Teremtő vágyak - Milyen remekműveket ihletnek a szélsőséges érzelmek?

2017. május 18. 00:02 - Arthur Arthurus

Könyvajánló - Gerevich József: Teremtő vágyak

"Ez a könyv sajátos művészetpszichológiai "szöveggyűjtemény", amely a művészettől távol állókat közelebb hozhatja a festészethez, és kulcsot adhat a képek megértéséhez. A művészek kézzelfogható közelsége pedig annak a tanulságnak a levonására adhat alkalmat, hogy ők is ugyanolyan esendők, ugyanúgy vágynak, éreznek, szeretnek, gyűlölnek, féltékenyek, irigyek és kegyetlenek, mint mi."

Vinvent van Gogh: Szék és pipa és Gauguin karosszéke

A két festmény ugyanabban az évben, sőt, ugyanabban a hónapban, 1888 decemberében készült, de vajon mit jelent? Látszólag két üres szék, az ülőkén néhány tárgy - pipa, illetve könyvek és egy gyertya. Vajon csak egyszerű csendélet, van Gogh lefestette, amit látott? Vagy a két széknek története van? Vincent van Gogh és Paul Gauguin két viharos hónapot töltött együtt Arles-ben, ez a két szék fontos szerepet töltött be életükben: ezeken ülve beszélgettek, vitáztak sokszor órákon át. Van Gogh számára a székek egyébként is különösen fontos jelentőséggel bírtak.

"Üres székek, akad belőlük jó néhány, számuk egyre gyarapszik, s aztán előbb vagy utóbb már semmi más nem lesz [...] csak üres szék."

Ahogy írta van Gogh az öccsének, Theónak, miután meghalt kedvenc írója, Charles Dickens, és megjelent egy rajz Dickens üres széke címmel. De Vincent életét végigkísérték az üres székek: bátyja, majd apja üres széke, és a kissé megtébolyodott művész életére nagy hatással volt festőtársa, Gauguin is.

De Gerevich József könyvéből nem csak az ő rövid történetüket ismerhetjük meg: számtalan ismert művész és múzsáik, életükre nagy hatást gyakorló személyek közös történetét elmeséli nekünk hat külön fejezetben. Az első a Szerelmi frusztráció címet kapta, itt megismerkedhetünk öt kivételes művész öt kivételes szerelmével, akiknek története egytől egyig csalódással végződött, olyan művészek és múzsák közös történetét, mint Francisco Goya és Alba hercegnő, Marie Laurencin és Guillaurme Appolinaire, vagy Henri de Toulouse-Lautrec és Suzanne Valadon.

Francisco Goya: Alba hercegnő (1797)

A második fejezet olyan partnerkapcsolatokat mutat be, amelynek tagjai képtelenek voltak szakítani egymással, noha rengeteg sérülést okoztak a másiknak. Megismerhetjük Frida Kahlo és Diego Rivera, vagy Slavador Dalí és Gala szerelmének történetét is két másik páros mellett. Frida Kahloról, amikor megrendezték első mexikói kiállítását 1953-ban, ezt mondta valaki: 

"Ennek a különleges személynek életét és munkáit nem lehet különválasztani. Festményei egyben életrajza is."

Igen, ez nagyon igaz Frida Kahlora és képeire. De szerintem valójában minden festőre. Sőt, valahol minden produktív művészre. Egy festmény, egy dal, egy dallam, egy vers, egy történet, még egy szobor is valahol magából a készítőből fakad. Valamit róla mesél el, az akkori állapotáról, gondolatairól. Még akkor is, ha megrendelésre készül.

Frida Kahlo és Diego Rivera 1929-ben

Gerevich József harmadik kategóriája, amelyben három páros történetét ismerjük meg, az erőszakra irányul, Az erőszak csapdája címen. Nem csak a fizikai, hanem a pszichikai erőszak is fontos szerepet kap Artemisia Gentileschi és Agostino Tassi, Amadeo Modigliani és Beatrice Hastings, illetve Max Ernst és Philipp Ernst között.

Artemisia Gentileschi egy bibliai történetet festett le mesterien: Judit lefejezi Holofernészt (1620).

