Első ránézésre, amikor a laikus érdeklődő épp csak ismerkedni kezd az Univerzum törvényeivel, az ismeretekkel, amiket már tudunk, az elméletekkel, amelyek még igazolásra vagy cáfolatra várnak, úgy tűnhet, mintha a legprecízebben megalkotott gép apró alkatrészeit és kölcsönhatásait látnánk. Pedig vannak az űrben is furcsaságok, melyek egy részére még nem született válasz. Nézzünk meg néhány ilyen furcsaságot, amely a Naprendszerünkben található!

A Kuiper-öv rejtélye

A Neptunuszon túl kisebb és nagyobb bolygók és egyéb objektumok valóságos garmadájára bukkanunk. A Kuiper-öv nagyjából 50 csillagászati egységre található központi csillagunktól (a csillagászati egység a Nap-Föld átlagos távolsága), de az öv végén egy éles határ húzódik. Több ezer égitest található a határ előtt, utána pedig az üres, kozmikus tér. Lehet, hogy csak nem találjuk ezeket? Vagy létezik egy eddig rejtett bolygó a Naprendszer szélén, amely a gravitációs erejével megtisztította a területet? Egyelőre nincs megoldás a kérdésre. 
Nem tudjuk, hogy valóban létezik-e az X bolygó, de már számos elméletre és anomáliára adna megfelelő választ, ha igen. Ennek a bolygónak a tömege nagyjából a Föld és Mars között lenne, létét pedig azután vetették fel a kutatók, hogy felfedezték a Plútót és egyik holdját, a Charont. Sejtették, hogy lennie kell ott egy nagyobb bolygónak, mivel a Neptunusz pályája arra utal, hogy egy erősebb gravitációs erő hat rá arról az oldalról. Ám a Plútó apró méretével nem magyarázza ezt a kilengést, viszont a rejtélyes X bolygó léte magyarázná. Persze a módosult pályára magyarázat lehet a Kuiper-öv több kisebb-nagyobb objektuma. Mindenesetre ha létezne a X bolygó, a Voyager 1 és 2 már hírt adott volna róla, ha másképp nem, a gravitáció miatt a pályájuk módosulásával. Ez nem történt meg.

A felborult bolygó

A Nap körül keringő bolygók többségében olyan forgó mozgást végeznek, mint ahogy a búgócsiga forog: hosszanti tengelyük mentén forognak és közben keringenek. Az Uránusz ezzel szemben oldalra fordult, a forgási tengelye 98°-os szögben áll. Hogy miért, az még nyitott kérdés, egy elmélet szerint a Naprendszer keletkezésének idejében összeütközött egy objektummal, ami oldalra döntötte, de jó magyarázat erre az igen nagy méretű Jupiter és Szaturnusz gravitációs ereje is, amely hatással lehetett a kisebb Uránusz forgási tengelyére, és nem lehet kizárni a bolygó sűrű atmoszféráját sem. Egy biztos, egyelőre nem tudjuk, mi történhetett. 
Az Uránusz egyébként nagyjából 84 év alatt tesz meg egy kört a Nap körül, és a szokatlan dőlésszög miatt a bolygó pólusait sokkal több napsugárzás éri, mint az egyenlítője vidékét. Logikus lenne tehát, hogy a pólusokon melegebb van, mint az egyenlítőnél. A bolygó erre a szabályra is rácáfol: a tengely dőlésszöge miatt hatalmas viharok és szokatlan időjárási anomáliák jellemzőek az Uránuszra, és a kavargó légkör hatására a bolygó bizonyos részei még a színüket is szokták változtatni. A légkör hőmérséklete -220°C is lehet, és elképzelhetetlen, 800-1000 km/órás szélviharok tombolnak. Csak emlékeztetőül: a Földön a 118 km/órás szélsebesség már orkánnak számít, és épületeket sodor magával.

A fejre állt bolygó

Nem az Uránusz az egyetlen bolygó, amely renitens viselkedésével feltűnést kelt a Naprendszerben. A Vénusz is ilyen, csak míg az Uránusz szimplán felborult, a Vénusz egyenesen fejre állt! A bolygó tengelyének dőlésszöge több, mint 177°, vagyis majdnem egy fél fordulat. A forgása ugyanúgy nyugatról kelet felé történik, viszont mivel délen található az északi pólusa, és északon a déli, pont ellentétes irányban forog a tengelye körül. Emellett egy rendkívül lassú bolygó, a saját tengelye körül 243 földi nap alatt fordul körbe, viszont a Nap körüli útját 224 nap alatt teszi meg, tehát a Vénuszon rövidebb egy év, mint egy nap. 
A bolygó ráadásul olyan pozícióban van a Naphoz képest, hogy nincsenek rajta évszakok, folyamatosan több, mint 440°C van a Vénuszon. Az okokat azonban itt sem ismerjük, elképzelhető egy becsapódás, ütközés, akárcsak az Uránusz esetében, de a Nap közelsége és a szélsőségesen sűrű légkör is magyarázattal szolgálhat a Vénusz furcsa viselkedésére. 

A skizofrén bolygó

Úgy tűnik, hogy Naprendszerünk egyre inkább a szokatlan dolgok hazájává válik. Nem cáfol rá erre a vörös bolygó sem, amelynek két féltekéje némi képzavarral élve: ég és föld. Felszínét a 70-es években fedezte fel a Viking űrszonda, a felvételek alapján kiderül, hogy a bolygó északi féltekét lapos síkságok jellemzik, míg déli féltekére a hatalmas hegyláncok és kráterek sokasága a jellemző. Itt található egyébként a Naprendszer valószínűleg legmagasabb hegye is, az Olympus Mons, amely több, mint 21 ezer méteres magasságba nyúlik. Itt is születtek elméletek, amelyek egy lehetséges becsapódás nyomait keresték, vagy a bolygó egyedi belső folyamataira kenték a dolgot, ám ebben az esetben 2008-ban a kutatók úgy néz ki, megtalálták a választ. A NASA és a Massachusettsi Műszaki Intézet kutatói elemezték a Mars felszínét a topográfiája és a gravitációs adatok alapján, amelyeket a szondák gyűjtöttek össze. Az elemzésből kiderült, hogy a Mars északi féltekéjének több, mint 40%-át a Borealis Basin nevű fennsík alkotja, amelynek ellipszis alakja van. Minden bizonnyal egy hatalmas ütközés eredményeként jött létre, amely a Naprendszer egy korai szakaszában következett be. Itt található a Naprendszer leglaposabb területe is, a kutatók szerint egykor hatalmas óceán borította ezt a fennsíkot. Emellett a déli félteke egyenetlen, kráteres-hegyvidékes területe átlagosan 6-8 km-rel magasabb, mint az északi félteke, és teljesen mások a tulajdonságai is, amit szintén az ütközés okozott: ezt a területet elborította a törmelék. Az égitest, amivel ütközött a Mars, becslések szerint nagyjából akkora lehetett, mint a Plútó.

Úgy tűnik, a Mars rejtélye megoldódott már, de még sok kérdés áll megválaszolatlanul a világűrrel kapcsolatban.

Ha tetszett, kövess minket Facebookon is!