"Nem én öltem meg a férjemet"

2017. szeptember 02. 06:40 - Carbonari

Könyvajánló - George Cooper: Gyalogút

sakk.jpg

„- A gyalog nagyon fontos játékos – vette át tőlem a szót és a fabábut megfontoltan az őrnagy. – Látszólag értéktelen, hiszen csak előre lépeget, amíg útját nem állják. Nem ugrál, nem futkos, és ütni is csak kartávolságban képes. De ha elér az útja végére, egy csapásra eldöntheti a játszma állását.”

„Nem én öltem meg a férjemet” – jelenti ki Amanda Leichard, az imádnivaló, de roppant együgyű (?), kissé hervadó szépasszony Dave Bexley magánnyomozónak, aki hivatásának kiválója a településen. Az amúgy plasztikai sebészeket eltartó hölggyel ugyanis a halottkém azt közölte, hogy a férjét megölték. Ezen még túl is lehetne lendülni, ha az ügyvédje szerint nem ő állna a rendőrök célkeresztjében, mint lehetséges első számú gyanúsított. A jogi szakember azt javasolta neki, hogy a valóság kiderítése - és a börtön elkerülése - érdekében fogadja fel a jó hírű magánnyomozót, a fent említett Dave Bexley-t.
S hogy miért morcosok a rendőrök Amandával kapcsolatban?
Ó, a kérdés roppant egyszerűen megválaszolható: a férfi életbiztosításának egyetlen kedvezményezettje Amanda, ergo, több millió oka lehetett a nőnek az emberölésre, plusz alibije sincs, de ezek eltörpülnek amellett, hogy a hölgy lazán takarításba kezdett, amikor meglátta, hogy a férje holtteste összevérezte kedvenc szőnyegét, és csak akkor (attól?) esett kétségbe, amikor a vérfolt az istennek sem akart kijönni a textilből.

Bingó!
A rendőrség berágott: ez a nő most ennyire hülye, hogy szétcseszi a helyszínt, vagy saját bűntette nyomait igyekszik eltüntetni, és ezzel összezavarni a nyomozókat? Biztos, ami tuti, ezzel az utolsó húzásával első számú gyanúsítottnak lép elő az ügyben.

Hogy olvasás közben egyetlen pillanatig se unatkozzunk, végigvonul a könyvön egy másik fontos szál is. Dave-t kedvenc ismerőse, egy nyugállományú hírszerző őrnagy sakkpartira hívja, és közben – szinte mellesleg – elpöttyinti neki, hogy Kazahsztánban – bagatell – kiraboltak egy titkos mikrobiológiai labort, és khm... pár veszélyes apróságnak nyoma veszett, amiből akár biológiai fegyver is ... tenyészthető, vagy mi.
Mert hát most mit vigyenek el egy ilyen helyről, ha nem bacikkal teli kémcsöveket? Persze, nyugtatja meg a meghökkent magánnyomozót az őrnagy, nem kell idegeskedni, végül is a világban mindig található pár kódorgó atomtöltet, ellopott tervrajz, vagy pár tonnányi eltűnt robbanóanyag, mégis itt vagyunk, nemdebár? (Nekem ne mondd, hogy a te szemed nem tikkelne be a hírre.)

A kettőnek mi köze egymáshoz, napláne Dave-hez?george-cooper-profilkep.jpg
Szinte semmi azon kívül, hogy az ellopott roppant veszélyes bacilusokkal kapcsolatos nyom ebbe a városba vezet, amely a magánnyomozónak is otthont ad, az őrnagy pedig arra kéri: járjon nyitott szemmel.

Dave-nek nem elég a fenti ügyekben rohangálni, anyagot gyűjteni, mozaikokból összerakni a valóságot, hanem még saját társa, Tom ostobaságával is meg kell küzdenie, aki – uram segíts! – megszerezte élete első, önálló ügyét egy zsarolás képében.
Innen szép nyerni, nem?

Az ügy(ek) megoldása közben találkozunk pletykában megőszült idős hölggyel, néhány sajátos becsületkódexet valló nehézsúlyúval, aztán egy-két, a virtuális világban kontakt, mogorva guruval, akiknek legnagyobb örömük egy klassz kis romboló program aktívvá-inaktívvá tétele (kinek hogy), és bélyeg (képeslap, matchbox, mittudoménmi') helyett helyre kis vírusos winchestereket gyűjtenek. Hja kérem, valamit nekik is gyűjteniük kell, nem?

