Az elme irányítása

2017. május 03. 07:51 - Arthur Arthurus

Agyunk titkai 4.

"Az elme egyszerűen az agy műve."

 

- Marvin Minsky

Dühöngő bika tart a matador felé a spanyolországi Cordoba egyik arénájában. Az állat szarvát előreszegve robog, ám a matador teljes nyugalomban várja. Egyik kezében egy kis dobozkát szorongat, aztán megnyom rajta egy gombot. A felbőszült bika azonnal megáll, mint akinek földbe gyökerezett a lába.

 

Az 1960-as években járunk, a matador pedig nem más, mint dr. José Delgado, aki már évek óta az elme irányításával kísérletezik. Elektródákat ültetett a bika agyába, méghozzá a törzsdúcoknál lévő striátumba, amely a mozgáskoordinációért felel. Az eset hatalmas nyilvánosságot kapott, és a tudományos társadalom nagy része feszengve várta, mi lesz a vége az egésznek. A fogadtatás azért is volt ilyen fagyos, mert a közhangulatban még élénken éltek a koreai háború során elfogott amerikai katonákról készült szovjet felvételek, amint üres tekintettel, zombiként ítélik el a kapitalista Amerikát. 
De dr. Delgadónak nem ez volt az egyetlen hasonló kísérlete: egy majomcsapat alfahímjének agyába is ültetett elektródákat, méghozzá a farkasmagjába, ami leginkább az agresszióért felel. Kikapcsolta az állat szokásos agresszív viselkedését, ekkor a deltahímek, akik folyamatosan próbálkoznak az irányítás átvételével, látták, hogy nincs retorzió: szabadon elvehetik minden elsőségét az alfahímnek. Delgado egy gombnyomással visszakapcsolta az állat szokásos viselkedését, aki azonnal rendet tett, és kinyilvánította, ki is a főnök. A próbálkozó deltahímek ijedten húzódtak vissza. 

Dr. Delgado a látványos attrakciókra rátett egy lapáttal, amikor 1969-ben megjelentette a könyvét, amelynek a Physical Control of the Mind: Toward a Psychocivilized Society (Az elme fizikai irányítása: Úton egy pszichocivilizált társadalom felé) címet adta. A módszer egyszerre volt ígéretes és veszélyes is, hiszen egy gátlástalan diktátor kezében a korlátlan irányítást jelentheti. Ugyanakkor jóra is használható: az elmebetegségek, szorongások teljesen megszüntethetőek, az emberek felszabadíthatóak saját elméjük fogságából.
Dr. Delgadót évekkel később egy interjú során megkérdezte egy újságíró, hogy mi volt a célja az egésszel. Azt felelte, hogy szerette volna jóvátenni azokat a szörnyűségeket, amelyeket az elmebetegekkel tettek. Itt elsősorban a lobotómiára utalt, ami a korábbi évtizedekben tombolt, számtalan mű, köztük Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére c. könyve is ennek állított emléket. A lobotómián átesett páciensek néha valóban nyugodtabbak lettek, de az esetek többségében az emberségüket vették el tőlük: érzelmileg kiüresedett, érzékekkel és érzésekkel, fájdalommal nem törődő letargikus zombivá váltak. Annyira tombolt akkoriban e "gyógymód" használata, hogy 1949-ben Antonio Moniz Nobel-díjat is kapott a módszer tökéletesítéséért. 
A lobotómiát ironikus módon 1950-ben (valószínűleg az amerikai elfogadottság hatására) a Szovjetunió betiltotta, de az Amerikai Egyesült Államokban csak két évtized leforgása alatt több, mint 40 ezer lobotómiát hajtottak végre. 

