Vitkolczi Ildikó: baglyos táska olvasta mesekönyv

2017. február 27. 07:35 - Lizzy1

Interjú Vitkoczi Ildikó írónővel

1511121_820955621305188_4337846158078309734_n.jpg

Kíváncsi vagy arra, ki Vitkolczi Ildikó?
Az, aki a képen látható könyvet írta.
Meg az is, aki a képen a könyv előtt "olvasó" táskát gyártotta.
Igen, és az is, aki remekül illusztrálja saját maga a könyveit.
Kreativitás kézben és fejben.

Aki kiválóan tolmácsol, panziót vezet.
Mindegy, csak írhasson is közben.
Akinek írói krédója, hogy... "minden megjelent, és még megjelenésre,
vagy éppen megírásra váró történetem vagyok."
És tényleg.

Még 2014-ben történt, hogy az akkor 4 éves fiam kitalálta, hogy szeretne személyesen találkozni Geronimo Stiltonnal. Erre a Millenárison, a Könyvfesztiválon kapott lehetőséget. Ha már ott jártunk, természetesen körül is néztünk. Persze a gyerek irányított, így az összes gyerekeknek szóló standot bejártuk, mindent megnéztünk, és délután 2-kor, kisebb közelharc árán jutottunk el az egyetlen standhoz, ahova én akartam menni. Egy könyvcserélő oldal kapcsán alakult csoportban hallottam először Vitkolczi Ildikóról, és mivel kedvenceim a sárkányok, a Walter, a falra festett sárkányt szerettem volna megvenni, és egyből dedikáltatni az írónővel. Ez akkor nem sikerült, a könyv épp nem volt kint a Könyvfesztiválon. Ellenben megismerhettem a szerzőt és a Palkó, Zsófi sorozatát.
16923735_10208734323177023_935053842_n.jpg

A kiadó képviseletében kint lévő hölggyel próbáltam pár szót beszélgetni erről, de a fiamat érthető módon nem kötötték le a felnőtteknek szóló könyvek. Ezen a ponton lépett közbe Ildikó, és megkérdezte, hogy olvashat-e addig egy mesét neki, amíg mi beszélgetünk. A gyerek szeme felcsillant, és egy pillanat múlva már ketten ültek az asztalnál, és a fiam csendben hallgatta a Palkó, Zsófi és a náthajaj kötet egyik történetét. Majd kérte a következőt, és közben szép lassan elpilledt. Ha hagyjuk, biztosan ott aludt volna az asztalra borulva, annyira elfáradt a sok élménytől.

16901437_10208728969203177_1868277501_n.jpg

Végül a sorozat 3 kötetével tértünk haza, amik otthon a lányomat is elvarázsolták. Azóta is rendszeresen előkerülnek. Sőt, a családban lévő gyerekeket és barátokat is megfertőzték vele.
Most már Palkóék mellett Walter és az Év könyve díjas Chorum Sieram is a polcon figyel.

16839319_10208729014844318_542246493_n.jpg covers_306741.jpg16933761_10208728983243528_174135713_n.jpg

- Kicsoda Vitkolczi Ildikó író?

16839461_10208728884441058_1886426374_n_1.jpg

Ha úgy érted, íróként ki vagyok, akkor azt mondanám, minden megjelent, és még megjelenésre, vagy éppen megírásra váró történetem vagyok. Nem úgy, hogy önmagamat írnám bele a történeteimbe, de az érzéseim, a gondolataim, sőt, néha a vágyaim is megjelennek a könyveimben. Én már kisgyerekként is találtam ki történeteket, kb. 5-6 évesen. Az egyik vágyam az volt gyerekkoromban, hogy át tudjak menni egy hétköznapi falon egy másik világba. Ha megnézed, ez éppúgy megjelenik a Walter, a falra festett sárkányban, ahol a főhős kislány lép át a falon Walter világába, mint a Chorum Sieramban, ahol meg a mágusok járnak a falakon keresztül. És sokszor álmodtam azt, hogy tudok repülni, még főiskolás koromban is, ez is régi vágyam, erre a Chorum Sieram főszereplője egy olyan lány, aki rájön, hogy tud repülni. De ezek nem tudatos dolgok, sosem úgy ülök le írni, hogy eldöntöm, ha én magam nem tudok repülni, akkor majd írok egy lányról, aki tud.

Fotó: Bleyer András

- Mikor kezdtél írni?

Hogy hány évesen kezdtem el történeteket kitalálni, azt nem tudom, mert nem emlékszem rá. Arra viszont igen, hogy ez első leírt mesém harmadikos általános iskolás koromból származik. Ez egy Télapós mese volt, amit az osztálytársaimmal elő is adtunk az elsősöknek. Ahhoz ragaszkodtam, hogy én játsszam a Télapót, és ez volt eddigi életem során az egyetlen olyan szereplésem, amit valóban élveztem. A következő történet, amire konkrétan emlékszem, hogy leírtam, tizennégy éves koromból származik, azt illusztráltam is, és elküldtem egy országos pályázatra, ahol bejutottam vele a legjobb 100 közé. Akkor nagyon elégedetlen voltam ezzel az eredménnyel, de ma már úgy gondolom, ennyi idősen bejutni a legjobb 100 közé egy olyan pályázaton, ahol felnőttek is versenyeztek a saját írásaikkal, hatalmas dolog.