De mindenekelőtt és mindenekfelett Aduval pacsizhatunk le: laikus népnevelő, mesterségére nézve kiváló könnyű testi sértő (és / vagy súlyos - a megrendelő akarata dönt a hatásfok felől), értő kezű manuálterapeuta, hatékony élő poligráf (stb.), aki olyan, mint kártyában az ütőlap, mindent visz. Mondjuk, fusiban, de kicsire nem adunk. Szent meggyőződése, hogy a verés ugyanúgy hat a terroristára is, mint a normális polgáremberre, ergo, egy minálunk felszívódott brazil biomókust (mert a mikrobiológusra nem áll rá a nyelve, és egyébként is üvegesedik a szeme a fogalomtól) megtalálni nem ügy… szabadidejében pedig Rejtő Jenőn művelődik, mert mester a mestertől, ugyebár... 

Vajon ártatlan Amanda Leichard? Tényleg csak tisztaságmániából tette tönkre a helyszínt?
És mi van a biológiai fegyverrel? Van-e valami köze egy mobiljelnek ahhoz, hogy a világ legnagyobb mikrobiológusai éppen Dave lakóhelyén tartották esedékes kongresszusukat, és ha igen, pontosan mi az összefüggés a jel és az összejövetel között? Hová tűnt a kongresszus brazil résztvevője? Mi lesz a zsarolási üggyel? Hogy kerül a képbe az író előző könyvéből (Magánügy 2014) megismert Leslie Morton, meg az általa hajszolt híres mágnesfegyver?

Dave Lexley nyomoz, rész- és végeredményeket produkál, és ezekhez új ügyek tapadnak, mert nyomozása közben csak úgy hullanak az emberek (meg a pofonok), akik aztán vagy életben maradnak, vagy nem.

Vérbeli csavaros krimivel van dolgunk, ahol szem nem marad ..épen, ha éppen Adu közelébe kerül valami módon. A sorok között rekeszizom rezdül és hang pendül, csap át harsány röhögésbe kuncogásba, mert nem csak vértől tocsog a történet, hanem humorban gazdag, mély életismerettől átitatott kacagnivalókat is tartalmaz - és nem csak nyomokban.

Ajánlom-e olvasásra? Feltétlenül!

Szeretnél többet megtudni a könyvről? Ha a képre kattintasz, akár elő is rendelheted!

gyalogut_1.jpg

 

A mű munkapéldányáért köszönet a kiadónak!

Kövess minket a Facebookon is!

Tudni szeretnéd milyen lehet számkivetettnek lenni saját hazádban? Kattints!

 

Mit lehet tudni a szerzőről?
Hogy álnéven ír.
Hogy magyar.
Hogy jól ír.

Álljanak itt saját szavai:

"Végzettségem szerint orvos vagyok, azon belül is a pszichiáterek furcsa táborába tartozom.
Keveset dolgoztam a szakmámban, de igyekeztem minél szélesebb körben képződni (családterápia, kognitív- és viselkedésterápia, hipnoterápia), és évek óta a gyógyszeriparban dolgozom, főleg belső trénerként. Szóval a betegeket egészségesekre cseréltem, és azon munkálkodom, hogy sikeresek és elégedettek legyenek az életben. Egyébként az egészséges emberek sem tökéletesek, mindenkiben van gubanc, félelem, szorongás, de sokszor pont ezek sarkallják őket kiemelkedő teljesítményre.
Az első könyvem megjelenése előtt nem sokat írtam, még kevesebbet publikáltam. A Magánügy első és utolsó sora között nagyjából 20 év telt el, ebből 17, hogy egy sort sem írtam hozzá. Aztán jött egy gondolat, hogy befejezem, és hozzáláttam a maradék 370 oldalhoz.

Édesapámnak köszönhetem, hogy vonzódom a humorhoz, és imádok nevetni. Ő is írogatott és rajzolt, kezdetben a helyi (debreceni) újságban hetente egyszer megjelenő vicces féloldalban, aztán a Ludas Matyiban, ahol egy ideig a főszerkesztők között volt. Nekem is jutott az életszemléletéből, és remélem, sikeresen tovább adtam a gyerkőceimnek (Gergőnek és Zsófinak) is.

Szeretem a zenét (zenei általános iskola, 4 év trombita, 4 év vadászkürt, felnőttként 3 év zongora és 2 év basszusgitár), imádom a filmeket (nagymamám mozipénztáros volt Püspökladányban, fél gyermekkoromat a vászon előtt töltöttem), szívesen olvasok. Nem nekem valók azok a sportok, ahol köztem és a talaj között ingoványos közvetítő közeg (korcsolya, görkori, síléc, gördeszka) van, és a vízben is inkább a túlélésért küzdök úszás közben."

Ars poétikája:

"Nem érzem még magam elég öregnek ahhoz, hogy az élet nagy dolgairól írjak. Ha könyvet veszek a kezembe, szórakozni akarok. Elvárom a szerzőtől, hogy ragadjon magával, és tegye feledhetetlen élménnyé azokat az órákat, melyeket az általa megálmodott világban töltök."

Ő is eszerint alkotta meg legújabb művét, a Gyalogút című kötetét.
Te hogy látod?

A cikkben a kép a szerzőt ábrázolja.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr7212797000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.