Szálasi Ferenc: egy halálos fantaszta

2017. február 09. 07:40 - Carbonari

Könyvajánló - Szálasi Ferenc naplói (1942-1946)

 szalasi1.jpg

"Emelt fővel megyek utolsó utamra, és tiszta lelkiismerettel állok az Úristen ítélőszéke elé. A Hungarizmus pedig győzni fog, és a magyar Nemzetem az én nevemmel fogja megszentelni új életét, fogja felépíteni a Hungarista Magyar Birodalmat."

Hát.. tévedett. Itt is. Tudatos mártíromsága eltűnt az idő mélyén.

Ki volt Szálasi Ferenc?
Hallom a válaszaitokat.
Igen, az volt.
Igen, az is volt.
Sőt, még más is volt.

Direkt nem akarok sztereotípiákat hangsúlyozni róla.
Nem: felmenteni sem akarom.
Inkább csak hangosan gondolkodni.

Szálasi Ferenc sikerorientált fantaszta volt, aki hitt abban, amit csinált. Rendületlenül hitt abban, hogy a németek és a szövetségeseik győzni fognak, mert az igazság az ő oldalukon áll. Ugyanilyen hittel hitte azt is, hogy a hungarizmus győzni fog, vele vagy nélküle, érette vagy általa, de győzni fog.

"Nem az a fontos, hogy valaki szellemileg felkészült-e vagy nem, tárgyi ismeretekben gazdagabb vagy szegényebb, lelki élményekben mélyebb vagy sekélyebb, hanem elsősorban az, hogy van-e hite abban az igazságban, melyet hirdet; mert ha van, tud hitet fakasztani, még akkor is, ha buta,; vagy ostoba tanultság, felkészültség, tudás szempontjából; mert ha hite van, mindig hite szerint, tehát jól cselekszik, és hitből valós cselekvésre tudja serkenteni mindazokat, akik az ő nagy hitén keresztül kapták meg saját hitüket."

szalasi.jpgIgaz, hogy a tényeket hajlamos volt saját tanai alapján magyarázni, és itt sokat tévedett.
Viszont hitted volna-e, hogy Szálasi Ferenc zsidópolitikája a zsidók megmaradási szempontjából lényegesen jobb volt, mint Sztójay Döméé? Sztójay alatt mentek a vagonok a haláltáborok felé, és az az 50 ezer zsidó és nem zsidó áldozat, akiket számon tartanak és Szálasi számlájára írnak, töredéke volt annak a számnak, amelyet előtte vagonokban szállítottak ki az országból, és sosem tértek haza.

"Nem akarta látni a valóságot, de nem volt ostoba ... megszállott, fantaszta, szűklátókörű, pontosabban együgyű ember volt."

Karsai László, történész


Nem, ezért nem kell szentté avatni, hogy "csak" 10 ezer zsidó honfitársunkat lőttek le az ő idejében itt-ott, vagy a Dunába. De el kell gondolkodni azon, hogy vajon miért nem nyilatkozott úgy a nemzetközi védútlevelekről, hogy semmisek - lehetővé téve ezáltal több 10 ezer embernek a megmenekülését. Mint ahogy azon is, hogy miért "vonakodva" deportált, ellentétben Sztójay Döme kormányával, akik lelkesen küldték a transzportokat.
És azt tudtad-e, hogy Szálasi meg szerette volna védeni Budapestet az ostromtól, és nyílt várossá nyilvánítását javasolta Hitlernek? Aki ezt természetesen nem fogadta el. Pedig ilyen nyílt város volt Róma, Párizs, vagy Athén és Brüsszel is a második világháborúban. Nem is szenvedtek annyi kárt, mint Budapest.szalasi3.jpg

A nyílt város olyan települést jelent, amelynek polgári vagy katonai hatóságai úgy döntenek, hogy a közeledő ellenséges erőkkel szemben nem védekeznek, azoknak szabad bevonulást biztosítanak. Ezért a lépésért elvárják a támadóktól, hogy megkíméljék a lakosságot és az épített környezetet.

A nemzetközi jog szerint ilyen várost nem lehet bombázni, tüzérséggel lőni. A támadók nem feltétlenül fogadják el a védők elvárásait. A települést védő csapatok politikai taktikaként is használhatják a város nyílttá nyilvánítását. Megtörténhet az is, hogy korábban védekező, de már az összeomlás szélén álló erők élnek ezzel a lehetőséggel, vagy a védők képesek lennének megvédeni a várost, de nem akarják, hogy az megsemmisüljön a harcokban.

Forrás: Wikipédia

Szálasi élete végén egyre többször hasonlította magát Jézus Krisztushoz, egyfajta magyar messiásnak tekintette magát, abszolút küldetéstudattal. Megítélése szerint egy adott időszakban az egypártrendszer népvezetési szükség, amely meg fog szűnni, ha célját elérte - nevezetesen a népbe belenevelődött az egységes világkép. Ekkor, és csakis ekkor jön el a Kánaán. Minden hatalomnak joga és kötelessége ez a feladat. (362. old.)

"Hungarizmusunknak lebírhatatlanul igaza van mind eszmei, mind gyakorlati rendszerében. Ezért is félnek annyira tőle."

A napló gyakran ismételi önmagát, sokszor zavaros és nehezen érthető a szöveg, vagy az akarat, amely papírra vetette őket. Nem szeretnék senkit sem eltántorítani a kötet olvasásától, csak erre kell felkészülnie annak, aki kézbe veszi a könyvet.

A mű elején Karsai László történész nyújt sorvezetőt a napló elolvasásához és értelmezéséhez, mint ahogy az ő közreműködésével lett kiadva a napló jelenlegi formájában. A műben több olyan fotó is helyet kapott, amelyek eddig még nem, vagy csak ritkán voltak publikálva.

Összegezve: Szálasi meggyőződéses antiszemita és tömeggyilkos volt. A most közreadott naplók bejegyzései képesek árnyalni a képet, néhol érteni és megérteni lehet, mikor, mit, miért csinált, de ettől még az alapfeltevés áll.
Nem kell felmenteni.
Csak megérteni a mozgatórugókat.
És figyelni.
Nagyon figyelni mindenkor, hogy mi történik a közéletben.
Aztán cselekedni.
Ennyi.

A kötetet a Magvető Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, amelyet itt is köszönünk.

Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre!

szalasi4.jpg

Tetszik, amit olvastál?

Akkor kövess minket a Facebookon is!

Érdekel napjaink történelme is? Kattints, itt egy cikk a témában!

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr212184888

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.