Az ötvenes évekre széles körben meg voltak győződve róla, hogy a szovjetek már tökéletesen használják a sajtó által csak agymosásnak nevezett módszert, és ez a hisztéria szép lassan a CIA legfelső köreibe is beszivárgott. 1953-ban létrehozták az MKULTRA-t, aminek keretében 80 intézményt, köztük egyetemeket, kórházakat és börtönöket vontak be a programba. Titkos kísérleteket hajtottak végre, melyeknek céljai különböztek. Igazságszérumot akartak létrehozni, a Subproject 54 keretében emlékek törlésével foglalkoztak, tökéletesítették a fogolykihallgatási módszereket, hipnózissal és LSD-vel akartak embereket irányítani. Sok tudós megkérdőjelezte e módszerek helyességét, de sokan boldogan vetették bele magukat a kutatásba és a kísérletekbe. A CIA kétségbeesését mi sem mutatja jobban, minthogy médiumok egész sorát szerződtették, akiknek dolga az volt, hogy titkos szovjet bázisokat, hajókat, tengeralattjárókat keressenek "képességeik" segítségével. Természetesen minden próbálkozás kudarcba fulladt, sem ők, sem a szovjetek nem értek el semmit. 

És most kezd elálmosodni...

Nagyon sok ember meg van róla győződve, hogy őket nem lehet hipnotizálni. Nos, nekik van egy rossz hírem: lehet. Természetesen hipnotizáció alatt nem a szokásos színpadi trükköt kell érteni, amikor egy zsebórát ingatnak az orrunk előtt, és közlik, hogy most pedig csirkék leszünk, mire önfeledten csapkodunk és kotkodácsolunk. Nem, ez csak átverés, ez trükk. A valódi hipnózis, amit kognitív interjúnak is nevezünk, rég elfeledett emlékeket, részleteket hoz elő. MRI és EEG felvételek kimutatták, hogy ebben az állapotban az agy a legkevesebb valós idejű külső ingert fogja, ilyenkor a felidézett esemény "rabja". Főként bűncselekmények szemtanúi, áldozatai esetében szokták használni, ilyenkor olyan mozzanatokat, arcokat, illatokat, hangokat és részleteket tudnak felidézni, amelyet "normál" állapotban nem, mert már elfelejtették, eltemették magukban. A hipnózis nem képes a személyiség megváltoztatására, így arra sem, hogy hatására csirkeként viselkedjünk - hacsak nem akarunk.

Tudatmódosító szerek

Létezik egy szer, amely képes átjutni a vér-agy gáton - azon a védelmi rendszeren, amely az agyat védi a vérben áramló esetleges mérgektől. Ez a kémfilmek állandó szereplője, a nátrium-pentothal, az igazságszérum, amely a prefrontális kéregre hat. Hatására gátlástalanabbak leszünk, ám valójában - a filmekkel ellentétben - ez közel sem jelenti azt, hogy igazat is mondunk. A vér-agy gáton éppúgy képes átjutni az alkohol és a drogok is, hatásukra ezért változik meg a viselkedésünk. De vajon mi okozza sok drog euforikus hatását?
Az idegrostok közötti szinapszisok különféle enzimek hatására változnak, közvetítenek. Képzeljük el úgy ezeket a szinapszisokat, mintha egy autópálya fizetőkapui lennének. A drogok hatására ezek a fizetőkapuk egyszerre nyílnak ki, és minden enzim egyszerre, kontroll nélkül száguld végig az agyunkon, egészen a gyönyörközpontig. Ám ezek a fizetőkapuk egy idő után leblokkolnak és bezáródnak, és pár óráig a normál működésre sem képesek - ez okozza az euforikus állapot utáni mély depressziót. Ám agyunk ekkor már függővé vált: függővé attól az eszméletlen katarzistól, amit átélt a drog hatása alatt. Érdekes, hogy egy jóleső, jó étkezés és a szex ugyanannyi dopamint szabadít fel a szervezetben, ám a kokain pl. tizenkétszer többet.

Persze az eltérő drogok eltérő módon hatnak. Három olyan vegyület van, amely képes hasonló érzéseket kiváltani a gyönyörközpontba jutva: a dopamin, amely a legfontosabb, a noradrenalin és a szerotonin. A dopamint a ventrális tegmentális terület sejtjei, röviden a VTA-sejtek hozzák létre, és minden drog ezekre a sejtekre hat, ám eltérő módon.
A kokain pl. serkenti a dopamin-termelést és egyszerre nyitja ki az összes "fizetőkaput", szabadon átengedve mindent, a heroin gátolja a dopamin-termelés csökkenését, míg az LSD elsősorban a szeratoninra hat. Hatására mérhetetlen boldogságot érzünk, szeretjük az egész világot, magabiztosak leszünk, illetve hallucinációkat is okoz. 

