Világló részletek

2017. június 10. 07:23 - Arthur Arthurus

Könyvajánló - Nádas Péter: Világló részletek

A minap belefutottam molyon egy kérdésbe: ki a három legismertebb ma élő magyar író, és ki a  három legjelentősebb ma élő magyar író. Majdnem mindenki említette Nádas Pétert vagy az egyik, vagy mindkét kategóriában, Krasznahorkai László mellett. Egyet kell értenem.

Főleg a nemrégiben megjelent Világló részletek kapcsán.

Nádas Péter mesél. Ez a monstrum a maga bő 1200 oldalával nem más, mint emlékek és történetek tárháza. Nincs benne tagolás, nincsenek fejezetek, nincsenek külön jelölt párbeszédek. Bárhol belekezdhetsz és bárhol folytathatod: az emlékek hullámzóak, vissza-visszatérnek ugyanarra a pontra, ugyanazokra a meghatározó emlékekre. Mesél magáról, mesél a felmenőiről, mesél a múltról. Olyan, mintha leülne veled szemben, és csak elkezdené mondani az eszébe jutó családi történeteket az ükapjáról, a nagyapjáról, az apjáról, az anyjáról, a háború idejéről, a 40-es évek budapesti belvárosáról. Ez a tagolatlanság és a kissé kaotikus emlékhalmaz azonban nem zavaró. Sőt, éppen ellenkezőleg: teljesen természetes. Lassú, de nem monoton, ez nem az a könyv - és nem csak a mérete okán -, amivel két nap alatt végzel. Nem, ezt meg kell rágni, át kell gondolni, néha fel kell belőle ocsúdni, majd rácsodálkozni, hogy ennyire keveset haladtál oldalszámot tekintve, miközben egész sorsokat ismertél meg? Aztán meg arra felfigyelni, hogy a lapok észrevétlenül tűnnek el. Leülsz, és belesüppedsz az emlékekbe, ott vagy, átéled, miközben végig tudod, hogy ezek nem a te emlékeid, ezek nem a te gondolataid. Mégis, annyira természetesek, annyira emberiek, annyira csapongóak és közben összeszedettek, ezerszer átrágottak, hogy már-már a sajátoddá válik.

Ez a könyv tulajdonképpen egy memoár. El szoktam gondolkodni, hogy miért is ír az ember memoárt? Kinek írja? Szerintem elsősorban magának: hogy emlékezzen, hogy rendezze azt a kaotikus halmazt a fejében, hogy énképe alakuljon ki, hogy el tudja magát helyezni térben is időben, családban és társadalomban. Aztán néha-néha az olvasók is találkozhatnak a memoárokkal. Nem nekik szól, mégis megleshetik, nem róluk szól, mégis a magukénak érezhetik, tanulhatnak belőle. 
Végigjárjuk az ostromlott Budapest utcáit, ott vagyunk a kisfiúval a Margit-híd avatásán, látjuk a sirályokat, látjuk, érezzük, ahogy kétéveskori önmagunkra zuhan egy fal a bombázások során, ott vagyunk a nagyapja aranyműves műhelyében, ott vagyunk vidéken és a fővárosban, és kézen fogva vezetjük az udvarra a kisfiút. Vagyis nem. Ő vezet kézen fogva minket, és közben mesél.

"Ha ezekbe a rejtett családi manőverekbe és perpatvarokba belegondol az ember, akkor látja, hogy a szülők és a nagyszülők miként szövik bele gyermekeik életébe azokat a több évszázadon át hurcolt és ápolt lelki gubancokat, tudatlanságuk, téveszméik, gonoszságuk félelmeik és rettegéseik gubancait, amelyekbe maguk is beletekeredtek és szenvednek is tőle."

