Egy történész élete - Ormos Mária

2017. október 09. 07:41 - Arthur Arthurus

Könyvajánló - Ormos Mária: Remények és csalódások

Átélte a háborút, átvészelte az orosz megszállást, a Kádár-rendszert, ott volt a rendszerváltásnál, és látja, amint ez a rendszer halad visszafelé, a múltba. Szakmailag pontos és megkérdőjelezhetetlen, előadásaiban és könyveiben sziporkázó, ám a magánéletében, különösen a férfiakkal, balszerencse kísérte útját. Idén volt - október elsején - 87 éves, de szellemileg még a régi. Ki ő? 
815397.jpg

Ormos Mária élete nem volt egyszerű. Erőszakból és erőszakos házasságból született gyerek, ahonnan és akivel alig tudott kimenekülni, a szakmájában a saját döntései és tervei sokszor nem jöttek be, de hatékonyan sodródott az árral. Mint tanár és mint a Pécsi Tudományegyetem rektora, sok mindent látott. Látta Gyurcsányt ifjú egyetemistaként, ott volt a rendszerváltást megelőző és félig azt előkészítő "rektorok összeesküvésében", ott volt Szegeden 1956-ban, amikor indult a ma már történelmi esemény. Megírta az életét, az élményeit, a benyomásait, az emlékeit. Nem más ez, mint egy szubjektív kép a világról, egy szelet, amit és ahogy ő látott. Moszkvai és NDK-s, párizsi utazásai, a történelem mibenléte, a szűk családja, az apja története, és leírja azt a felettébb undorító momentumot is, amikor rájött, hogy bizony ez az ország visszafelé halad, egy újabb rezsim épül.

Egy egész élet, 86 év emlékei, vágyai, reményei és csalódásai. Magával ragadó könyv egy olyan történésztől, aki a politika közelében volt, de annak mindig nemet mondott. Egy olyan történésztől, aki nyugdíjasként azt meri mondani, hogy bizony, egy nyugdíjas minden felelősség nélkül hozhat ítéletet ma arról a jövőről, amit ő már nem fog megélni. Emlékek kutatásokból és levéltárakból, hogy mennyire esetleges is a történelem, hogy milyen iratok vesztek el nyom nélkül a levéltárakban, amelyek korábban ott voltak, hogy mennyire fontos a történészek munkája és összefogása, de hogy mennyire nem szabad a jelent és a jövőt a múlttal összekeverni.
1ccaee35-cdc8-4ef5-9028-30aaa7fcaa46.jpgMesél a gyerekkoráról, apja révén viszonylagos jómódban éltek Debrecenben, és a háború első évei sem tették őket tönkre, ám amikor menekülniük kellett a kis tiszai zugba, akkor minden ingóságuk elveszett. Az anyja, miután visszaköltözhettek a házukba (amelyet elfoglaltak addigra, de a házfoglalók nagylelkűen átengedték nekik a konyhát és az előszobát), az anyja úgy szerezte vissza az ingóságaikat, hogy sorra meglátogatta a szomszédokat, és mindenhol kiszúrt valamit, ami az övék - itt egy szekrény, ott egy polcnyi könyv, amott a porcelánok. Szépen megköszönte a bitorlóknak, hogy így vigyáztak rájuk - ekkor nem volt mit tenni, a bitorlók visszaadták az eltulajdonított értékeket. Akkoriban ez így működött. Nem lehetett tudni, ki jön vissza és ki nem. Ormos Mária édesanyjára egy zsidó asszony is rábízta kevéske értékét, ő már sejtette, hogy ahová megy, onnan nem jön vissza. Mint utóbb kiderült, a legfiatalabb kislánya túlélte a háborút, de sajnos az értékeik addigra elvesztek, ráadásul a kislány nem is tudott róluk. A bombázások elől Rázompusztára menekültek, és ott a tiszai gátőrök segítségével elásták saját, és a zsidó asszonytól kapott értékeiket. Mit ad isten, ezek az elásott holmik, drágább ruhaneműk, porcelánok mind eltűntek. Olyan helyen volt, hogy a véletlenszerűen keresgélő német vagy szovjet katona biztosan nem találja meg - de persze a gátőrök tudták, hol van. Ekkoriban, abban a régi szép világban az ember harácsolt, ahogy tudott, lakást és ingóságot szerzett, ahogy tudott, akár a kedves, szeretett szomszédot is meglopta a legigazabb magyar ember is, hiszen ki tudja, él-e vagy hal-e az a kedves, szeretett szomszéd. 
f_ormos460ormos460.jpgEközben az édesapját elvitték, sosem volt katona, de a németeknek kellett az utánpótlás. A szovjetek már a nyomukban jártak. Át akarták vezényelni a civilekből álló menetet az osztrák határon, ám ők nem voltak hajlandóak belépni a birodalmi hadseregbe, nem lépték át a határt sem. Ekkor közéjük lőttek, de a többség sikeresen elmenekült - a szovjet "felszabadítók" már tényleg a sarkukban voltak. Elfogták őket, elvették a jó kabátjukat, csizmájukat, és hadifogolyként bántak velük, annak ellenére, hogy sosem harcoltak. Ormos Mária édesapja évekig nem került haza.
Eközben a kislány fiatal lánnyá serdült, 15 éves volt, amikor a szovjetek elfoglalták a környéket. Hatalmas szerencséje volt: a szovjet hadvezetés sosem tiltotta a katonáknak, hogy fosztogassanak és erőszakoskodjanak, elvégre "ennyi jár a fiúknak". Egyedül a közvetlen felettesek, parancsnokok dönthettek erről másképpen, és az ő körzetükbe kerülő parancsnok - akit a szomszédos házban szállásoltak el - nem engedte a katonáknak sem a fosztogatást, sem az erőszakot. Így kevés megmaradt értékük és az ártatlanságuk érintetlen maradhatott.

Ez a könyv tökéletesen összefoglalja azt, hogy hogyan látta és hogyan élte meg egy történész a saját életét. Többféle könyv létezik, van, amelyik egy nagyképet mutat, messziről ábrázol, de a korszak lényeges eseményei megjelennek. Olyan, mint ahogy egy pilóta láthatja a földet a repülőről. Vannak olyanok is, amelyek épp fordítva közelítik meg az életet: lentről pásztáz, élesen látja a saját környezetét, de képes elhelyezni magát a nagy egészben is. Ahogyan maga Ormos Mária fogalmazott: két történet van: a nagytörténet, és a kistörténet. A nagytörténet a második világháború, az '56-os forradalom, a rendszerváltás, és az ezekben véletlenszerűen vagy tervszerűen elfoglalt helye az emlékezőnek, ez esetben magának Ormos Máriának. A kistörténet pedig a szűk család, a saját gondolatok, a remények és csalódások. Ez a könyv a kistörténet, ami belehelyezkedik a nagytörténetbe.

Hihetetlen jó élmény volt olvasni, elmerülni egy nagy tudású szakember gondolataiban, meglátásaiban, miközben stílusa és humora mit sem kopott az évtizedek alatt. Csak ajánlani tudom!
Köszönöm a lehetőséget a Kossuth Kiadónak! A kiadó honlapjáról kedvezményesen beszerezhető a könyv, a borítóra kattintva elérhető:
remenyek-es-csalodasok.jpgHa érdekel, ki volt a vörös herceg, kattints ide!

Kövess minket Facebookon!

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr3912930183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.