16839558_10208734334177298_1107216016_n.jpg - Mivel foglalkozol az íráson kívül?

Az írás a legfőbb tevékenységem, de egyre többet rajzolok is, most épp színezőket, és a Palkó, Zsófi-köteteket is én illusztráltam. Ezen kívül németet tanítok, amikor alkalom nyílik rá. Tolmácsoltam már itthon, Bécsben és Frankfurtban is, és vezettem panziót Ausztriában. Ezeken kívül fordítottam már könyveket, foglalkoztam üvegfestéssel, pár éve táskákat is varrtam, és szeretném rendesen megtanulni az akvarellfestést.

- Melyik korosztálynak írsz szívesebben?

Ilyen kategóriáim nincsenek. Az első regényeim, amik a 2000-es évek elején születtek, és amiket majd szeretnék még megjelentetni, fantasy regények voltak. Van egy disztópiám, egy félkész sci-fim, több ifjúsági regényem, és ezek közül több még javításra, átírásra vár, de egyik sem úgy született, hogy valamelyik korosztálynak akartam volna írni, hanem azért  ültem le a gép elé, mert volt egy ötletem. 16933494_10208728862520510_715007749_n.jpgA gyerekkönyveimet a felnőttek is szokták szeretni, ahogy az ifjúsági regényt, a Chorum Sieramot is, ami egy olyan pályázaton nyerte el az "Év könyve" címet, két másik regénnyel együtt, ahol szinte csak felnőtt női szavazók voltak, akik kifejezetten a női regényekre szavaztak. Meg az én ifjúsági regényemre. Az új regényem főhőse pl. egy negyedikes általános iskolás kisfiú, de nem úgy írom a történetet, hogy akkor ezt majd csak a negyedikesek olvassák. Én pl. még felnőttként is szeretek jó meséket olvasni, ha találok ilyet. Vagy ott van például a blogomon heti rendszerességgel megjelenő Ede bácsis sztori a nyugdíjas házaspárról. Ez alapvetően egy poénos bejegyzésből jött létre, azt sem csak nyugdíjasok olvassák és szeretik, hanem nagyon vegyes a történetet kedvelő korosztály. Számomra meglehetősen különös érzés, amikor jóval fiatalabb íróként azt látom, hogy valódi nyugdíjasok lájkolják az én kitalált nyugdíjasaimról szóló történeteket. De közben nagyon jó érzés is.

- Melyik a kedvenc "gyermeked"?

Nincs ilyen. Illetve egy olyan, még nem publikált, felnőtteknek írt történetem van, amiről azt gondolom, az eddigi legjobb írásom, és ugyanígy vagyok a félkész ifjúsági regényemmel, akkor is, ha azzal egy időre elakadtam, mivel nehéz a témája, a szeretteink elvesztése, és egyszerűen szünetet kellett tartanom a befejezése előtt. A rövidebb írásaim közül szerintem az a legjobb, ami az Agriában megjelent, a miskolci árvízről szóló történet, ami hamarosan a blogomon is olvasható lesz majd. Ezeken kívül hogyan tudna az ember kedvencet választani a „gyerekei” közül?

16910748_10208734330377203_1088895804_o.jpg

16900242_10208734328057145_293819750_n.jpg
- A Palkó sorozat egészen kicsiknek készült, őket is elviszik a szülők 1-1 felolvasásra, vagy ez még mindig a felnőttek terepe?

A Palkó-könyvekhez eddig mindig olyan könyvbemutatókat szerveztek a könyvtárakban, amiken kisiskolás csoportok vettek részt, akik nem a szülőkkel, hanem a tanító nénikkel jöttek el, úgy, hogy már ismerték a történeteket, mert ezt külön kértem a szervezéskor. Volt, hogy a gyerekek rajzoltak is nekem képeket a mesékhez, ezeket kincsként őrzöm még mindig. Egy-egy találkozóra én is elviszem a könyvekhez készült eredeti rajzokat. Annak szoktak örülni a gyerekek, pláne, ha megmutatom, hogy a kezdeti ceruzás tervekből hogyan jöttek létre a végső képek, amik a könyvekben is szerepelnek.
16901447_10208734328777163_261553261_n.jpg
- Mikor kézbe vettem a Walter a falra festett sárkány című könyvedet, hamar szemet szúrt a "föstött" szó      használata. Egyből meg is néztem a borítót, hogy ott is ez van-e. Akkor most "festett" vagy "föstött"?

16901644_10208728847240128_5687226_n.jpgWalter alapvetően föstött, így szerepel a könyvben, ez volt a történet egyik alapeleme is, hogy abban a másik világban, ahol Walter és a barátai élnek, van egy föstő, akinek varázsföstékei vannak, és amit azzal föst, az megelevenedik. Ez volt a kötet címe is, de a kiadó tulajdonosának nem tetszett, így ragaszkodott hozzá, hogy változtassuk meg. Ebből ő nem engedett, én meg ahhoz ragaszkodtam, hogy a könyvön belül mindenütt marad a „föstött” szó. Nyilván nem ragyogtam ettől a variálástól, és ha a későbbiekben még megjelenik majd valahol a könyv, ott már kívül is a föstött szóhoz fogok ragaszkodni.

