A sereg és a járványok

2017. május 27. 07:50 - Arthur Arthurus

Járványok az országban 2.

Az utolsó nagy pestisjárvány 1770-től dúlta fel egész Európát, nyomában éhínség és megtizedelt lakosság járt, de utána alábbhagyott a betegség, csak szórványosan, kevés ideig fordult elő. Magyarország mégsem lélegezhetett fel: hamar a kolera prédája lett. Ezt is, mint a legtöbb betegséget a hadseregek hordták szét.

Ez a betegség az Indonéz szigeteken és Indiában volt ismert, az 1800-as évek elején jutott el orosz földre, majd onnan fokozatosan nyugatra. 1830-ban az orosz hadseregnek hála már Ukrajnában, és Lengyelországban, egy évvel később hazánkban is felbukkant a kolera, és végül egész Európát megfertőzte. Bécsben egy éven át pusztított, és a kezdete utáni első hónapban 333 magyar községből több, mint 12 ezer megbetegedést jelentettek, aminek több mint a harmada halálos kimenetelű volt. A helytartótanács az oroszországi kolerajárvány hírére már fél évvel korábban megelőző intézkedéseket tett, kiadták az egészségügyi intézkedéseket tartalmazó rendeletet, de ez semmit sem ért, mert lényegében a korábbi évszázadok pestisrendeleteinek átirata volt. Megalakították az "egészségre ügyelő állandó kiküldöttséget", melynek egyedüli feladata a rendelet betartatása és az informálás volt. A galíciai határt katonai kordonnal zárták le, az országban megyei kolerabizottságokat, országutakra állandó őrséget, veszteglőházakat és koleraházakat állítottak. A vármegyéket is kordonokkal zárták körül, és minden megye másképp hajtotta végre a rendelkezéseket. A kötelező vesztegzár a legtöbb helyen csak szóban működött, így a járvány hamar végigsöpört az egész országon. Akárcsak korábban, a lakosság most is vagy az eltérő nemzetiségű vagy vallású kisebbségeket, vagy a tanult orvosokat gyanúsította meg a kutak megmérgezésével. Négy megyében néhány hónap alatt több, mint félmillió ember betegedett meg, ezeknek nagyjából a fele bele is halt a kolerába, ezekben a megyékben zendülés tört ki, és sokan a harcokba haltak bele.

Az 1831-32-ben lezajlott nagy kolerajárványt négy évvel később a kis kolerajárvány követte, nagyjából 80 ezer ember betegedett meg országszerte, és 60%-uk életét is vesztette. Ezután az 1870-es évekig még háromszor volt kolerajárvány az országban.

Intézkedések a járványok ellen

Országos szinten nem sikerült ugyan sosem gátat szabni a betegségeknek, de helyi rendelkezések - általában helyi, rátermett orvosok aktív segédkezése nyomán - sokszor sikerrel jártak, és hathatósan visszaszorították a tomboló járványokat. Egyik legjobb példa erre a raguzai vesztegzár, amely a többivel ellentétben valódi vesztegzár volt, sőt, az írott történelem során az első szabályos, negyven napon át tartó karantén. 1377. júliusában állították fel, Velencében ugyan három évvel korábban, de az rövidebb elszigetelés volt, és kevésbé teljes. A valódi karantén megakadályozta, hogy a kívül tomboló járványok bejussanak a falakon belülre. Magyarországról 1510-ből származik az első adat arról, hogy egy teljes város a teljes vesztegzár miatt megmenekült a pestistől. Közép-Európában a vesztegzár, mint a fekete halál elleni leghatásosabb központi intézkedés, 1521-ben lépett életbe I. Ferdinánd pátense nyomán. Célja az volt, hogy Stájerországot megvédje a nálunk már tomboló pestistől, és hallott a nagyszebeni orvos, Johann Saltzmann sikeres intézkedéseiről. Az ún. Ordo pestist, a pestisjárvány idején életbe lépő intézkedések rendszabályát 1562-ben bocsátották ki, ettől kezdve - elvileg - nálunk is ez volt érvényben. Sajnos a legtöbb esetben a vármegyék szabad kezet kaptak ennek betartatására és értelmezésére, így sosem volt igazán hasznos. A legtöbb esetben a járványok helyi szinten törtek ki, és amíg ez így volt, addig a megyék dolga volt, hogy tesznek-e ellenük vagy sem. Mivel szinte mindig heves ellenállásba ütköztek a tanulatlan lakosság részéről a vesztegzárat tervezők, nagyon ritkán lépett életbe, így minden járvány ellenőrzés nélkül kitombolhatta magát és terjeszkedhetett. Pedig az Ordo pestis már tartalmazta azokat az alapelveket, amelyeket a mai napig is alkalmaznak járványos megbetegedések esetén. 