Ez volt az első Nádas Péter könyv, amit olvastam. Száz százalék, hogy nem az utolsó. Tőle ugyan még csak ezt olvastam, de róla már elég sokat, Polcz Alaine szemén át. Polcz Alaine sokat mesélt az ifjú Nádas Péterről. Most Nádas Péter mesélt. Fontos dolgot tudtam meg a szerzőről, miközben megismertetett a családi emlékeivel, történeteivel, a kavargó gondolataival: Nádas a tények embere. Mindent alátámaszt, mindenre magyarázatot keres, mindenféle levéltárakban és egyéb feljegyzésekben kutakodik, hogy megtudja, egy-egy felmenője valóban ott volt-e akkor, és miért volt ott, ahol, Freuddal is megismerkedett, hogy megtudja, ő maga miért úgy reagál valamire, ahogyan reagál. Nádas Péter megfigyelő, külső szemlélőként tekinti végig a múltját, miközben mégis bevezet lassan igazán mélyre. És egy másik fontos dolog: úgy tűnik, mintha Nádas egész életlében gondolkodott volna. Évről évre, évtizedről évtizedre nagyjából ugyanazokon a dolgokon. Megfigyelte a felmenőit, megfigyelte a saját gyerekkorát, megfigyelte a fiatalkorát. Mindeközben viszonylag keveset tudunk meg a közvetlen családtagjai sorsáról, de nagyon sokat a távolabbi felmenőkről. Nagyon erős bennem az az érzés, hogy Nádas csak egy külső szemlélő a saját életében. Ennek sok oka lehet, de van két igen nyilvánvaló, ami csak úgy süt a lapokról.

Érdekes élmény volt ezt a könyvet olvasni. Egyrészt már a súlya figyelemre méltó, és én bizony hozom-viszem magammal a könyveket, amiket olvasok. Na itt ésszel kellett ám pakolászni, amíg ezt olvastam! Néha bizony félre kellett tennem, egy kis szünetet tartani, hogy a kezembe vegyek más könyveket is. Együtt olvastam ezt a könyvet Neil deGrasse Tyson: Ha felfal egy fekete lyuk című jó stílusú tudományos könyvvel, és együtt olvastam Chuck Wendig Halálmadarak című könyvével, ami egy számomra kevésbé jó stílusú horror-szerű történet. És aztán időről időre, napról napra elővettem a Világló részleteket. Eleinte nagyjából 5-10 oldalanként jelöltem egy-egy idézetet, hosszabb szakaszt, amit később majd idézni fogok a könyvből. Mondanom sem kell talán, hogy a 120. oldal környékén ezt feladtam, mert lehetetlen választani közülük. Érdemes elolvasni az egészet. 

"Még arra a borús nyári délutánra is emlékszem, amikor elhatároztam, hogy egész felnőtt életemben ezzel a kétarcúsággal vagy inkább háromarcúsággal fogok foglalkozni. 1954 igazán forró nyarán, amikor valamelyik lexikonban találtam Janusról egy addig ismeretlen ábrázolást. Ezen két félrenéző arca közé zárva volt egy harmadik arca, a szemtől szembe néző. S ennek milyen volt a tekintete, Uramisten. Őrült volt a tekintete. Képi felismerés volt. Aha. Ez az. Valamit megértettem általa, amit addig nem sikerült megértenem. A kép űzött ki a nyári kertbe, a valakinek a három arca, arcának három nézete, s elmerülten bóklásztam ott vele. Meglehet, hogy máskor történt a két kis esemény, az emlékezet mindenesetre összeírta. Mindent, de mindent meg fogok írni, amit az emberek elhallgatnak egymás elől. Abban a pillanatban mindenesetre így szólt az elhatározásom. Valami olyasmiről határoztam el, hogy foglalkozni fogok vele, mi több, ez a foglalatosság lesz az élethivatásom, amiről semmit nem tudtam, honnan is tudhattam volna."

Ha érdekel a könyv, ide kattintva elérheted!

Kövess minket Facebookon!

Nézd meg a másik nagy magyar író, Krasznahorkai László legutóbbi művének ajánlóját!

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr3312567091

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.