belepirul az ember lánya, ha felkészületlenül olvassa. Persze, tudott finoman, decensen is témákhoz nyúlni, mint ahogy a jelen kötet is igazolja, a Köszöntelek, karácsony című, verseiből való válogatás.
Weöres Sándor nemcsak magyarul tudott verselni. A műben jó pár angol és francia fordítás is remekel a tollából, és nem is akárhogy.
A kötet részekre oszlik, az első címe: Elmegy az ősz és itten a tél.
Érzed az ízét az ittennek? Számomra megjelenik egy konyha, telve sütőtök szaggal, aranyló méz csorgásával, amíg kinn a tél hava és fagya söpör élet és halál felett. Figyeld csak!
"Barna a tájék, sárga a fa -
Nyikkan a csendben a tél fogata..." (Tájkép)
"Nem volt ő rossz. Gondolt ilyet:
átölelem az erdőket,
átölelem a mezőket,
a testembe szívom őket,
kinnrekesztem a halált.
A szívét is szétosztotta -
aztán, hogy élt, elfeledte,
széjjelmállott. - Sose tudta,
hogy a vén halált szolgálta:
sírig hű szolgája volt." (A fagy)
Aztán kigyúlnak a fények. elmúlik a leghosszabb éjszaka, mindenki ünnepel, örül, vígad, számot vet és... ríva fakad, vagy örvendezik, netán, csak csendben mereng.
"Az elveszettekért, a megnyomorítottakért,
A zsákmányul esettekért, az elveszettekért,
A tehetetlenségekért, a kényszerítettekért,
A kőbevertekért, a megengeszteltekért
Az elveszettek miatt, a megtaláltak miatt
Békesség legyen." (Az elveszettekért)
Aztán emlékezik.
Vissza, és rá.
Akik voltak és emlékké nemesedtek.
"...rohan az élet... ősz a nyár után.
Csak mentünk ott, a tarlottlombú erdőn
A tölgyek zörgő, száraz avarán,
A nyárt, a nyárt sirattuk mind a ketten,
Mi ketten egyek: én meg az apám." (Át az erdőn)
A költő, Weöres Sándor
Dalol a szív, olvasható a következő fejezet elején. Békéről, szeretetről, együvé tartozásról szólnak a sorok.
1
"Mit adhatok? majdnem semmit: tanácsot.
Ezernyi sors közül nem léphetek
sorsodba, míg rád örvény torka tátog,
hogy magad ellen is megvédjelek.
2
Mit vágyad kér: lopd és rabold magadnak;
mit lényed kér: bőven terítve van.
Csupán a káprázatok szomjuhoznak,
a valóság nem eped szomjasan.
3
Bármennyi gonoszságod, balgaságod
nem is súrolja tiszta mélyedet,
Ha szövevényed és kérged lehámlott,
kiáll, mint pőre szirt, a szeretet." (Bucsuzó)
Utolsóként istennel perlekedve tesz hitet az élet, a halál és ami közötte van, utána lesz reményekről.
"Mit málló kőre nem bízol:
mintázd meg levegőből.
Van néha olyan pillanat,
mely kilóg az időből,
mit kő nem óv, megőrzi ő,
bezárva kincses öklét,
jövője nincs és múltja sincs,
ő maga az öröklét.
Mint fürdőző combját, ha hal
súrolta s tovalibbent -
így néha megérezheted
önnön-magadban Istent:
fél-emlék a jelenben is
és később, mint az álom.
S az öröklétet ízleled
még innen a halálon." (Örök pillanat)
A könyvet a Lazi Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, amelyet itt is köszönünk!
Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre!