 

Az ellenséges reakciók egyik jó példája 1601-ben történt. A felső-magyarországi főkapitány, Gonzaga Ferdinand felkérte Kassa város tanácsát, hogy a Lengyelországban dúló pestisjárvány miatt a kassai országos vásárokat ne tartsák meg. A tanács ellenállt, egész addig, míg az egyik tanácstagot, a helyi papot el nem vitte a fekete halál. Csak ez után voltak hajlandóak a főkapitányra hallgatni, és vesztegzárat hirdetni a városban. Fél évszázaddal később szintén a lengyel pestis miatt a nádor megtiltja, hogy a kassaiak lengyelekkel kereskedjenek, ám ez nem volt elég: egy évre rá a pestis megjelent a térségben. 

Az 1700-as években kezdték felismerni a vesztegzár valódi hatékonyságát, egész királyi rendeletek születnek a vesztegzár alá helyezett városokról, ahol a cél a járványok lokalizálása is volt már, nem csak a falakon kívül tartása. 1710-ben hatalmas orvoshiány van az országban, Bécs ekkor küld ide rengeteg katonaorvost, hogy segítsenek megfékezni a járványokat. A városokban veszteglőintézeteket és ispotályokat is felállítanak, több orvos érkezik minden fertőzött földre, így elősegítve a gyógyulást is. 1738-ban még Pest és Buda is vesztegzárral védekeznek egymás ellen. Ekkor már komolyan vették az Ordo pestist, 1739-ben a járványveszély miatt még a postai útvonalakat is módosították. 1740-től pedig a vesztegvonalak átlépőire halál várt. Persze nem volt ennyire egyszerű a helyzet, a lakosság és sok esetben a katonaság is ellenezte a vesztegzárakat.

1739-ben Somssich Antal, Somogy megyei alispán feljelentette gróf Wallis tábornokot, amiért negyven emberével áttörte a kordont és Szigetvárra ment. Ugyanezt tette mindjárt egy másik ezred is. A büntetés nem is maradt el: a térségben a járvány elharapózott. Ahol sikerült kieszközölni a teljes vesztegzárat, ott jelentős javulás állt be, erről számol be egy szegedi pestisorvos is, akinek a jelentéséből kiderült, hogy Szegeden mindössze 182 ember halt meg a járványban, a hasonló lélekszámú Aradon pedig, ahol nem volt elkülönítés, a halottak száma 3200 fölé rúgott. 

A deviantart.com oldalon Prophetharm néven alkotó művész víziója a pestisről

Az évszázados járványhelyzet a határmenti városokban egy különös foglalkozást is kitermelt magából: a pestiskémeket. Mivel a lakosság és sok esetben a helyi hatóságok is titkolóztak a járvány kitörésekor - félve az ideiglenes gazdasági visszaeséstől - a határmenti városok feladata volt, hogy kipuhatolja, mi a járványügyi helyzet a szomszédos országokban. 1679-ben Sopron tanácsa Pozsonyba küldött egy ilyen kémet, hogy megtudják, nem ütötte-e fel a fejét a Bécs felől fenyegető pestisveszély a városban. A pozsonyi tanács, amikor ennek tudomására jutott, tiltakozott a gyanúsítás ellen, és azt üzente a soproni tanácsnak, hogy csak a szokásos mindenféle lázas betegség észlelhető. Pedig akkor már javában tombolt a pestisjárvány, amelynek következtében pár héten belül több, mint 10 ezer pozsonyi polgár életét vesztette. 

