... és vér folyt a Dunán...

2017. február 16. 07:45 - Arthur Arthurus

Könyvajánló - Ozsváth Zsuzsanna: ... és vér folyt a Dunán...

Az elmondhatatlan, ahogy egy gyerek látja. Vagy ahogy egy felnőtt asszony leírja a gyerekkori emlékeit? Szinte lényegtelen a különbség, de mégsem az. Hiszen a gyerek szemén át megjelenik mindaz a tapasztalat, tudás és végkövetkeztetés, amit akkor az a gyerek nem érzett, nem látott át. 

Ozsváth Zsuzsanna (születési nevén Abonyi) egy békéscsabai patikuscsalád gyermeke, a 40-es évek Magyarországát, a korlátozó zsidótörvényeket és a már elfoglalt Lengyelország területéről érkező menekültek tapasztalatait és emlékeit kislányként élte meg. Persze elveszítik a megélhetésüket, a problémákat időben felismerve Budapestre mennek. A családja, szülei és testvérei szerencsések: megélik a holnapot. De körülöttük az ismerősök, egykori barátok, rokonok, szomszédok sorra tűnnek el, halnak meg. Táborban, munkaszolgálaton, vagy néhány kegyetlen incidens során. Pedig Abonyiéknak is kijutott a jóból: a gyerekek gettóba kerülnek, ahonnan végül hamis papírok segítségével sikerül megszökniük. Akkoriban a papír életet menthetett. Lányként, nőként mindenképp. Fiúként vagy férfiként kevésbé, ugyanis előszeretettel ellenőrizték, hogy zsidók-e vagy sem. Zsuzsanna testvérének szerencséje volt: az őröknek épp nem volt kedvük ellenőrizni. A család egy védett házban talált menedéket, és aztán a kislány szemtanúja lesz annak, ahogy a nyilasok emberek tucatjait lövik a Dunába.

"Ezúttal nem a házat lövik, hanem valami mást, gondoltam. Valóban, a lövések közvetlenül az utcáról jöttek. Vagy talán a folyótól? Négykézláb odamásztam a törött ablakhoz, és megpróbáltam kinézni a széthasogatott redőnyök között. És mit láttam? Istenem! A képet nem felejtem el, amíg csak élek: egy csoport gyerek, férfi és nő állt a Duna partján, mellükön tenyér nagyságú sárga csillaggal. Kötelekkel voltak összekötve. Négy vagy öt nyilas szegezte rájuk a fegyverét, és belelőtte őket a folyóba, amely a vértől vörösen hullámzott. Senki nem sikoltott, senki nem sírt. Semmit nem lehetett hallani, csak a lövéseket és a testek csobbanását…"

A könyv rendkívül megrázó, főleg a látásmódja teszi azzá. Látni, ahogyan a gyermekeit féltő békéscsabai család aggódva hallgatja a híreket az első zsidótörvények bevezetéséről. Ahogyan egyre több részletet tudnak meg a külföldön már folyó vérengzésekről. Látni a reményt, amit az apa és a család a magyar kormányba vet. És aztán látni, ahogy ez szertefoszlik... van az a helyzet, amikor az embernek már semmi egyéb értéke nincs, csak az ő és a szerettei élete. Ez is egy olyan helyzet volt. Zsuzsanna később külföldre költözött, ma a Texasi Egyetemen tanít történelmet és irodalmat, sok magyar költő verseit fordította angolra. Mindaz, amit ő kislányként átélt, egy szörnyű múlt része. Egy olyan múlté, amit nem kéne megismételni.

Ez az, aminek nem lenne szabad megismétlődnie. És ez az, ami minden bizonnyal meg fog ismétlődni, máshol, máskor, más szereplőkkel. Hacsak nem leszünk képesek túllépni olyan apróságokon, minthogy ki milyen nemzetiségű, ki milyen vallású, ki milyen bőrszínű. Oda és vissza is.

A könyv a Corvina Kiadó jóvoltából került hozzánk, köszönjük!

Kattints a borítóra, ha érdekel:

Kövess minket Facebookon!

Nézd meg ezt a posztot is!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr6912256366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.