El kellett volna menned

2018. január 16. 07:45 - GReni

Könyvajánló - Daniel Kehlmann: El kellett volna menned

"Az elhagyatott hétvégi házban családjával víkendező forgatókönyvíró különös dolgoknak lesz tanúja, az olvasó pedig az elbeszélő feljegyzéseiből vele együtt próbálhatja rekonstruálni a történteket."

daniel-kehlmann-du-haettest-gehen-sollen-2.jpg

Az írói válságát élő forgatókönyvíró feleségével és négyéves lányával elvonul a világtól egy alpesi házikóba, hogy rátaláljon az ihlet. Komoly nyomás van rajta a producer által, aki már azzal fenyegeti, hogy másnak adják a melót, ha sürgősen nem talál magára. Ez a kisregény gyakorlatilag az ő naplója. Találkozunk felváltva a forgatókönyvvel kapcsolatos ötleteivel, jegyzeteivel, valamint hétköznapi, egyszerű gondolataival a feleségéről, házasságáról és a kislányáról. 

Az íráshoz ideális helyszínt talál: elhagyatott ház a semmi közepén, körülöttük pompázatos erdő, gyönyörű rét, melyet megvilágít a hold fénye, távolban hegyek, este az erkélyről pedig gyönyörködhetnek a csillagos égben. Mesebeli helynek tűnik, ugye? És persze egy magányos ház tökéletes helyszín egy kísértethistóriához is. :)

Először csak apró furcsaságok, mintha este a folyosó hosszabb lenne, mint nappal volt, aztán elviselhetetlen félelmet szülő rémálom, majd az első út a faluba, ahol a boltos figyelmeztette a családot, hogy gyorsan menjenek el innen. És az érthetetlen dolgok sora és az egyre ijesztőbb álmok még durvábbak lesznek...

Hogyan reagálnál, ha a szobában levő tükörben minden látszik a környezetedből, csupán te nem? És, amikor ráeszmélsz, hogy a rémálmodban megjelent nő arcát onnan ismered, hogy láttad a képét a mosókonyhában lógni, de mikor odamész, hogy újra megnézd, már nincs ott? Esetleg egy derékszög, ami akárhogy nézed derékszögű és mégis száz fokos? Mi vaaan? Hát...elvileg a derékszög kilencven fok, csak ebben a házban mégsem annyi, néha száz, néha nyolcvan.

Az alapsztori nem is lenne rossz, de nekem túl kaotikus volt a folyamatos ugrálás a forgatókönyv egy-egy jelenete, az író gondolatai és visszaemlékezései között. Bár, amikor főhősünk elkezdett bekattanni, azt sikerült jól érzékeltetni a szerzőnek. Lehet, hogy bennem van a hiba, de nem éreztem félelmetesnek, elmaradt a borzongás, amit elvárnék egy ilyen sztoritól, a vége pedig... Vártam valami jó lezárást, de azt kell mondjam, ez a könyv nem nekem íródott. :) 

1397462.jpgKöszönet a Magvető Kiadónak a recenziós kötetért, melyet a borítóképekre kattintva kedvezményes áron megvásárolhattok a kiadótól!

Kövess minket Facebookon!

Érdekel egy festőművész és egy újságíró találkozásának története Daniel Kehlmann tollából? Kattints!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr8913534749

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.