A kép érdekessége, hogy sokáig úgy tartották, hogy Caravaggio egyik legjobb tanítványa, Orazio Gentilischi festette, Artemisia édesapja. Egyszerűen nem hitték el, hogy egy nő képes ilyen festményt festeni, ám ő kétszer is megfestette e jelenetet, ahogy számtalanszor visszatérő téma képein a nők által elkövetett férfiak elleni erőszak. Orazio egyszer felkérte Agostino Tossit, hogy tanítsa festészetre a legtehetségesebb lányát, ám egy évvel később beperelte őt, mondván, hogy megerőszakolta Artemisiát. Kiderült, hogy Tassi kétszer ült börtönben korábban: mert megerőszakolta nővére lányát, és mert felmerült a gyanú, hogy megerőszakolta majd megölette saját feleségét. Az ügyből hét hónapon át tartó nyilvános per lett, Tassi megalázta Artemisiát, nem is beszélve a korábban fél évig tartó kapcsolatukról, amely során Tassi átverte és manipulálta a lányt. Így tökéletesen érthető, miért tért vissza képein újra és újra az erőszak.

Az előző történetben a művész volt az erőszak elszenvedője, Modigliani esetében viszont a művész az erőszaktevő. Hirtelen haragú, a hasisra és az italra is rászokó festő volt Modigliani, aki egy bál után részegen egész reggelig verte szíve hölgyét. Beatrice Hastings néhány nap múlva elszökött tőle.
A harmadik történetben pedig egy apa-fiú viszony látható, az apa, Philipp Ernst katonás rendet és fegyelmet követelt meg, és bigott katolikus szellemben nevelte gyerekeit, ennek minden gyötrelmével együtt. Nyilván az sem segített a helyzeten, hogy Max, igazi művészhez méltón igen labilis személyiség volt. Végül egy nagy botrányt kavart festménnyel zárta le a múltat 1926-ban: A szűz megfenyíti a kisded Jézust három tanú, André Breton, Paul Élouard és Max Ernst jelenlétében

A negyedik fejezet, az Eltaszított múzsák is szépen felvonultat erőszakot, hiszen mind az öt történetben a festő ellöki magától odaadó múzsáját, kegyetlenül. Megismerjük Édouard Manet és Victorine Meurent, Paul Gauguin és Tehura, Edvard Munch és Tulla Larsen, Pablo Picasso és Fernande Olivier, illetve Egon Schiele és Walburga Neuzil történetét. Szerelem és fájdalom, boldogság és veszteség.

Gauguin 1892-ben Tahitin megismerkedett egy 13 éves lánnyal, Tehurával, akit azonnal feleségül vett. A lány vitte a háztartást, és teljesen elbűvölte a már idősödő művészt, aki úgy érezte, megtalálta, akit keresett: a paradicsomi Évát. 

 

"Reggelenként, amikor felkelt a Nap, a ház tele lett sugárzó ragyogással. Tehura arca fénylett, mint az arany, mindent színessé tett csillogásával, és kettesben kimentünk, felfrissültünk a közeli folyóban, olyan egyszerűen és természetesen, akár az Éden Kertjében az első emberpár. [...] Minden szép és csodálatos volt."

Ám el kellett hagynia ezt az idillt, hogy eladja Európában a képeit, ahogyan Gauguin életét végígkésírte az elhagyás: az anyja, az első felesége és családja, a tragédiába torkolló van Gogh-gal való kapcsolata.

Az ötödik fejezet bemutatja, mire képes a művész, mire képes az ember, és az elragadtatott érzelmek milyen mély bugyrokba taszítják az ép elméjüket elveszítő embereket. Vincent van Gogh és Paul Gauguin, Camille Claudel és Auguste Rodin, Gerda Wegener és Lili Elbe, és Leonora Carrington és Max Ernst közös történetét ismerhetjük meg. Négy olyan történetet, amelyek - egy kivételével - tragédiával végződtek. Egyedül Leonora Carrington volt képes felülemelkedni a pszichózisán. 

Ám minden jó, ha jó a vége. Az utolsó négy páros megtalálta a boldogság kikötőjét, és életük nyugodtan, harmonikus boldogságban telt együtt. Ilyen volt pl. Peter Paul Rubens, és felesége, Héléne Fourment is. 

Számtalan fájdalmas történetet ismerünk meg, halhatatlan művészek emberi oldalát láthatjuk, azt, hogy miféle teremtő erőre képesek az egyszerű, gyarló emberi érzelmek: a vágy, a szerelem, az irigység, a féltékenység, a düh. Valahányszor egy erős érzelem hatalmába keríti és szinte megőrjíti a művészt, valódi remekmű születik. Talán ez az ára a művészetnek?

Köszönöm a lehetőséget a Kossuth Kiadói Csoporthoz tartozó Norum Libro Kiadónak!

Dr. Gerevich József blogját itt találod!

Ha szeretnéd megismerni a nagy festők magánéletének egy-egy szeletét, kattints ide!

Érdekelnek a magyar festők is?

Kövess minket Facebookon!

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr8112508681

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.