Tudtad, hogy egy szoba nagyságú könyv lapul BAZ megyében?

2017. március 20. 07:42 - GReni

Adott ez a kis 250 fős község, Szinpetri Borsod-Abaúj Zemplén megyében, amely két nemzetközileg ismert igen fontos listára felvéste a nevét. Az egyik a címben említett szoba nagyságú könyv. Nem vicc, ez a könyv még a Guinness Rekordok könyvébe is bekerült 2010-ben, hivatalosan is ez a világ legnagyobb könyve. Mit kell tudni róla? 4,18 x 3,77 méter ez a 346 oldalas könyv, mely 1420 kg-ot nyom. Ez a közel 16 négyzetméteres „apróság” az Aggteleki Nemzeti Parkot mutatja be.

1_15.jpg

Hogyan készült? Ahogy a középkorban, kódex kötéssel kötötték be. Ez annyit jelent, hogy a hát- és előlapot egy 4 cm vastag fatábla alkotja, melynek a beborításához 13 egész marhabőrt használtak. Hűek voltak a régi hagyományokhoz, ezért kendermadzagokkal, zsinegekkel, nagy tűkkel, vásznakkal varrták össze a könyv lapjait és gerincét. Ahhoz pedig, hogy a könyv nyitható legyen öt darab hatalmas zsanért használtak.

Hol tekinthető meg? Varga Béla megalapította a helyi Gutenberg Múzeumot, mert úgy gondolta, hogy méltatlan, hogy egy olyan emberről és munkásságáról nem maradt fenn semmilyen tárgyi eszköz, aki megváltoztatta a világot. Ezért rekonstruálták az eszközeit a bázeli Papírmuzeum, a mainzi Gutenberg Múzeum és a darnstadti Landesmuseum segítségével. Ehhez több éves kutatómunkára volt szükség, de végül lehetővé vált, hogy az első nyomtatott könyvet újra nyomtassák korabeli módon és minőségben.

Ehhez még szükség volt egy XV. századbeli papírmalomra is, ami lehetővé teszi, hogy a papír is korhű módon és eszközökkel készülhessen el. Ezt malmot a Jósva patak vize hajtja, kereke pedig 620 cm-es átmérővel bír.

muzeum.jpg

A múzeumban többszáz éves egyházi könyvek, Bibliák találhatók meg, de akadnak itt igazi különlegességek is, mint például a kölni dóm tervrajzai réznyomat formájában. Ezeknek az adja a különlegességüket, hogy 9 ember 39 évig véste rézlemezekbe és csupán 16 példányban készült. A ma fennmaradt két példány egyike tekinthető meg a kiállításon. És itt található A világ legnagyobb könyve is.

Az alábbi videón megtekinthető a könyv teljes története:

Ez a kis település az Aggteleki Nemzeti Park határán fekszik. Most hogy betájoltuk a helyszínt, már nem is lesz meglepő a következő mondat. Az UNESCO Világörökség része az a 7 barlang (Csapás-tetői-barlang, Eötvös Loránd-cseppkőbarlang, Kis Kotyor-víznyelő, Kopolya-forrásbarlang, Mogyorós-töbri-víznyelő, Nagy-Csikoháló-töbör és Zabföldi-barlang), melyek a településen találhatóak.

A szlovák-magyar határon található barlangok egyedülálló természeti és kultúrtörténeti értékekkel bírnak. Rendkívül változatosak és viszonylag érintetlenek. Ez mind hozzájárult, hogy felkerültek az UNESCO listájára. A barlangok 2 millió éve alakultak, legtöbb folyóvizes eredetű, de akadnak közöttük aknabarlangok és mélyből feltörő vizek által alakítottak is.

aggtelek_nagykep_mtzrt.jpg

Kövess minket a Facebook-on is!

Ha pedig kíváncsi vagy az UNESCO egy másik gyöngyszemére, kattints!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr10012342211

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.