Növényolimpia

2017. november 17. 00:02 - Carbonari

Könyvajánló - Szijj Ferenc: Növényolimpia

szijj_ferenc.jpg
A humoros és abszurd látomás írója, Szijj Ferenc a könyv belső borítóján elgyötörten néz az olvasóra, egy roppant lepusztult hátterű gangon. Mit ne mondjak, őszintén remélem, hogy nem ott lakik, bár ezen sem csodálkoznék a regény tartalmának ismeretében.

Azt írja róla a fülszöveg: humoros és abszurd.
Mondhatnám, hogy fájóan abszurd.
Hogy az embernek elmegy a kedve az élettől, amíg Aranka a járókeretével bebiceg a történetbe, két lépésenként meg-megállva, hogy egy értelmes slukkot szívjon a cigarettájából. Aranka, akihez betörtek, aki nem volt hajlandó felesküdni a népre, akinek van az a kormányfőtanácsos ismerőse, aki viszont mindenkor mindenkire felesküdött, aztán Arankánal ott egy doboz, tele csontokkal, amelyeket el kéne intéztetni, hogy felvegyék a temetőbe, és itt mindenféle bonyodalom kezdődik el.
Mondjuk az, hogy először is a hivatal már nem ott található, ahol volt. Szinte kárörömmel tájékoztatják erről, mert dögöljön meg a szomszéd tehene is. Amúgy. Az is kiderül, hogy a főhős tulajdonképpen csak vegetál, és növényből van, míg a kormányfőtanácsos igazi nagyvad. Csak a múltja ne jönne vele szembe!

Pedig olyan szépen elgondolta, hogy azért a különleges ötletért jól leperkálódik neki a leperkálni való, és megvalósítás esetén mekkorát kaszálhatott volna.. valaki… akárki, és mekkorát nőhetett volna a kormány tekintélye!

Közben kocsmákban járunk, fél barackot iszunk, de a cseresznye sem rossz, kvaterkázunk, faggatódzókkal közöljük, hogy növények vagyunk és a növények – ez köztudomású! – nem dumálnak, és a temetőkben simán el tudnának vegyülni, de akkor meg emberek, és azt is elcseszik, ki érti ezt, senki sem.

Tartozik nő is a történethez, persze, régi nő, régi (állítólagos) barát, igen távoli rokonok vagy volt ÁVH-sok, ez nem tiszta teljesen, mert a múlt, mint a talajvíz, állandóan feltör, mit csináljunk, ha egyszer ez a múlt vagy a talajvíz szokásos formája, és úgy néz ki, hogy ezek itten tesói egymásnak. A kormánytanácsos továbbra sem bír magával, bár a múlt őt is pofán csapdossa, de hát, mint már említettem volt, kellett neki boldog-boldogtalanra felesküdnie, ugyebár…

Csóró kis főhősünk meg jön-megy, intézkedik, lepusztult kiskocsmákban nyeli a füstöt meg a feleseket (mint már mondottam volt, főleg barackot és cseresznyét), üzletel a maga szánalmas kis szintjén, én meg kardomba dőltem a regény helyenként rohadt hosszú mondatai miatt… a reménytelenség szürkesége miatt… a sírva nevetek nyomora miatt…

Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre!

olimpia.jpg

 

Köszönjük, Magvető Kiadó!

 

Isten bunkói - érdekel? Kattints!

A főkép a szerzőt, Szijj Ferencet ábrázolja.

Tetszik, amit olvastál?

Akkor kövess minket a Facebookon is!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr4513130742

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.