A Szépség és a Szörnyeteg: a varázslat létezik!

2017. április 14. 07:55 - Arthur Arthurus

Nincs rá más, nincs rá jobb szó: ez a film egyszerűen szép. Nem újít, nem mesél el semmi újat, egy ősi nagy igazság és közhely az egész központi története (hiszen tale as old as time, song as old as rhyme...), és mégis, talán ebben az egyszerűségben, talán Belle karakterében rejlik a történet bája. Időtlen.

Már a magyar bemutató napján láttam a filmet, de nem akartam róla írni. Aztán tessék, mégis megteszem. Nem A szépség és a szörnyeteg volt a kedvenc Disney-mesém, hanem Az oroszlánkirály, de mindig is úgy gondoltam, hogy a legszebb Disney-rajzfilm A szépség és a szörnyeteg. Ez a mai napig nem változott. Ez a film csak még szebbé tette.

Nem kérdés: számomra az év filmje volt ez. Vagy még az. És talán az is lesz. A (nagyrészt) élő szereplős A szépség és a szörnyeteg első látásra megvett magának. Meg első hallásra is.

Belle volt az első mesehősnő, aki nem egy megmentésre váró királykisasszony volt, aki első látásra beleszeret a környék legszebb hercegébe, és ok nélkül a karjaiba omlik. Nem, épp ellenkezőleg: Belle egy okos, olvasni szerető lány, aki a környék legszebb "hercegét" gondolkodás nélkül visszautasította, aztán meglátta a belső szépséget, majd megmentett egy egész kastélyt a hercegével együtt. És a névtelen herceg, a Szörny az első a Disney-mesék hercegei közül, akiről elhiszem, hogy tényleg szereti azt a lányt.
Prince Charming, Hófehérke (szintén névtelen) hercege tulajdonképpen... miért is szeret bele abba a lányba? És Hófehérke miért is szereti viszont? Nagyon szép a szerelem első látásra, de hát... ugyanez elmondható Fülöp hercegről, Csipkerózsika hercegéről is (aki ráadásul az eredeti történetben megerőszakolta az alvó szépséget...) Hamupipőkéék is jófejek, egyetlen tánc után múlhatatlan szerelembe zuhannak, de a herceg meg sem ismeri élete szerelmét, csak a lábára illő cipőből (mekkora szerencse, hogy másnak nem is volt akkora lába az egész királyságban). Aztán ugorjunk az időben. Eric herceg, Ariel kétlábúja sem ismeri meg szívszerelmét, majdnem el is vesz egy másik nőt, mert az ellopta Ariel hangját. Telefonon keresztül megbocsátható tévedés lenne, de így...

Egy szó mint száz: az eddigi "Disney-történelem" során a Szörny az első és egyetlen, aki: okos, művelt, olvasott, és bár épp a szívtelensége, kegyetlensége miatt kapja a büntetését, mégis jószívű és kedves, odafigyel Belle-re (még ha először be is zárja), változik és fejlődik, és basszus, egy egész könyvtárat ad a lánynak!

Oké, ugorjunk a filmre. Nagy-nagy várakozásokkal ültem be a terem 4. sorába (már csak ott volt hely, mondjuk 6.-nál hátrébb nem szoktam ülni egyébként sem), izgatottan vártam, mit hoznak ki az egészből most. Aztán amikor felszólal az utánozhatatlan, gyönyörű, ismerős dallam, már mosolygok. Végig ezt teszem (kivéve, amikor bőgök, de ez lényegtelen).

De most szakadjunk el egy kicsit a zenétől, úgyis vissza fogok térni rá, mert gyakorlatilag végtelenítve hallgatom a dalokat a filmből. Szóljunk egy pár szót a színészekről!

A Belle szerepébe bújó Emma Watson tökéletes választás volt, tud azonosulni a szerepével, hozza, amit kell. Még a Downton Abbey idejéből ismerős és kedvelt Dan Stevens alakítja a Szörnyet, jórészt CGI segítségével, de az arcvonások, a gesztusok, a mimika egy az egyben az övé. Rögtön felismertem őt a hónapokkal ezelőtt kikerülő első képekről. Ez a Szörny kicsit másabb, kicsit emberibb, kicsit szerethetőbb, mint a rajzfilmes. Sokkal ironikusabb, még viccelődik is! Kedvenc jeleneteim közé ezek az apró változtatások tartoznak: amikor Shakespeare-ről beszélnek, és megmutatja a könyvtárát, amikor Guinevere-ről és Lancelotról olvas, vagy amikor Párizsban akar turistáskodni... és a végén, már emberként Belle megkérdezi tőle, hogy nem szeretne-e szakállat növeszteni, erre elneveti magát és felmordul, mint a Szörny tette volna... talán ezek az apróságok adják a film szépségét és báját, hozzátesznek, és nem elvesznek az eredeti történettől.


A főgonoszunk, Gaston, vagyis Luke Evans lubickol a szerepében, látszik, mennyire élvezi, hogy egy nagyképű aljadékot alakíthat, akiért odáig van az egész falu (egyetlen lányt kivéve). Jobbkeze, LeFou, akit Josh Gad alakít, szintén hozza a kötelezőt, humort visz az egészbe, sőt, Gaston jobb oldalaként, lelkiismereteként viselkedik, elvégre ő sosem volt gonosz... csak némi figyelemre vágyott. Kevin Kline alakítja Maurice-t, Belle kicsit bogaras apját. Ő is teszi a dolgát, kevésbé bogaras, mint a rajzfilmben volt, és sokkal hitelesebb a viselkedése - szerintem.

