Jakupcsek Gabriella: a nemszeretem munka egyenlő a boldogtalansággal

2017. március 26. 07:41 - Carbonari

Könyvajánló - Jakupcsek Gabriella: Megúszhatatlan

ajaku.jpg

Szerintem tudod, ki Jakupcsek Gabriella.
Ridikül, Szeretlek Magyarország, és még sok-sok
adás, amelyben érzékenyen kíváncsi,
felkészülten kérdező, elmélyülten hallgató.
Ő az a személy, aki miatt akár egy kereskedelmi adó
műsorán is hajlandó vagyok leragadni.
Mert amúgy... nem.
Miért? Hitvallása miatt:  a tapasztalatok megúszhatatlanok.
Nem szabad félelmeink miatt megragadni méltatlan helyzetekben.
Megúszhatatlan, hogy lépni kell.
Minden félelmünk ellenére.
Vagy éppen azért.

A Jaffa Kiadó rukkolt ki ezzel az újdonsággal még tavaly év végén, anelyben egyes szám első személyben Jakupcsek Gabriella vall saját magáról, a világhoz való hozzáállásáról, gyerekeiről, munkáiról, gondolatairól. Észrevétlenül tanít: elveket, viszonyításokat, élmények és csalódások feldolgozását. „Csak” önmagáról vall, de benne van egy egész világ.

Lehet, írnom kellene a 2015-os nagy létszámleépítésről, hiszen a könyv ezzel kezdődik, de nem írok. Méltánytalan, megalázó jelenet ez Jakupcsek életében, volt elég sajtóvisszhangja, nem kell erre itt több szó. A kötetben egyébként is szépen sorokba van szedve, mi történt, hogy történt.

„Add meg a bolondnak, ami neki jár, akkor boldog lesz.”
"Én nem vagyok napszámos."

Sokkal izgalmasabb mindaz, amit általánosságban ír a munkahelyeire vonatkozóan. Hogy nem mindegy, milyen a vezető. Hiszen nem gumiabroncsot gyártanak, hanem szellemi terméket, így nem mindegy: a vezető a miérttel foglalkozik-e, amelyben benne foglaltatik a cél és az ember is, vagy a mit-tel és mennyivel, amely a beosztottak részéről lélektelen munkavégzést von maga után. Jakupcsek szerint az ilyen intézmények „lökdösöttek”, nem vezetettek, ezeken a helyeken pedig mindenki túlélésre játszik, ami egyértelműen a kreativitás halála. szellemi munka meg kreativitás nélkül? Hagyjál már.

„...nagyon sok múlik azon, hogy milyen a vezető szakmai felkészültsége, attitűdje, mennyire enged teret a privát ízlésének, és kiknek akar megfelelni. Alá, fölé vagy maga mellé választja a munkatársait, épít-e vállalati kultúrát, és ha igen, milyet, haladósat vagy rettegőset. Akar-e értéket teremteni, vagy lebonyolít? Elhivatott vagy ejtőernyős?”

A szellemi munkát nem lehet órabérben mérni, akárki próbálná is, akarná is. Minden műsor lelke a felkészültség, ami ugyan "csak" könnyedségben, gördülékenységben mutatkozik meg a képernyőn, de senkinek sincs a homlokára írva, mennyi időt töltött el azzal, hogy riportalanyát "tanulja". Pedig egy óra műsoridőre akár napok is eshetnek időben: a műsor nem csak annyiból tevődik össze, amennyi műsoridőt szánnak rá. A felkészültségen túl rugalmasnak kell lenni, esélyt adni annak is, aminek mondjuk 10 éve esze ágában sem volt.

A párbeszédről azt gondolja, nem szabad félni a nemtől, a nem egy értelmes párbeszéd kezdete lehet, feltéve, ha a másik meg nem sértődik már magától a puszta szótól.