 - Hogyan lett a könyvből színdarab is?

Hú, ez egy hosszú történet. Még csak az első négy történet volt meg, azok is csak kéziratban, mikor megkerestem a miskolci Csodamalom Bábszínház akkori igazgatóját, és elvittem neki öt-hat mesét még a Walteron kívül is, abban a reményben, hogy ha megtetszik neki valamelyik, abból lehet bábdarab. Sajnos az igazgató aztán váratlanul elhunyt, én meg akkor lemondtam erről a lehetőségről. Aztán, évekkel később, mikor a Walter már kész könyv volt, meg is jelent, és én épp egy könyvbemutatóról értem haza, csörgött a telefonom, és a bábszínház művészeti vezetője keresett. Elmondta, hogy a volt igazgató szekrényének kipakolása közben bukkant rá a szövegeimre, és a Walter annyira megtetszett neki, hogy szeretnének belőle bábdarabot csinálni. Nem mondom, hogy nem ugráltam örömömben, még mindig a telefont szorongatva. Végül 2014-ben lett a könyvből zenés bábdarab, Halasi Dániel rendezésében, és a szöveget ketten írtuk át Tóth Réka Ágnessel, aki zseniális munkát végzett, mert az ő tollából születtek a dalszövegek is, és a történeteimből össze tudott szőni egy nagy, közös egészet, annyi szereplőt belezsúfolva, ahányat csak lehetett. Szóval jó lett a végeredmény, én szerettem, ráadásul bent ülhettem a próbákon is, és az is hatalmas élmény volt.

16924194_10208734345897591_104464587_n.jpg- Tudom, hogy fordítasz is könyveket. Minden felkérést elfogadsz, vagy csak a hozzád közel(ebb) álló témájúakat?

Életemben először az IPM-nek fordítottam, kb. 20 éves koromban, és arra a cikkre, ami akkor meg is jelent, nagyon büszke vagyok.  Arról szólt, hogy a fák hogyan viselik el a városi környezetet, valamint a külföldön már megvalósított tetőkertekről. Én mindig is szerettem fordítani, csak ritkán volt rá alkalom, és a könyvek fordítása egy váratlan lehetőség volt. Rudolf Steiner több írását fordítottam le például, ami nem volt egyszerű munka, mivel az élőszóban előadott előadásanyagaiból összeállított szövegeket kellett lefordítani, de szerettem csinálni. Most is szívesen fordítanék németről, de inkább szépirodalmi szövegeket, csak épp elveszi az időt az írástól, mert mindkét munka teljes figyelmet kíván.

- Mik a terveid? Mivel foglalkozol mostanában?

Készül az új ifjúsági regényem, ami egy teljesen hétköznapi lépcsőházban játszódik, amiről aztán persze kiderül, hogy annyira mégsem hétköznapi, és van még pár befejezetlen történetem, amiknek szeretném kiírni a végére, hogy Vége. Ezeken kívül most épp mentorként is működök, mivel csatlakoztam a Független Mentorhálózathoz, így lett három mentoráltam, fiatal, kezdő írók, akiknek tanítok pár dolgot az írásról. Ezt is nagyon szeretem csinálni, és szeretnék majd a jövőben is még ilyesmivel foglalkozni.

- Hol lehet veled találkozni?

Most leginkább itthon, Miskolcon, mivel épp egy új regényt írok. Személyesen most ezért sehol, de az írásaimmal azért igen. 2016 decemberében jelent meg az egri Agria c. irodalmi folyóiratban egy novellám, a Volt egy malmunk a Szinván, és persze ott van az írói oldalam a Facebookon, és a blogom. Ezeken kívül még látható a miskolci Otthonka kávézóban a képeimből készült kiállítás egy darabig.

Ami meg azt a bizonyos találkozót illeti a cikk szerzőjével és a kisfiával  – az volt írói életem egyik legjobb élménye. Egy kisfiúnak, aki nem családtag, és így szeretetből nem elfogult, felolvasni a frissen megjelent könyvemet, hatalmas élmény, főképp, ha látszik azon a bizonyos kisfiún, hogy nagyon tetszik neki a történet, és a rajzok is. És igaz, hogy az ember torka a negyedik történetnél azért már rendesen kiszárad, de csak mesél tovább, miközben a hallgatóság már az asztalra hajtott fejjel félig alszik a délután közepén. Szerintem ez a mese varázsa, és hogy a történeteim hatnak, nekem ott bizonyosodott be, azon a délutánon, élőben. És ezért nagyon hálás vagyok. 16900049_10208728877440883_2106777813_n.jpg

Fotó: Bleyer András

A képre kattintva elérhető az írónő blogja!

Tetszett, amit láttál? Akkor kövess minket a Facebookon is!

Ezen a linken pedig egy izgalmas interjút olvashatsz Benkő Lászlóval!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr5112280621

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.