Mesterséges nyelvek

2017. április 03. 00:03 - Arthur Arthurus

Egy felmérés szerint több, mint 7000 különböző nyelv van a világon. Persze sok köztük az átfedés, némelyik csak kicsiben tér el a másiktól, mások között óriási különbségek vannak. És létezik jópár mesterséges nyelv is, ezek közül szedtem össze most ötöt, némi történeti bemutatóval. Jó nyelvtanulást! :)

 

1. Volapük

A volapük tekinthető az első mesterséges nyelvnek, 1879-ben egy német egyházi újság mellékleteként jelentette meg először Johann Martin Schleyer német pap. Jelmondata így hangzott:

"Menade bal – püki bal"

azaz: Egy emberiségnek egy nyelvet

1880-ban jelent meg német nyelven az első nyelvkönyve, igen népszerű volt egy időben, több, mint 200 ezer ember beszélte több tucat országban. 1887-ben még a Kadem Bevünetik Volapüka, vagyis a Volapük Akadémia is megalakult és több folyóirat, könyv is született e nyelven, sőt, három világkonferenciát is tartottak, ebből az 1889-es párizsi teljesen e nyelven zajlott. Hogy mi az oka, hogy ma nagyjából csak 20-30 fő beszéli? Valószínűleg az is közrejátszik ebben, hogy a német nyelvtan köztudottan nem egy egyszerű dolog, ez a nyelv pedig egyszerűsítés nélkül, egy az egyben lemásolja. Másodszor pedig Schleyer ragaszkodott a nyelv szerzői jogához, semmit nem lehetett rajta változtatni, pedig a nyelv egy folyton változó dolog.


2. Eszperantó

Lazar Markovics Zamenhof 1887-ben tette közzé e ma is igen népszerű nyelvet. Zamenhof egy lengyel származású orosz orvos volt, aki több nyelven is beszélt. Az eszperantó szókincsének forrásai elsősorban a nyugat-európai nyelvek, de a nyelvtan inkább szláv hatásokat mutat. Maga a nyelv egyébként nagyjából 35 ezer szóból áll, és napjainkban kb. 2 millióan beszélik. A szabályai rendkívül egyszerűek, de annyi a kivétel, hogy a megtanulása kész pokol. Persze létezik a nyelvnek több megreformált változata is.


3. Occidental

1922-ben az észt Edgar de Wahl megalkotott e nyelvet, amely leginkább amolyan furcsa keveréke a nyugat-európai nyelveknek. Aki tud angolul, spanyolul, olaszul és franciául, annak tökéletesen érthető az occidental is, mivel jelentős változtatások nélkül ezeknek a nyelveknek a szavait használja. A második világháború előtt még viszonylag népszerűnek számított, ám a háború után teljesen elkopott. Mai adatok alapján már egyetlen ember sem beszéli az occidentalt.

 

4. Basic english

1930-ban született Charles Kay Ogden keze alatt ez az egyszerűsített angol nyelv, az elsajátításához elég 18 igr és 850 kifejezés ismerete, mivel Ogden szerint az igék feleslegesek. A nyelvet az üzleti életben szokták leginkább használni, nemzetközi szakszövegek esetén, vagy ha gyorsan szeretnék a diákot megtanítani az angol alapjaira, akkor is ezt veszik elő, illetve Ázsiában is ez terjedt el. Igen nehéz egyébként használni, mivel nagyon kevés a szó benne, egy hétköznapi, egy-két szóval elmagyarázható élethelyzetet is sok-sok szóval kell körülírni, mivel a basic english-ben nincs rá megfelelő szó. Becslések szerint nagyjából 100 ezer ember beszéli.

 

5. Europantó

Az olasz Diego Marani 1996-ban hozta létre e nyelvet, amelyet senki sem beszél. A nyelvnek ugyanis nincsenek kötött szabályai, mindenki úgy használja, ahogyan szeretné. 42%-ban angol, 38%-ban francia és 15%-ban más nyelvekből épül fel, a szókincs egy része pedig a beszélő fantáziájára és nyelvtudására van bízva. Nincs grammatikai rendszere, nincs nyelvtana, így aki ismeri a fenti nyelveket és van némi fantáziája, az beszél europantóul. A kérdés az, hogy ki érti meg, ha mi magunk állítjuk össze?

Kövess minket Facebookon!

Ha olvasnál az írásjelekről is, itt megteheted!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr6712388071

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.