Az idei év rengeteg nagy nevet, ígéretet hozott el nekünk, volt,ami jól sült el, és volt, ami kevésbé. Nem mondom, hogy nem csalódtam, és azt sem, hogy ezek a filmek 100%-osan tetszettek vagy tökéletesek lettek volna, de mindenképp ezeken szórakoztam a legjobban.
Baby Driver
A magyar keresztségben Nyomd, bébi, nyomd! az autós, bankrablós, zenés romantikus akciófilmek mezőnyében indult volna, ha lenne ennyire összetett kategória. Nem ok nélkül nincs ilyen, mivel ennyi mindent működőképesen összerakni egy filmbe nem könnyű. A rendezőnek, Edgar Wrightnak nem is sikerült a bravúr, ettől függetlenül sok emlékezetes percet tudott okozni nekem a film. A zenére komponált autós üldözések, kipörgések, farolások mind-mind egyedi élményt adnak, amit eddig nem láttam ilyen témájú filmben. A szereplők hozzák a formájukat, talán a főszerepet játszó Ansel Elgort volt kissé halovány, de pl Jamie Foxx a tőle kissé szerepidegen figurában remekel. A zenei betétek és a zene fontos dramaturgiai szerepe miatt újító a film, de magát az akció műfaját nem reformálta meg.
Kong: Koponya sziget
Maga az óriásmajom, mint téma, nem a kedvenc filmes zsánerem, ettől függetlenül szerettem a róla készült filmeket. A Steve Jacksonos verziót is bírtam, bár a baromi hosszú játékidőt a vége felé untam kissé, és a figura túlromantizálása sem jött be igazán. Na ez itt egyáltalán nincs meg. Úgy nyúlnak a majomhoz, ahogy kell. Hatalmas, vad, zabolázatlan őserő, aki kb. fél perc alatt zúzza le a szigetét feldúló Vietnamból idevezényelt amerikai különítményt. Tökéletes volt az a jelenet, amikor kiengedték a bombákat, amik szétvetették a fákat, a pilóta pedig kéjes, mámoros örömmel figyelte a pusztítást. Így viselkedik az ember a természettel, amikor azt hiszi, erősebb nála. Aztán elég egy erősebb vihar vagy tornádó, esetleg földrengés, hogy lássuk, milyen marhára gyengék is vagyunk. Ezt szimbolizálja Kong, és ezen üzenet nekem nagyon átjött. Emellett pörgős, szórakoztató film, egy percig nem unatkoztam rajta.
A majmok bolygója: Háború
Remek két rész után vártam a méltó lezárást, ami ugyan megjött, csak másképp, mint vártam. Itt a háború nem a csatamazőn zajlott főképp, hanem az elmékben. Társadalom- és szociodráma volt ez gondolkodó majmokkal, ami önmagában elég abszurd ahhoz, hogy érdekes legyen. Ehhez jön hozzá Andy Serkis "alakítása", ami azért is kiemelendő, mert mindezt CGI-jal, és arcra szerelt érzékelőkkel adta át. A gondolatok érvényesek, aktuálisak. Mitől is ember az ember, megérdemli-e, hogy ő legyen a Föld ura, mitől igazi vezető egy vezető? A film ezekre megpróbál válaszokat adni, és egy méltó lezárást adni Ceasar karakterének. Zömében sikerrel teszi ezt.
Pókember: Hazatérés
Mindig is Pókember volt a kedvenc képregényhősöm már a 80-as évek végétől kezdve. Ez a 3. generációs verzió, és nekem ez adta talán a legjobban vissza azt a Pókembert, akit szerettem. Bár az igazság az, hogy az eddigiek összegyúrásából jöhetne össze a legjobb Pókemberfilm, mert mindegyiknek megvoltak az erényei. Ettől függetlenül a Hazatérés egy remek újrázás, amit sikerült belerakni a MARVEL filmes univerzumába. Az más kérdés, hogy Pókembernek nagyobb szerepe volt a képregényekben azokban az eseményekben, amik a filmekben történnek, de a figura talán nem lesz súlytalan, és belenövi magát a többi karakter közé. A kezdetek biztatóak, az idétlenkedést lehetne lassan redukálni, és működni fog a pókarc.
Logan
Egy újabb képregényadaptáció, de egy sötétebb, komorabb fajtából. Az Old Man Logan az egyik legkomolyabb törétnet az X-Men, de talán az összes között. Szól az elkerülhetetlen elmúlásról, a harcról az életért, vagy épp az öregkor minden nyűgjéről, nyavalyáiról. Ez volt talán a legkevésbé szuperhősös szuperhősfilm, ezért az is bátran tehet egy próbát vele, aki húzódozik a témától. Hugh Jackman nagyot alakít, lehet talán tényleg utoljára? De Patrick Stewart is remekúl hozza a szenilis, trottyos X-Professzort. Nem szuperhősfilm, inkább egy road movie. Aki CGI-orgiára vágyik, csalatkozni fog, ez nem az a film.