Persze, Jakupcsek Gabriella nem teljes a családja, azon belül is a gyerekei nélkül. Megítélése szerint a gyermek a család életében résztvevő legyen, ne szemlélő, és mindjárt sok minden helyére kerül. Egy ilyen családban lehet kérdezni. Lehet megbeszélni. Lehet kibeszélni. Tanítsd meg neki - sugallja - nem megúszni a dolgokat. Tanítsd meg értékelni, gondolkodni, „vanni”. Taníts meg lassítani a mai pörgő világban. Hagyd elmélázni, hagyd megérlelődni, leülepedni benne a megtapasztalt eseményeket. Hagyd élni. Kísérd figyelemmel, hogy ő is megtalálja-e azt a közeget, amelyben jól tud működni.
Megúszás nélkül.

Mi segíthet még a hétköznapokban? Takarékosság, jótékonykodás, jószívűség, máshogy értelmezni a nincs fogalmát, mint az általános a legtöbb magyar háztartásban. Nem arcot, mellett kell feltölteni, hanem fel kell töltődni időről időre. Többet ér! Hitelesség, önazonosság, kontroll, tartás, merjünk különbözni, és tudomásul kell venni, hogy a gyengeség kimondása nem szégyen, hanem éppen ellenkezőleg: erő. Nem lehetünk mindig, mindenben jók, és nem is kell úgy tenni, hogy de, de, jók vagyunk. Hát nem. Gyengeségeink felvállalása megerősít: se visszaélni, se zsarolni nem lehet velük attól a pillanattól fogva, amikortól azt mondjuk: nem tudom, nem vagyok alkalmas rá. És?

Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre!

ajaku1.jpg
Köszönjük, Jaffa Kiadó!

Tetszik, amit olvastál?

Akkor kövess minket a Facebookon is!

 

Érdekel egy másik ember, aki szintén meghatározó személyisége a magyar médiának? Aki "másképp van bedrótozva", mint legtöbbünk? Kattints!

 

„A mai televíziózásban létezik egy ki nem mondott fontossági sorrend, és ennek az élén a politikai, illetve az anyagi prioritások állnak, csak utána kullog nagyon hátul a szakmai kvalitás. Amit nagyon sajnálatosnak tartok, mert én mindig azt mondom, az ördöggel is lepaktálok, csak legyen tehetséges és legyen jó az ügy. Sok ember éli át azt, hogy miután évekig azon dolgozott, hogy minél tökéletesebb legyen szakmailag, a változások szelében azt kapja, sajnos annyira jó, hogy tulajdonképpen már nincs is szükség rá, mert >>túlképzett<<. Mert ide már nem is kell ennyire tökéletes ember, Úgyis mindig akad valaki, aki azt ígéri, hogy elvégzi helyette a munkát, ráadásul negyedannyi pénzért, mert a kényszer nagy úr. Azt utólag már nem elemezzük, miért maradnak el az eredmények, és végül hogy úszik el rengeteg pénz, mert jön a következő projekt. Mire kiderül a kudarc, már a következő megrendelővel ül szemben az ember, és kezdi elölről.
Mára amúgy is a mindenhez értők országa lettünk. A tévé előtt, a fotelben ülve mindenki beszólogathat. Ha viszont nem lehet megbukni, akkor sikert sem lehet elérni. Ha nincsenek sikerek, akkor nincsenek motivációk sem. Akkor következik a nemszeretem munka. És a nemszeretem munka egyenlő a boldogtalansággal. Ha úgy érzi az ember, hogy hosszan csuklóztatják, ha nem szereti a munkáját, akkor muszáj továbblépnie, változtatnia. A változás azonban pontosan az, amitől olyannyira rettegünk. Mégis új utakat kell keresni, új lépcsőket megmászni, vagy új feladatot, vagy új közeget találni, amelyek örömmel töltenek el, mert nincs más megoldás. Ugyanakkor tudni kell, hogy olyan lépcsősor még nem létezett, amin megállás nélkül fölfelé lehetett volna haladni. Mindig olyan lépcsősor van, amin folyamatosan fellépek, visszalépek, fellépek, visszalépek. Ez már régóta így van, csak az a kérdés, kit hányszor lépcsőztetnek meg. Mindig kell lépcsőzni, csak hol nagyobbak, hol kisebbek a fokok. A fontos az, hogy följebb lehessen jutni rajtuk, egészen a csúcsra. Hogy ott körül lehessen nézni, és azt lehessen mondani, hogy megérkeztem.”

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr4112346649

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.