2117 - emberek és idegen fajok együttélése, akik mellesleg mind utálják egymást

2017. december 29. 07:41 - Carbonari

Könyvajánló - Brandon Hackett: Xeno

xeno.jpg
2117-ben a Föld lakossága tizenötmilliárd fő: 
ebből hatmilliárd ember, kilencmillárd idegen fajú, más néven Xeno.
Ők mind utálják egymást. 
Innen szép összefogni, nem igaz?

Ez az alaphelyzet az Agave Könyvek gondozásában kiadott Brandon Hackett (Markovics Botond) Xeno című művében. Amikor a fülszöveget átolvastam, egyértelmű volt számomra, hogy kell nekem a mű, és nem is csalódtam egy percig sem az előzetes feltételezésemben.

A helyszín a Föld és még két bolygó. A Föld 2117-re gazdasági és politikai káoszba süllyedt, vízhiány, nyomor és helyi háborúk tépázzák, és ha mindez nem elég, akkor ott vannak a migrátorok erős kezű diktátorokként, akik uralkodnak a bolygó és a lakosok felett is. Nem kérdeznek, nem együttműködnek, hanem diktátumokkal kinyilatkoztatnak. Ilyen módon cselekedve szabadítottak rá egymásra három bolygót, valamint az embereket két idegen fajjal, a hidrákkal és a firkákkal. A három élőhely között féregutak nyitásával lehetséges a lakosságcsere és az utazás, amelyeket a migrátorok felügyelnek. Isten igazából egyik fajnak sem tetszik a migrátorok mindenhatósága az életükben, de nincs mit tenni, egyenlőre viselik a rájuk oktrojált valóságot. Persze, amint rés nyílik a pajzson, az mindhárom fajt cselekvésre ösztönzi, de egyedül egyiknek sem áll módjában hatékonyan tevékenykedni az ügy érdekében, tehát a fajoknak kénytelen-kelletlen össze kell fogni. A kérdés csupán az, hogy ki milyen végkifejletet szeretne látni eredményként, és hogy kinek milyen erős érdekérvényesítésre lesz módja az együttműködés során, de főleg után.botond.jpg

És akkor ott van még egy negyedik faj is, az ostorosok. Kegyetlenek, érthetetlenek, titokzatosak, megfejthetetlenek. Egy felejtésre kárhoztatott nép, amely különbözik mindenkitől. De ki és miért tette őket feledékennyé? Milyen szerepük lesz az eseményekben, amelyek során a gyűlölt migrátorok uralmát igyekszik megtörni a három faj?
 
Olga, a főhős, súlyos bánatokat hordoz: apja, a híres xenokutató, belehalt az ostorosok megismerési folyamatába, anyja pedig a migrátorok akaratlan bábjaként éli mindennapjait. Testvére, Márk, érdekes személyiség, bosszúállásra és felsőbbrendűségre hajazó természettel. Olga apja szeretetéért és elismeréséért versengve maga is xenokutatóvá képezi magát, és örömmel vesz részt minden olyan lehetséges programban, amely közelebb viheti a fajokat egymás megértéséhez.

Lehetőséget kap egy ostorosokkal kapcsolatos kutatásban való részvételre, miután sajátos események következtében egy befolyásos szervezet kalandos úton megszervezi az elrablását, de még inkább menekítését. A helyszín, ahol viszonylagos biztonságban tudhatja magát, egy isten háta mögötti aszteroida, ahol az emberek, a hidrák és a firkák (a másik két faj) összefogása következtében élhető hely alakul ki, rejtve a migrátorok szeme elől.

Innen indul útjára az expedíció, amelynek fő feladata a migrátorok uralma alóli felszabadulás lehetséges módozatainak kitalálása. Ennek kulcsát pedig a máig feltérképezetlen faj, az ostorosok megismerésében látják az emberek, valamint a hidrák és firkák is.

Mi lesz? Sikerrel járnak-e az expedíción? Lehetséges-e megtörni a diktátorok uralmát? És ha igen, milyen áron?  Egyáltalán kik azok a migrátorok? Segítenek-e a kölcsönös előítéletek? Létezik-e felsőbbrendű faj, vagy ennek a gondolata is magában hordozza az újabb kirobbanó konfliktus magvát? Helyén való-e a gyanakvás, a paranoia, ha három faj összefog a negyedik ellen? (Naná, hogy helyén való. Nem abszolút győztesnek lenni faji szinten beláthatatlan következményekkel jár.)

Nagy gyönyörűséggel olvastam az író sziporkázó elméjéből kipattant idegen fajok szokásos párbeszédeit, kuncogtam és ámélkodtam: egyem a szíved, de ki tudtad őket találni!

Nem tudok nem párhuzamot vonni a mű cselekménye, valamint mai magyar politikai helyzet és migránsválság között, és nem esik jól, hogy így látom. Ööö… nem, nem fejtem ki bővebben, hogy miért.

Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre, a kiadónál mindig kedvezménnyel szerezheted be őket!

xen.jpg

 

 

Köszönjük, Agave Könyvek!

Kövess minket Facebookon!

Ébredő istenek . egy nem  mindennapi sci-fi. Érdekel? Kattints!

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr5113525675

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.