Az Igazság Ligája
Sokakkal ellentétben én bírom a DC filmeket, egy-kettőt leszámítva szerintem szórakoztató darabok. A Batman vs Superman, minden hibája ellenére nekem tetszett, és jól felvezette Az Igazság Ligáját, ami a DC nagy dobása kellett volna, hogy legyen. Nem lett az, ezt kár lenne tagadni. Sose fogom megérteni, miért nem hiszik el a stúdiók, hogy az emberek kibírnak egy két és fél órás filmet. Két órában ezt a csapatot nem lehet jól összehozni és harcba küldeni. Ettől függetlenül ami működik az jól működik, az interakciók a szereplők között remekül funkcionálnak, a látvány sok helyen pazar. Igaz néhol a CGI bántóan gyenge, de engem annyira nem lökött ki a filmből. Csak egy picit kéne komolyabban venni a témát és kevésbé agyonvagdosni a filmet, és akkor egy jó irányba léphet a DC univerzum.
Wonder Woman
Az első női szuperhősről készült film komoly kihívásokat tartogat. Felüljünk-e a mai divatos PC-vonatra, gender témára? Hisz maga a karakter is azért született, mert feminista mozgalmak kikövetelték anno. Szerencsére a film nem lett ilyen, bár görbe tükröt állít a férfiak világa elé, mégsem lett egyoldalú és ítélkező. A naiv főhősnő rácsodálkozása a világra aranyos és szórakoztató, majd ahogy szétcsapja azt, kellően epikus is. Tetszett, hogy nem rakta a németeket az egyértelmű gonosz szerepbe, hanem magát a háborút, az értelmetlen öldöklést tette meg igazi ellenfélnek, ami nemzettől, bőrszíntől és nemtől mentes. Gal Gadot noha fizikai megjelenésében nem hasonlít a képregényes hősre, mégis jól hozza a figurát, és légies szépségéhez kellően kontrasztos fizikai ereje. Az eddigi legjobb DC film, ezt az irányt kell követni.
Az
Az egyik legjobb King regény, és az én kedvencem is ez. Egyszerre horror, társadalomkritika, ifjúsági regény, dráma, és enyhén sci-fi. A regény közel 1200 oldala szinte végig fenn tudja tartani az érdeklődést, és a két idősík közötti váltások is szépen illeszkednek egymáshoz. A film sajnos nem tudott minden lenni egyszerre, ezért inkább ifjúsági tinidráma lett, némi horrorral. Annak viszont tökéletes. Persze személyes fájdalmam, hogy eddig egyetlen adaptáció sem tudta kellően megragadni Az valódi mivoltát. A gyerekek viszont szinte egytől egyig tökéletesek voltak, nem csoda, hogy a második fejezetben is lesz valami szerepük, pedig az már a felnőtt énjeikről fog szólni. Ha megőrzik ezt a stílust és a castinggal is ugyanilyen jól bánnak, remek folytatás elé nézünk 2019-ben.
Szárnyas fejvadász 2049
Nekem annyira nem volt kedvencem az első, azóta kultfilmmé vált Blade Runner. Persze éreztem, hogy valami többről szól, mint hogy valaki üldöz valakiket, akik embereknek látszanak, de mégsem. Nem olvastam a regényt sem, amiből készült, de sok hasonló témájú filmet, sorozatot láttam már azóta. Az új rész előtt megnéztem ismét az elsőt, és így ültem be rá. Féltem, hogy valami nagyon gagyit kapunk, valami lövöldözős akciókatyvaszt, amibe még Fordot is belerángatták valahogy egy üres cameo erejéig. Nos nem ez lett, nagyon nem. Egy hihetetlenül elnyújtott sci-fi művészfilm, ami mégsem öncélú vagy unalmas, minden képnek, minden hosszú jelenetnek van valami üzenete. Párat felfedeztem azonnal, párat meg csak jóval később. Ezt a replikánsos, ember vagyok, nem vagyok, mitől vagyok témát ennél szebben nem lehet kitárgyalni.
Anyám!
Újabb remek címfordítás, amikor a magyar fordító jobban tudja, mire akart gondolni a rendező, és majd ő jól átnevezi a filmet. Nos ez az a film, amit nem lehet szeretni, de csodálni, és sokkosan leborulni előtte igen. Erre is tökéletesen analóg az a vicc, hogy megkérdeznek valakit, hogy hogy tetszett a Schindler listája? - Nagyon jól szórakoztam rajta.
Ezen a filmen nem lehet szórakozni. Az elejétől körbelengi egy nyomasztó, fülledt hangulat, ami a végére olyan agymenésbe és abszurditásba fullad, hogy nem csodálom, hogy a nézők kiégett aggyal támolyogtak ki a mozikból. Ez a film nem való mindenkinek. Ennek a filmnek nincs egy olyan jelenete, ami ne egy metafora vagy egy erős szimbolika lenne. Ha az elején nem esik le, mire is megy ki a dolog és onnantól nem azt várjuk, ami jön, hanem valami mást, pl. egy családrámát vagy horrort, thrillert, akkor nagyot fogunk csalódni. A rendező 5 nap alatt írta meg a forgatókönyvet egy erős érzelmi behatás miatt. Ez egy dühös film, ami odacsap a világnak, az embereknek, a vallásnak, és mivel mindenki találva érzi magát, senkinek nem tetszik. Pedig pont ezért kéne elgondolkodnunk rajta, az üzenetén, a rejtett és a kevésbé rejtett üzeneteken. Mert így talán lenne esély a változásra. Az idei év legjobb filmje, ami nem volt szórakoztató, úgy mint a többi, de olyan nyomot hagyott, amit egyik sem.
Neked mik voltak a kedvenceid?
Érdekelnek a legjobb és a legrosszabb könyvek is 2017-ben? Kattints ide!
Kövess minket Facebookon!