A kastélybeli megszemélyesült tárgyak: Ian McKellen, Ewan McGregor és Emma Thompson elsősorban bár nagyon keveset, de jól szerepelnek, ahogy az egyébként gyönyörűen éneklő egyéb megszemélyesült használati eszközök is. A rajzfilmhez képest apró, de mégis fontos változások voltak: kiegészítette és elmagyarázta a film azokat a részeket, amelyek ott homályosak maradtak, és minden apró változtatás rendkívül szerethetőre sikerült, Gaston aljasabb mint valaha, Maurice szerethetőbb, mint volt. A rajzfilm egyik legnagyobb dilemmája volt: a hercegnek 21 éves koráig van ideje megtalálni a szerelmet, különben örökké Szörny marad. A varázslónő, vagy tündér, vagy nem tudom micsoda azért átkozta meg, mert egy önző tulok volt. Lumiére dalából kiderül, hogy "tíz éve mar a rozsda", vagyis már 10 éve Szörny a Szörny. Ezek szerint egy 11 éves gyereket átkozott meg, mert... mert egy 11 éves gyerekként viselkedett? Ki is a gonosz akkor a történetben? Meg ha csak 10 éve történt, akkor hogyan feledkezett el róluk MINDENKI?
Na ezeket a kis logikátlanságokat elmagyarázza a film: a kastélyban megállt az idő, a varázslónő elfeledtette mindenkivel az egész kastélyt a személyzettel együtt. És hogy lesz egy önző, gonosz fiatalból egy figyelmes, kedves Szörny? Betekinthetünk kicsit a Szörny hátterébe, gyerekkorába, ami csak hozzátesz a történethez. 

A film egyszerűen szép lett, látványos, szerethető, a dalok, a zene elsőrangú, Alan Menken ismét csodát tett. Féltem tőle, hogy barokkosan giccses lesz, és még/már emberként valóban az, de az ódon, sötét kastély az elvarázsolt hercegével és személyzetével egyszerűen gyönyörű. 

És akkor pár szó a zenéről: ahogy írtam már, Alan Menken ismét csodát tett. Tényleg. Nem véletlen, hogy anno a Beaty and the Beast kapta az Oscart. Varázslatosak, gyönyörűek a dalok, és hatalmas nagy jópont, amiért maguk a színészek énekelnek. Ian McKellen nem sokat ugyan, de nagyon aranyos, ahogy itt-ott felszólal a hangja, nagyon tetszik. Ewan McGregor az egyetlen, akivel nem nagyon tudok mit kezdeni. Brillíroz a Be Our Guestben, de valahogy olyan furán, kicsit affektálva énekel. Emma Watson is szépen énekel, különösen a Belle Reprise tetszik.

 Majdnem minden dal, ami a mesében szerepel, az itt is megjelenik, és még néhány plusz is van. Pl. a Days In The Sun, amit a 10 éves Szörny kezd el énekelni az anyja halálos ágya mellett. Gyönyörű dal. Itt ismertetik meg (miközben a Szörny lábadozik és alszik) Belle-lel a kastély és a Szörny történetét.

A rajzfilmből a kedvenc dalom mindig is ez volt, és nagyon-nagyon reméltem, hogy szerepelni fog a filmben. Még szép! És milyen jó jeleneteket csináltak rá! Itt is volt egy apró aranyos változtatás: a rajzfilmben a Szörnynek nem sikerült megdobnia hógolyóval Belle-t, mindig magát találta el valahogy. Itt viszont olyan szépen képen küldi egy hatalmas golyóval, hogy Belle ki is fekszik tőle. :)

Emma Thompson a Beauty and the Beastben is remekel, gyönyörű ez a dal:

Hadd szóljak egy pár szót egy másik kedvencemről is (ami egyébként nagyon hajaz a Pocahontasból ismert Savages-re, vagyis fordítva, elvégre ez volt előbb - az is nagy kedvenc amúgy), a fájóan emberi, fájóan igaz The Mob Songról... no comment. Luke Evans egyébként remekel itt is.

A filmet egyébként háromszor néztem meg (eddig), egyszer magyarul, kétszer eredeti nyelven. Mondanom sem kell, hogy sokkal jobb az eredeti, bár kivételesen annyira nem rontották el a szinkront sem, mint szokták. Természetesen és sajnos a dalok is magyarul szólalnak fel, és itt-ott zavaró változtatást tettek a szövegben. Szépek magyarul is, jó munkát végeztek, mert a dal a végére elvarázsol és tetszik, de amikor minden egyes dal elején sóhajtok, hogy jaj, milyen hangja van már... akkor az nem jó. Aztán persze megszokom és magával ránt az egész, de akkor is. Van egy egészen új (vagyis több) dal is a repertoárban. Amikor a híres-neves táncjelenet után a Szörny elengedi Belle-t, hogy menjen, mentse meg az apját, a mi névtelen hercegünk elkezd énekelni. És az a dal... varázslatos. A Something There után új kedvencet avattam! Sajnos a magyar verzióban ezt rontották el a leginkább, és nem néztem utána, de nagyjából biztos vagyok benne, hogy nem ugyanaz kezdi énekelni magyarul, mint aki befejezi. Vagy csak sokat változtattak a hangján, nem tudom. Dan Stevens Szörnyes dala viszont azonnal a szívembe lopta magát: nézi a távolodó Belle-t, és közben egyre feljebb és feljebb mászik a kastély tornyaiban...

Ez az a dal, amit bármikor meg tudok hallgatni. Akár a Beast-filteres, akár az eredeti Dan Stevenses verzióban:

Ha valamelyik, ez a dal megérdemelné az Oscart. Meg még pár díjat.

Volt már szó a Disney-rajzfilmekről, méghozzá egy top Disney-dalos listán. Kattints rá, ha érdekel!

Kövess minket Facebookon!

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr3912414531

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.