1738-ban a budai pestisjárvány idején is a tanács titkolta a helyzetet, és amikor a helyi orvosok jegyzéket akartak készíteni, és figyelmeztetni Pestet és a környező lakosságot, a polgármester és a tanácsurak megfenyegették őket.
A járványok persze nem csak a gazdasági helyzetre voltak hatással, jelentősen befolyásolták a hadi műveleteket is. A 16-17. században számos példa volt arra, hogy a magyar katonák eleve fertőzötten érkeztek egy-egy csata színhelyére, vagy ott helyben, a soraikban tört ki a betegség, ilyenkor jellemzően a vérhas vagy a szifilisz. Ez persze döntően befolyásolta mind a csata kimenetelét, és rendkívül elősegítette a járványok terjedését is szerte Európában. 1594-ben a tífusz készteti visszavonulásra Szinán pasa seregét, 1684-ben a keresztény seregben kitört vérhas állította meg Buda ostromát, 1710-ben Rákóczi hadában lép fel a pestis és állítja meg Érsekújvárnál. Sok esetben az előrenyomuló, vagy épp már hazafelé tartó sereg terjesztette el az addig megkímélt területeken a járványokat, mint 1690-92-ben, amikor a visszatérő sebesült katonák hordják szét az egész országban a pestist. Sajnos a középkori és újkori háborúk voltak a legnagyobb járványok fő okozói, és ez különösen igaz Magyarországra. Az 1550-es évektől az állandó hadjáratok az addig termékeny vidékeket kipusztították, a lakosság nagy része azonban életben maradt, és alkalmazkodott a rossz ivóvízhez, a mocsarak kipárolgásaihoz, a betegségeket terjesztő szúnyogfelhőkhöz, ám amikor zsoldosként egy idegen sereghez csatlakoztak, hamar addig nem ismert betegségeket kezdtek el terjeszteni a soraikban. Így lett a tífusz, majd később a tuberkolózis a "morbus hungaricus", amit leginkább a magyar katonák terjesztettek, így lett Magyarország a "németek temetője". Az 1500-1700-as évek háborúi alatt járványok miatt sokkal többen haltak meg, mint a harcok közvetlen következményeként. A Rákóczi-szabadságharc alatt pl. a hadrakelt seregek összes embervesztesége nem érte el a százezer főt - és pár tízezer köztük szintén járványok áldozata lett -, míg ugyanezen időszakban a harcok körüli területeken a járványok miatti halálozás 400 ezerre rúgott. 

Az biztos, hogy a háborúk nagyban hozzájárultak a járványok terjesztéséhez és fennmaradásához is, és azt is nyugodtan kijelenthetjük, hogy a betegségek döntő tényezőként léptek fel a hadiesemények során is. 

Készült Schultheisz Emil orvos, orvostörténész, a Magyar Orvostörténelmi Társaság elnöke gyűjtése nyomán.

Az első részt itt találod!

Kövess minket Facebookon!

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr612529547

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2017.05.28. 14:30:32

Érdekes, hogy fél európát letaglózó nagy pestis járványok a 12-13. században mennyire nem érintették Magyarországot.
A másik: németek temetője. Teljesen más higiénia volt a magyar és a nem magyar lakosság körében, pedig ugyanaz állt rendelkezésre.
Megjeyzendő orvosi és néprajzi, de még technikatörténeti szinten ezt együtt kell kutatni a helyes képhez.

Fekete Pestis 2017.05.28. 19:59:39

@gigabursch: XII-XIII. században tudtommal Európában nem volt pestis ( vagy csak one-off jelleggel).
IX. századtól a XIV századig pestisügyben nyugi volt errefelé.