A leírtak szerint nem igazán rosszak ezek az erős drogok, ugye? Ugyanakkor van még egy hatásuk: a limbikus rendszerben lévő ősi gyönyörközpontra hatva ez a rész már nem talál semmi jót az életben, ahogy írtam is feljebb, tizenkétszer jobb érzés drogozni, mint az orgazmus - mi jó lenne akkor még itt? Ez a rész 11%-kal kisebb lesz tartós drogfogyasztás hatására, és az emlékekért felelős hippokampusz mérete is 8%-kal csökken. Ugyanez történik az aggyal Alzheimer-kór esetén is.
Viszont egy véletlen felfedezés hatására kiderült, hogy ha károsodik az insula, a prefrontális és halántéki kéreg közötti apró rész, sokkal könnyebbé teszi a függőségekről való leszokást. Még vizsgálatok tárgya a dolog, ugyanis az insula zavarba ejtően sok dologban vesz részt: köze van az öntudathoz és a mozgások vezérléséhez is. 

Optogenetika

Az 50-es években, amikor az amerikaiak és a szovjetek egyaránt próbálkoztak az agymosással, az elme irányításával, a problémát elsősorban az okozta, hogy vajmi keveset tudtak az agyról. Ma az optogenetika azzal foglalkozik, hogy megtudjuk, pontosan mely idegpálya milyen viselkedéshez tartozik. Ha ezt tudjuk, akkor elvileg irányítani is lehet az elmét. Van egy fehérje, amely egy véletlen mutáció hatására több száz millió évvel ezelőtt fényérzékennyé vált - ez az opszin. Valószínűleg ezen fehérje mutálódása okozta később a látás képességének kialakulását, a szem létrejöttét is. Ha az opszin génjét egy idegsejtbe ültetik és megvilágítják, kisülést produkál és így pontosan követni tudják, "merre tart" és mit okoz. Tucatnyi sikeres kísérlet van már a tudósok háta mögött: muslicák apró agysejtjeibe ültettek opszint, és az adatok kielemzése után képesek voltak fel- és leszállásra ösztönözni az állatot, férgek tekergőzését tudták megállítani, félénkre tenyésztett egerek viselkedését tudták merészre változtatni. 

Ez az út valóban hordoz magában veszélyeket, nem is keveset. Ha fejlődik a technológia, valóban lehet majd embereket irányítani. Ugyanakkor rengeteg betegségre is gyógyírt találhatnak, és sokkal könnyebbé tehetik az emberek életét. A technológia még gyerekcipőben jár, még mindig nem értjük teljesen az emberi viselkedés és gondolatok minden aspektusát. Lesz időnk, hogy megfelelően kontrolláljuk az optogenetikát, és biztosítsuk, hogy arra használjuk, amire kell. Ehhez kulcsfontosságú egy művelt, okos, tájékozott, felelősen dönteni képes nagyközönség, és gondosan meg kell húzni a határokat. Ha meg is lesz a valódi módszer a valódi emberek valódi irányítására, ne feledjük, hogy még mindig könnyebb lesz elődeink módszeréhez folyamodni, ha uralkodni akarunk: hiszen több millió, több milliárd ember agyába kéne elektródákat, opszinokat, vagy bármit ültetni, majd egyesével irányítani őket. Egyszerűbb, olcsóbb, és egyelőre biztosabb a már bevált módszer: a megfélemlítés, a gazdasági ellehetetlenítés és az agyzsibbasztó propaganda.

A fenti információk nagy része Michio Kaku: Az elme jövője c. könyvéből származik. Ha bővebben érdekel a téma, kattints a borítóra!

Kövess minket Facebookon!

Nézd meg a sorozat első részét itt!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr8112469383

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása